~ Mei szemszöge ~
Mikor felébredtem, egyből anyáék szobájába szaladtam. Kopogás nélkül bementem, de azonnal ki is jöttem. Apa szorosan ölelte magához anyát, és mind a ketten aludtak. Visszamentem a szobámba, ám kintről hallottam, hogy Uzui-san kiabál.
- Így soha nem fog sikerülni! - kiabálta
Kinéztem az ajtón, ami résnyire nyitva volt. Mindenki kint ült a teraszon, miközben nézték, ahogy Uzui-san gyepál egy szegény fekete hajú, lila szemű fiút. Megakadt a szemem a fiún, aki a földön ült a sarkán.
- Tengen, ez sok lesz neki! - mondta Rengoku-san - Csak nyolc éves, ne várj tőle annyit, mint egy Pillértől.
- Rengoku-san-nak igaza van. - értett egyet Tokito-san, ám annyira kihajoltam, hogy kiestem az ajtón - Hát te?
- Én csak... - mondtam a fán feküdve
- Nem, hogy segítenétek neki felállni! - rázta meg a fejét Himejima-san, majd a hónom alá nyúlva, felállított - Minden rendben?
- Igen, Himejima-san! - vágtam rá egyből - Ki ez a fiú?
- Ő? Ő Ubayashiki Kawara, Oyakata-sama legidősebb gyermeke. - világosított fel Shinazugawa-san
- Értem. - mondtam, majd intettem a fiúnak
Kawara-kun mosolyogva visszaintett, majd felpattant a földről, és támadóállást vett fel. Körülnéztem, de nem láttam Tanjirou-bátyust.
- Hol van Tanjirou-bátyus? - kérdeztem
- Edz Sabito-val. - mosolygott Tokito-san, majd felállt - Gyere, elmegyünk hozzájuk.
- Előtte átöltözök, Tokito-san. Nem pizsamában szeretnék kimenni az erdőbe. - mosolyogtam, mire mindenkiből kitört a röhögés
Mikor átöltöztem, felcsatoltam az oldalamra a katanam, majd egy utolsót benéztem anyáékhoz. Még mindig aludtak, ahogy az öcsém is. Tokito-san az ajtóban állt, hátát az ajtófélfának döntve, karjait a mellkasa előtt összefűzve.
- Mehetünk, Pöttöm Panna? - kérdezte mosolyogva, mire játékosan felfújtam az arcom
Elindultunk. Bent az erdőben Tanjirou-bátyus edzett, vele szemben apáék régi barátja, Sabito-san. Neki csupán csak egy fakardja volt, mégis jobb volt mint a nagybátyám. Tanjirou-bátyus egy fának esett, Sabito-san pedig a nyakához szegezte a kardját.
- Figyelj jobban, különben a legelső Démon Holdnál meghalsz. - oktatta ki, majd leengedte a kardját
- Igazad van! - állt fel - Tényleg jobban kéne figyeljek.
- Szia, Tanjirou-bátyus! - integettem neki mosolyogva, majd elkezdtem felé rohanni
Mikor elértem hozzá, a nyakába ugrottam.
- Anyádék hol vannak? - kérdezte Sabito-san
- Alszanak. - adtam az egyszavas választ
- Megyek, felébresztem őket! - indult meg a ház irányába, ám Tokito-san visszahúzta - Haa...?
- Akarsz még egyet a fejedre? - kérdezte jogosan
- Áhh, akkor hagyjuk a pics... - kezdte, de Tokito-san fejbe csapta
- Ne beszélj csúnyán a gyerek előtt! - kiáltott rá, ami a nagybátyámból és belőlem is nevetést váltott ki
- Hol van Zenitsu-san és Inosuke-san? - kérdeztem, de mielőtt Tanjirou-bátyus válaszolhatott volna, mind a ketten fejvesztve menekültek ki a fák közül
- TANJIROU!!! - ordította torka szakadtából Zenitsu-san, majd ránk ugrott
- Mi a baj, Zenitsu? - kérdezte az említett
- Inosuke megőrült, amikor meglátott valamit a közeli tóban
- Nem őrültem meg! - közölte mérgesen, majd a fák felé fordult - Valami van benne, amit nem akarunk látni.
- Lehet, hogy egy hal. - vontam vállat, majd felcsillant a szemem - Ez azt jelenti, hogy...
