A Legidősebb Kamado

17.

- Jó reggelt, Szerelmem! - mosolygott, majd megcsókolt

- Jó reggelt! - csókoltam meg újból - Ugye nem felejtetted milyen nap van?

- Nem! Július huszonhárom, a házassági évfordulónk napja.

Ma van a hetedik éve, hogy házasok vagyunk. Eddig kibírtam vele, amin még a mai napig is csodálkozik mindenki. Ha Sabito itt lenne, most azt mondaná, hogy: "Milyenek az eddig együtt töltött évek?". Nagyon, de nagyon hiányzik! Legjobb barát, helyett inkább egy bátyj volt, aki előszeretettel vitt a bajba, Giyuu-t is és engem is. Makomo, a húga, egy nagyon aranyos kislány volt. Mindig tudtam vele beszélni, és együtt röhögtük ki a fiúkat, mert amikor Urokodaki-san elkapta őket, este mindig kaptak valami munkát, vagy plusz edzést. Apropó, Urokodaki-san... Nekem ő szinte a nagyapám volt, aki féltett, viszont keményen edzett, hogy a démonokkal való harcokban, sikeres legyek.

- Giyuu, emlékszel, amikor megleptük Urokodaki-san-t a születésnapján? - kérdeztem, mire nevetve bólintott

- Még a tengu maszk alatt is lehetett látni, hogy elsírta magát. - mosolygott, miközben hüvelyk ujjával simogatta a kézfejem

Pár perc múlva egy károgó varjú repült neki az ágy feletti falnak. Mi van a varjúkkal?!

- Urokodaki-san-tól hoztam levelet! Urokodaki-san-tól hoztam levelet! - károgta, odanyújtotta a papírt, és elrepült

- Kedves Giyuu és Kasumi! - kezdte olvasni a levelet, amit mosolyogva hallgattam - Nagyon örülök, hogy végül egymásra találtatok, és már hét éve boldogítjátok a másikat, jóban-rosszban. Ezért szeretnénk, Tanjirou-ékkal, hogy még ma gyertek fel a hegyre, mert egy különleges ajándékkal készültem nektek. Már mindenkivel lebeszéltem, az összes Pillér itt lesz, beleértve Oyakata-sama-t és a Rengoku-családot is. Várunk benneteket!
Szeretettel: Tanjirou, Nezuko és Urokodaki

Felültem, és elkezdtem ébreszteni a lábunkon fekvő gyerekeket. Giyuu eközben kimászott mellőlem, majd a szekrényhez lépve, kezdett el ruhákért kutakodni. Végül mind a ketten a hadtest ruhánkat húztuk fel, majd amikor sikerült felkelteni a gyerekeket, elküldtük őket felőltözni. A szekrényből kivettem két haorit, ami ugyanolyan, mint az enyém, csak egy kicsit kisebb. Azaz, nem az enyém, hanem apámé, de rám hagyta, szóval mostmár az enyém. Pár perc múlva visszajöttek, és tátott szájjal nézték a kezemben tartott ruhadarabokat.

- Az a miénk? - kérdezte Yuu csillogó szemekkel, mire nevetve bólintottam

- Ha elmeritek szakítani, több ilyet nem kaptok! - húzta fel Giyuu is a haoriját

- Oké, apa! - hagyták figyelmen kívül az apjuk mondandóját, és inkább hozzám szaladtak, hogy végre a vállukra térítsem az első haorijukat

Reggeli után elindultunk a hegyhez. Mei oldalán ott volt a gyakorló kardja, amivel elől vágta le a faágakat.

- Apa, én mikor kapok olyan menő kardot, mint amilyen Mei-nek van? - kérdezte Yuu, mire Giyuu tágra nyílt szemekkel nézett le rá, míg én próbáltam visszatartani a nevetést

- Majd ha idősebb leszel! - mondta, majd előhúzott egy fakardot a haorija alól - Addig gyakorolj ezzel!

- Wáó, köszi! - szaladt vele előre, egyenesen a nővére után, majd csak arra lettem figyelmes, hogy Giyuu mellettem van

- Öt évesen egy kard? - néztem rá - Giyuu, ő még kicsi!

- Semmi baja nem lesz, ne aggódj! - legyintett, majd a fenekemre simított, mire megugrottam, amin ő jót nevetett

- Ne röhögj, ez nem volt vicces!

