A Legidősebb Kamado

8.

~ 1 évvel később ~

A kicsi Mei már tanul járni. Giyuu olyan büszke rá, mint még soha. Imádom, ahogy felölti magára az "aggódó apa" szerepet, és nem hagyja egyedül a gyerekét. Én időközben kezdtem erősebb lenni. Megtanultam használni apám technikáját, a Tűzisten-kagurát. A víz légzéssel pedig sokkal jobban bánok, mint még soha. Giyuu megalkotta tizenegyedik stílust, míg én a tizenkettediket. Közben Tanjirou is erősödött, de nem nagyon áll rá a teste a víz stílusra. Neki inkább apa tánca, a Tűzisten-kagura az, amit tud használni, de mégsem annyira, mint én. Míg gondolkodtam, kopogtak. Giyuu a földön ült Mei-vel az ölében, és egy könyvet nézegettek. Giyuu felállt, a kislányt a nyakába ültette, és úgy ment ajtót nyitni. Meglepetésünkre Kyojuro jött látogatóba. Valami nagyon rossz érzésem van. Érzem, hogy veszély közeleg a szeretteimre. Kyojuro bejött a konyhába, és a vállamra tette a kezét, nem kis szívrohamban részesítve engem.

- Minden okés? - kérdezte

- Igen, csak megijedtem. - legyintettem, majd szigorú tekintettel néztem rá - Mit keres az oldaladon a kardod? Csak nem küldetésre mész?

- De, pontosan oda! A Végtelen Vonatról van szó, azt hiszem. Elvileg van egy démon a fedélzeten. Őt kéne kinyírjam, de ne aggódj! Haza fogok jönni!

- Kyojuro, nagyon, de nagyon rossz érzésem van! - öleltem át könnyezve, legjobb barátom - Nagyon vigyázz magadra, jó?

- Vigyázok, ne félts! - mosolygott, majd hirtelen eszébe jutott valami - Ja, várj! Az öcsédék is velem jönnek! Rájuk is figyelni fogok. Nem kell aggódnod miattam.

- De...

- Nincs de! - jelentette ki határozottan, majd Giyuu-hoz és Mei-hez fordult - Mei, vigyázz anyádra, és apádra! Helyettem is! - vette el Giyuu-tól, és szorosan megölelte

Giyuu-t is szorosan megölelte, majd elindult. Pár perc múlva az öcsémék is betoppantak. Zenitsu azt hajtogatta, hogy had maradjon itt velünk. Figyelne a gyerekre, de amint mondtam neki, hogy Giyuu vigyáz rá, meg én is, egy kicsit (khm... inkább nagyon) pánikba esett. Végül Tanjirou vetett véget a hisztijének. Rávágott egyet a fejére, és onnantól kezdve csendben maradt. Kikísértem őket, Mei-vel a kezemben. Szorosan magamhoz húztam Tanjirou-t, aki mind a kettőnket hosszasan ölelt.

- Vigyázz magadra! - öleltem fél kézzel a nyakát, hiszen a másikban a kislányt tartottam

- Vigyázok! - engedett el, majd elindultak a fiúkkal

Visszamentem Giyuu-hoz, aki egyből látta a letört tekintetem. Odajött, kivette a kezemből Mei-t, lerakta a földre, majd szorosan a karjaiba zárt.

- Vissza fognak jönni, ne aggódj! - simogatta a hátam, de annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy már a pólóm alatt van a keze

Szabadidőben sosem húzom fel az egyenruhám, akkor mindig egy laza póló szokott rajtam lenni, ami általában leér a combom közepéig, és vagy hatszor beleférek. Tudom, hogy Giyuu imádja a bő pólóim alá besimítani a kezét, és ujjait végighúzni a gerincem vonalán, amiben sosem szoktam megakadályozni. Néha még ma is beleborzongok néhány érintésébe, de ő ezt egy mosollyal díjazza. Egy mély lélegzet után besétáltam a konyhába, hogy folytassam a vacsorát. Mikor kinéztem egy nagyon aranyos látvány fogadott. Giyuu ott ült, lábán egy könyv, mellette pedig Mei mutatta a képeket. Lassan elkezdhetne beszélni is... Nem tudom leírni, hogy mennyire cukik voltak így. Mint mikor Inosuke próbál okoskodni egy neki feljebbvalónak, például nekem vagy Tengen-nek. Azt az esetet soha, de soha nem fogom elfelejteni.