- Srácok, készítsétek a horgászfelszerelést! - mondta Tanjirou-bátyus, mire felszöktem örömömben, és a kisház felé kezdtem rohanni
Beszaladtam anyáékhoz, akik időközben felébredtek. Mind a ketten felöltözve, anya az ágyon ülve olvasott, apa pedig az ölében feküdt. Apa hátán pedig Yuu feküdt, felöltözve.
- Megyünk pecázni! - kiáltottam mosolyogva, mire anya felkapta a fejét
- Csak most szólsz? - tette le a könyvet az éjjeliszekrényére, majd megsimította apa arcát - Drágám, kelj ki az ölemből, légyszi!
- Muszáj? - nézett rá fáradt fejjel
- Muszáj, apa, különben elúszik a hal, amit Inosuke-san és Zenitsu-san látott! - mondtam, de már szaladtam is ki az udvarra a srácokhoz
~ Kasumi szemszöge ~
- Na, fiúk keljetek! - tapsoltam kettőt
- De nem akarok! - tiltakozott Yuu, és mégjobban belefúrta a fejét az apja hátába
- Én sem vagyok hajlandó innen felkelni!
- Akkor legalább emeld fel a fejed, hogy én tudjak menni! - szóltam rá ellentmondást nem tűrő hangon, mire inkább felállt, Yuu-val a hátán - Akkor mégis jöttök?
- Igen. - sóhajtott Giyuu, majd az ajtó felé indult
Giyuu-val kézenfogva mentünk ki a tóhoz, ahol egytől egyig mindenki kint volt, és ültek vagy feküdtek mindenhol. Valaki pokrócon, valaki a fűben, valaki pedig a fán találta kényelmesnek a helyet. Például Obanai és Mitsuri. Ők a fán feküdtek, Miru pedig egy pokrócon ült, Kyojuro előtt, aki a lány haját fésülte. Mikor felénk nézett, felugrott, mire Yuu is leugrott Giyuu hátáról, és a két gyerek egymás nyakába ugrott, amitől Miru ráesett Yuu-ra.
- Yuu, ne feküdj a földön, még a végén megfázol! - nézett rá Giyuu rosszaló tekintettel
- De Shinazugawa-san is... - kezdett vitatkozni
- Miért vagy néha olyan, mint anyád? - tette fel a kérdést Sabito - Jó, mondjuk ő rosszabb volt, mert amikor azt mondtam neki, hogy kérjük meg Giyuu-t, hogy csinálja meg a haját, akkor is tiltakozott.
- Mert már akkor is tetszett, hülyegyerek! - tettem karba a kezem
- Épp azért, és akkor talán előbb lettek volna. - mutatott a gyerekekre
- Akkor is húztam volna az időt. - közöltem
- Aha, persze. Én meg most jöttem le a falvédőről. - vette fel a gúnyos hangnemét
- Néha tényleg elegem van belőled, de azért szeretlek. - vontam vállat
- Jobban, mint apát? - kérdezte egyszerre a két gyerek
- Azért annyira nem. - mosolyogtam, mire Giyuu lehúzott maga mellé az egyik pokrócra
- Jól van, mostmár aztán be lehet fejezni ezt a vitát! - jött közelebb Urokodaki-san
- Sabito kezdte! - fogtam rá egyből, ami igaz is volt - Én csak kiálltam az igazamért!
- Nem is!
- De igen! - néztem rá amolyan "Most fejezd be, vagy beváglak a tóba!" üzenetet hordozó tekintettel
- Oké-oké, csak tüntesd el azt a tekintetet! - tette fel a kezét védekezően
- Reméltem, hogy abbahagyod. - tette hozzá mellékesen Giyuu
- Tanjirou, hogy állunk? - kérdeztem
- Nem túl jól, kapás sem jön. - sóhajtott, de amint kimondta, a hal elvitte az úszót
Felugrottam a pokrócról, és elkaptam a horgászbotot, el ne vigye. Nagy nehezen, de sikerült kifárasztani, és egy méretes pontyot sikerült fogjak.
- Szép volt, Kasumi! - veregette meg a vállam Urokodaki-san - Nem hiába vagy apád lánya, ez a ponty megvan hat kiló.
- Szép volt, anya! - tapsolt Yuu
- Giyuu, te jössz! - böktem az egyik fenekező felé, amin éppen akkor lett kapás
Giyuu felállt, és hozzám sétált. Elkezdtem neki mutogatni, hogy mit hogyan kéne. Senki sem tudja hogyan, de valahogy Inosuke beleesett a vízbe, Zenitsu-t ís magával rántva. Mindegy, szép emlék, jól éreztük magunkat, és ez a lényeg!