Kínkeservesen, de odaértünk a hegyre. Mikor felértünk, megláttam Tanjirou-t, ahogy az egyik falat támasztja, egy pezsgős pohárral a kezében. Amikor ránk pillantott, mosolyogva letette a poharat, és felénk kezdett szaladni. Ahogy elért hozzánk, a nyakamba ugrott. Nevetve átöleltem, majd a fejem az övének döntöttem.

- Jobban vagy? - nézett a szemembe, mikor elszakadtunk egymástól

- Sokkal. - mosolyogtam, majd összekócoltam a haját

Bementünk a kisházba, majd amint megláttam Urokodaki-san-t, hozzá futottam, és megöleltem. Meglepetésemre visszaölelt, és fejét a fejemre tette. A többiek bent voltak a nappaliban, ültek a földön, kanapén, mindenhol.

- Gyertek egy kicsit! - fogta meg Urokodaki-san Giyuu és az én vállam, mire egymásra nézve követtük

Urokodaki-san egy távoli szoba ajtóhoz vezetett minket, majd amint kinyitotta, és mi benéztünk, nem tudtam hova tenni a látványt.

- Sa-bi-to? - kérdeztem, mire az ott álló személy mosolyogva bólintott, majd karjait ölelésre tárta

Sírva a karjaiba vetettem magam, és szorosan megöleltem.

- Azt hittem, hogy halott vagy! - szipogtam

- Tudom, de végül sikerült megmenekülni! - mosolygott őszintén

- Akkor én nem is zavarok! - mondta Urokodaki-san, majd elment

Giyuu is lassan közeledett felénk, majd könnyezve átölelte a barack hajú fiút.

- Férfi lettél végre? - kérdezte Sabito mosolyogva

- Kérdezd azt, akinek már hét éve boldogítom az életét! - mondta Giyuu szórakozottan

- Oké, szeretnék találkozni vele! - engedte el Sabito Giyuu-t, mire az utóbbival egymásra mosolyogtunk

Giyuu mellé mentem, és a mellkasának dőltem, míg ő átölelte a derekam. Sabito csak szájtátva nézett rám, majd Giyuu-ra. Ezen mi jót mosolyogtunk, hogy nem hisz el, amit lát. Pedig közvetlen előtte van.

- Na ne! Kas', hogy bírod vele? - kérdezte tettetve a meglepődöttséget

- Már gyerekeink is vannak, szóval hagyd abba! - szólt rá Giyuu

- Többes szám?!

- Igen, egy fiú és egy lány. - mosolyogtam

- Oké, hol vannak? - kérdezte, de a következő pillanatban már az apjukon csimpaszkodtak

- Ez a rossz szokásotok, mint anyátoknak? - kérdezte Giyuu, mire tarkón vágtam, így elesett, rá a két gyerek

- Még egy beszólás, és megtanítalak repülni, házasság ide vagy oda! - közöltem

- Ne haragudj, Szerelmem! - állt fel, majd megölelt

Tudja, hogy nem vagyok haragtartó, és ezt sokszor ki is használja. Amikor csak ketten vagyunk, olyankor mindig én húzom a rövidebbet, de másnapra meg mindig megbékélünk, hisz tudjuk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni.

- És, hogy jöttetek össze? - kérdezte Sabito

- Tanjirou éppen ment le a hegyről, hogy eladjon valamit, én meg mentem vele, mert Giyuu elhívott, hogy beszélgessünk. - kezdtem a mesélésbe, majd Giyuu folytatta

- Majd amikor személyes dolgokhoz érkeztünk, és megöleltük egymást, megcsókoltam. Röviden ennyi. - vont vállat

- Ennyi? Nem hiszem el, hogy te kezdeményeztél! - tiltakozott Sabito - Te olyan kis félénk fiú voltál régen.

- Ja, de tizenkilenc éves korára meg benőtt a feje lágya. - mosolyogtam ártatlabul, mire Giyuu keze lejjebb csúszott a derekamról

~ Este ~

Este mind a hárman kiültünk a tetőre beszélgetni. Egy kis idő múlva Sanemi-t pillantottam meg, ahogy felénk közeledik, mögötte Kanae mérgesen, karbatett kézzel sétál.

- Ne haragudj a tegnapi miatt! - mondta, mire felvontam a szemöldököm

- Ki vagy, és mit csináltál Shinazugawa Sanemi-vel? - kérdeztük Giyuu-val egyszerre

- Megbocsátok! - mosolyogtam, majd egy kézfogás után a mögötte álló lányhoz fordult

- Mehetünk? - kérdezte, mire a lány szemforgatva megcsókolta

- Ha több ilyet hallok, soha többet! - mondta Kanae, majd elhúzta