A Legidősebb Kamado

15.

Mikor benyitottam, egy váratlan vendéget pillantottam meg a többiek előtt fekve, keze hátra kötve.

- Tanjirou! - mondtam, majd felé kezdtem rohanni

- Kasu... - kezdte mosolyogva, de Obanai a hátába könyökölt

- Ne ficánkolj, kis vakarcs! - mordult rá, de amint odaértem, lelöktem az öcsémről, akit eloldoztam

- Jól vagy? Minden rendben? - két kezem közé fogtam az arcát, és egy puszit leheltem a homlokára, majd mérgesen a kígyóhoz fordultam - Obanai, ezt mire véljem?!

- Megszegte a szabályt! Pont úgy, ahogy Giyuu is! És ahogy te is!

- Mert, mit csináltam?

- Életben hagytál egy démont! - állt fel, amit én is megtettem - Van fogalmad róla, hogy mit tettél?!

- Mert a húgom, akit a legjobban szerettem, Giyuu és az öcsém után! Tanjirou és a démon a testvérem! - kiáltottam rá, ami meglepte

- A-akkor, ő itt a te... - kezdte, de nem tudta befejezni, mert valaki beleszólt

- Szóval, ebben a dobozban van a démon... - jött köreinkbe Sanemi is, kezében az a doboz, amiben Nezuko tartózkodott

- Tedd le a dobozt, Sanemi! - néztem rá dühösen

- Ezt te sem gondolod komolyan! - mondta, majd beleszúrta a dobozba a kardját

- Nezuko! - indultunk meg egyszerre Tanjirou-val

Kirántottam a kezéből a kardot és a dobozt, Sanemi-t elrúgtam, árnyékba mentem, kinyitottam a dobozt, és kiengedtem belőle a húgomat. Amint Nezuko észrevette, hogy egy seb van az alkaromon, és csöpög belőle a vér, megfogta a kezem, hogy elállítsa a vérzést. Miért sérülök meg mindig?!

- Nezuko! - jött oda hozzánk Tanjirou is, és szorosan megölelte Nezuko-t, majd rám pillantott - Kasumi, minden rendben?

- Persze, ez semmiség! - legyintettem, majd a légzésemmel elállítottam a vérzést - Már minden rendben, látod?

- Azta, ezt, hogy csináltad? - csodálkozott

- Majd, ha elég érett leszel, megtanítalak rá! - mosolyogtam rá, és megpöcköltem a homlokát - Addig légy türelmes, és gyakorold a Kagurát!

- Értettem, nővérem! - ölelt meg, amit viszonoztam

- Tanjirou-bátyuuus! - hallottuk meg Mei és Yuu hangját, majd hamarosan láttuk is őket, ahogy szaladnak felénk, és Tanjirou-ra ugranak

- Asszem most tört el a huszonegyedik bordám. - nyöszörögte, ami a gyerekekből nevetést váltott ki, majd rám is átragadt - Persze, jó testvér módjára, röhögj ki te is!

- Tudod öcsi, hogy szeretlek!

- Jobban, mint apát? - kérdezte egyszerre a két gyerek, majd rám néztek

- Azért annyira nem... - mosolyogtam, mire Tanjirou már megint fájdalmasan sóhajtott

- Kasumi, az öcséd miért akar meghalni? - kérdezte Giyuu, mire felálltam és a nyakába ugorva, megcsókoltam

- Azt mondtam neki, hogy szeretem, erre a két gyerek megkérdezi, hogy jobban-e, mint téged. Én meg mondom, azért annyira nem. És most itt tartunk. - hadartam el

- És Sanemi meg Obanai miért akarnak elsüllyedni, mint a Titanic?

- Sanemi megsebezte Nezuko-t, Obanai meg belekönyökölt Tanjirou hátába, így mérges voltam rájuk. Meg még vagyok is.

- Sajnálom! - mondta Obanai

- Nekem most kurva sok idő kell, hogy megbocsájtsak. - mondtam, mire mind a ketten lehajtották a fejüket - Gyertek, megyünk haza!