~ Visszaemlékezés ~

- Már ezerszer elmondtam, hogy az nem egy szörnyeteg! - papolta Tengen - Az ott egy porszívó!

- Fogd be, Fesztiválok Istene! - rivallt rá Inosuke, majd kardott rántott egy... porszívóra?? - Most megmutatom ennek a szívómicsodának, hogy a nagy Inosuke-sama-val nem lehet szórakozni!

- Ezzel meg mi történt? - jött oda hozzám kétségbeesetten Tengen

- A hegyen lakott, ne csodálkozz, hogy nem ismeri ezeket. - vontam vállat, és tovább néztem, ahogy Zenitsu megfogja, és bekapcsolja a porszívót - Ez rossz ötlet volt...!

- Ááháháhá!! - kezdett el szaladni Inosuke - SEGÍTSÉG!! EZ MEG AKAR ÖLNI!!

~ Visszaemlékezés vége ~

Mosolyogva megráztam a fejem az emléken, majd megint kopogtak. Kinyitottam az ajtót, és meglepetésemre az Emlegetett Barom nézett rám. Betessékeltem, és leültettem a kanapéra, ahova Giyuu is csatlakozott. Mei Tengen-hez mászott, és felkéretőzött az ölébe. Tengen persze egyből felvette őt, és a haját kezdte simogatni. Miközben én bent voltam a konyhában, és csináltam a teát, hallgattam ahogy beszélgetnek. Kivittem a teát, majd kényelembe helyeztem magam Giyuu ölében.

- Minek köszönhetjük a látogatást? - kérdezte Giyuu

- Nem akarlak megijeszteni titeket, de valamelyikőtök csatlakozzon Kyojuro-ékhoz! - csapott bele a közepébe - Nagyon, de nagyon rossz érzésem van! És elvileg Muzan egyik kiskedvence, a Hármas Telő Hold is ott lesz valahol.

- Majd én megyek! - mondtam, mire Giyuu megszorította a kezem

- Nem! Nem foglak téged is elveszíteni! Nem akarom, hogy a gyerekem anya nélkül nőljön fel!

- Nem lesz baj! Tudok magamra vigyázni!

- Döntsétek el, de gyorsan! Ha Kyojuro sebességével mentek - amire nagy az esély -, akkor már a vonatállomáson várnak. - világosított fel Tengen, mire kipattantam a férjem öléből, és elkezdtem készülődni

Mikor készen lettem, felcsatoltam a kardom, majd elköszöntem a többiektől. Magamhoz öleltem a lányom, mire Giyuu is, szorosan megölelt minket. Egy érzékeny búcsú után, elkezdtem szedni a lábaim, hogy utolérjem az öcséméket. Ám ez pár nappal később meghiúsult, ugyanis abban a faluban, ahol átvágtam egy démon tartózkodott. Egymás szemébe néztünk. Kettes Telő Hold - olvastam fel magamban. Nem vagyok normális, de neki támadtam. Végül sok vívódás után a fejét vettem. Küldtem egy varjút Oyakata-sama-nak, a démon miatt, majd folytattam az utamat. Mikorra odaértem, a vonat kisiklott, Zenitsu a sérülteket mentette, Inosuke és Tanjirou pedig azt nézték, ahogy Kyojuro harcol egy... démonnal...? A nagyapámtól tanultam egy technikát, miszerint fel tudom venni más alakját, ha jól használom. Könyörgöm, csak most az egyszer működjön...! Felvettem Kyojuro alakját, és mivel gyorsabb vagyok nála, így sikerült helyet cserélnünk. Kyojuro hangján, Kyojuro sebességével, és Kyojuro techikáit kellett, hogy használjam. Mikor nem láttam esélyt, hogy legyőzzem, eszembe jutott valami. Felfedem az alakom... De mielőtt ezt megtehettem volna, a démon egy egyszerű kardot szúrt a hasamba, amitől vért köhögtem fel. Megfogtam a vállát, és lefejeltem.

- Valamit nem vettél számításba, Akaza! - mondtam, a nevét pedig automatikusan tudtam, hiszen harcoltam már vele

- Mit?

- Nagyon értek, a megtévesztéshez! - mondtam, majd elkezdtem visszaváltozni - Nem Kyojuro vagyok, hanem Kamado Kasumi, a család örököse.

- Ezt, meg hogy?! Hogy változtattad meg az alakod?!

- Volt egy nagyapám, aki értett ehhez. - mosolyogtam, majd meglendítettem a karom, amiben a kardom szorítottam