- De még el sem kezdődött a gyűlés! - értetlenkedett Tengen

- Tudom, de én így nem fogok itt maradni, hogy bármelyik pillanatban megölhetik a húgomat. Ez alól egyikőtök sem kivétel. - mondtam, és megragadtam Yuu kezét, míg Tanjirou Mei-ét, majd hazafelé vettük az irányt

- Várj már! - kiáltott utánam Kyojuro, de ügyet sem vetve rá, tovább mentem

~ Giyuu szemszöge ~

- Gratulálok, fiúk! Roppant ügyesek vagytok! - nézett rájuk gúnyosan Mitsuri, majd felém fordult - Gyerünk utánuk!

- Azt hittem, nem jössz velem. - vetettem oda, majd Kyojuro-val az oldalunkon elindultunk Kasumi-ék után

Kasumi nagyon csalódottnak tűnt, és szinte hallottam a hangján, hogy a sírás szélén állt. Nem azért, mert fájt volna a sebe, hanem azért, mert a barátai ellene fordultak, és nem hittek neki. És ők nevezik magukat a barátjának... Nem tudjuk, hogy milyen tempóban mentek, de már a második kanyar után, elvesztettük a nyomukat. De tudom, hogy hova mentek: haza. Kasumi, ha szomorú mindig kiül a tetőre, és onnan nézelődik, gondolkodik.

- Én bemegyek Tanjirou-hoz, te meg menj a tetőre! - mondta Mitsuri mosolyogva, mire bólintottam, és felugrottam a tetőre

Kasumi nekem háttal ült, lábát magához ölelve, állát a térdére támasztva. Odamentem mögé, leguggoltam, és végig simítottam mindkét felkarját, végül a kezem a derekát átölelte, és magammal húzva őt, hátradőltem. A lány megfordult az ölelésemben, fejét a mellkasomra hajtotta, és nyugodtabban lélegzett mélyeket. Végül felült, és teljes testtel rám feküdt, de nem érdekelt, hisz amúgy is pehelysúlyú. Arcát a mellkasomba fúrta, majd a szemembe nézett.

- Szeretlek, én Fekete Hercegem! - mosolygott, majd egy szenvedélyes csókba hívtam

- Én is téged, Vörös Hercegnőm! - suttogtam az ajkaira két csók között

Kezem a combjára csúsztattam, és széthúztam a lábát, majd a hüvelyk ujjammal elkezdtem simogatni. Ebbe persze beleremegett, amin jót mosolyogtam. Lassan eltávolodott tőlem, mire kinyitottam a szemem, amit eddig csukva tartottam. Kipirult arca nagyon aranyos látványt nyújtott, és csak még jobban pirulni kezdett, amikor rájött, hogy a kezem hova is vezettem.

- Giyuu, ne már! - mondta vörös fejjel

- De! - akadékoskodtam tovább, majd a derekára simítottam - Engedd el magad!

Végül lassan helyet cseréltünk: ő került alulra, én pedig a feje mellett támaszkodtam. Mély lélegzeteket vett, miközben gomboltam ki a hadtest ruháját. Mikor kigomboltam az összes gombot, széthúztam az anyagot. A mutató ujjammal lesimítottam a nyakától, egészen az érzékeny pontjáig. Arca még mindig kipirult volt. Hogy tud valaki ilyen aranyos lenni, amikor kipirult az arca? - gondoltam, miközben a mellkasára hajoltam, és apró puszikkal halmoztam el a bőrét. Haladtam egyre lejjebb, mikor is akadályba üköztem. Elhajoltam onnan, és Kasumi szemébe néztem. Kasumi is a szemembe nézett, majd kezét az arcomhoz tette, és a hüvelyk ujjával kezdte simogatni.

- Majd este, jó? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam, és megcsókoltam az alsó ajkát

- Nekem mindegy, csak ketten legyünk! - mosolyogtam, majd lemásztam róla, és begomboltam a hadtest ruháját