– LÁNYOK, GYERTEK IDE! PERCEK KÉRDÉSE, HOGY MEGJÖJJENEK A VENDÉGEK. – Anya hangja csapja meg füleimet, így egy utolsót simítva felsőmön, kisétálok a szobámból. Dianába botlok a folyosón, aki az említett farmerszoknyáját viseli, egy fehér inggel, amit derekánál megkötött. Majdnem felhorkantok külsejét meglátván. Ironikus, hogy pont ő mondta, milyen unalmas ez a felső... Na mindegy.
– Ez lesz rajtad? – néz rajtam végig, kicsit elítélő tekintettel. Én is ruhámat kezdem vizslatni, egyáltalán nem értve, mi benne a rossz. Végül rám is került ing, de csak a gallérja látszik ki, mert rá vettem egy bézs színű nike pulcsit, alulról pedig egy sötétbarna farmernadrág takar. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el a lány elég jól észrevehető mérgeskedésén. Örülök neki, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy nekem jobb a szettem. Pedig, még meg sem erőltettem annyira magam.
– HALLOTTÁTOK??
A hirtelen jött hangtól mindketten megugrunk, aztán gyorsan a nappaliba szaladunk, ahol anyukám már idegesen álldogál. Mikor meglát minket, nővéremet jó alaposan végignézve bólint egyet.
– Mindketten jók lesztek így. Ne feledjétek, csak kedvesen a vendégekkel, bármit kérnek, segítsetek nekik! – Mint valami szolgák, egy időben bólogatunk testvéremmel, aztán váratlanul, a csengőnk hangja szakítja meg a csöndet.
Apa felpattan a foteléből, anya pedig a bejárathoz siet. Nagy levegőt veszek, belül pedig, mintha kicsit izgulnék. Miért is? Miért érdekel, hogy kik fognak innentől kezdve mellettünk élni?
Talán nem érdekel, talán csak annak a gondolata izgat annyira, hogy négy tinédzser fiú a mellettünk lévő házban fog élni. Nem tudom.
Az ajtó kinyílik, majd elég nagy zaj szűrődik be a ház falai közé. Végre, egy kis élet! Próbálom leplezni kíváncsiságom, ám nem tudom megállni, hogy ne a folyosó irányába bámuljak. Először egy tőlem kicsit alacsonyabb, göndör, barna hajú srác jelenik meg, akit egy szintén alacsony, idősebb férfi követ. Kezet fognak apukámmal és nővéremmel, majd hozzám érnek.
– Paddy Holland vagyok – mutatkozik be a kissrác.
– Raelyn Devora – mondom a nevem, majd az elém kerülő férfi is mosolyt villant rám.
– Dominic Holland, én vagyok az apuka. – Kicsit furcsa, hogy nálam alacsonyabb, de nagyon aranyosnak tartom, szóval nem izgat annyira. Nem ismétlem meg az én bemutatkozásom, hiszen már hallotta az imént.
– Örvendek!
Ekkor tűnik fel egy anyával kb egyidős nő, aki egy nálam másfél fejjel magasabb fiú karját rángatja maga után. A magas illető kihúzza kezét, aztán egyből hozzám sétál.
– Heló! Hadd mutatkozzak be, Harry Holland a nevem – nyújtja is tenyerét, amit mosolyogva elfogadok. Nem tagadhatom, meglehetősen helyes. Aranyos gödröcskék bújnak meg szája szélén, pici orrával kicsit beszívja a levegőt.
– Szia Harry! Én Raelyn Devora vagyok.
– Egészen szép ez a környék! – Váratlanul fordul felém a nő, széles vigyorral arcán. – Nikki Holland, te pedig ha jól hallottam, Raelyn! Milyen különleges név.
– Igen, így hívnak. Szeretem is, köszönöm és itt élni se rossz. – Egészen ügyesen sikerül reagálnom mindenre ami elhangzik, meg is veregetem gondolatban a vállamat.
– Sam, Tom! Merre vagytok már? – szólal meg hirtelen Harry, hátranézve a kivilágított folyosóra. Ekkor eszmélek fel rá, hogy még két fiúval nem találkoztam a négyből.
– Ez az idióta lenyúlta a telómat! – Egy tőlem kb egy fejjel magasabb, szintén göndör hajú srác jelenik meg előttem. Ahogy testvére, Harry mellé ér, feltűnik, hogy sok köztük a hasonlóság. Nagyon erős a sejtésem, miszerint ők lesznek azok az ikrek, akikről anya mesélt. – Oh, bocsánat. Sam Holland vagyok, örülök a találkozásnak!
Miközben végigmegy a többieken, érdeklődve figyelek előre, ahol nemsokára meg is jelenik egy alak. Ahogy a fény rávetődik, szinte azonnal leesik az állam. Sötétkék, kockás rövidujjú ing van rajta, ami nem rejti el karján megpihenő izmait. Egyszerű, fekete nadrágot visel, fekete nike cipővel. Nem túl nagy, hullámos haja hátrasimítva terül szét feje tetején. Már ránézésre is puhának tűnik!
– Tom, végre befáradtál – sóhajt egyet az anyuka, aztán végigsimít fia karján. Az említett megvillantja gyönyörű mosolyát, aztán szüleimhez lép. Teljesen nyugodtan, annál kevésbé feltűnően lesem minden mozdulatát. Mikor nővéremnek mutatkozik be, alig észrevehetően végigméri a lányt. Hát persze, Diana meglehetősen szemet gyönyörködtető. Akár próbálkozik, akár nem.
Arra eszmélek fel, hogy végeztek a kis beszélgetésükkel, így reflexszerűen a földre sütöm tekintetem, aztán megérzem a különleges idegen jelenlétét magam előtt. Lassan felnézek rá (milyen jó, hogy ő is magasabb nálam kb 10 vagy 15 centivel), pár pillantással végigfutom arca minden szegletét. Nugátbarna szemeibe nézve, teljesen elveszek.
– Thomas Stanley Holland, a legidősebb tesó. – Kezét nyújtja felém, amibe lassan belecsúsztatom enyémet. Mintha megégetne érintésével, elég gyorsan megszakítom cselekedetét. – Te pedig..?
– Raelyn Devora – mondom ki gyorsan, aztán a többiekre kapom tekintetem. Szinte senki nem figyelt ránk, nővérem viszont egyből szemkontaktust akar kezdeményezni. Ha tekintettel ölni lehetne, én már biztos nem lennék életben. Az pedig elég egyértelmű még egy süket vak ember számára is, ki volt a tettes.
– Nos, Raelyn – szólít meg a még mindig előttem álló srác, mire kissé idegesen fordítom vissza arcomat. Az utolsó pillanatban elkapom, ahogy egy számomra kiolvashatatlan ábrázattal végigvezeti lentről felfelé szemeit. Az egyik felem magabiztosabban kihúzza magát, a másik viszont elég kényelmetlenül tiporogni kezd egyik lábáról a másikra. – Te vagy a fiatalabb, igaz? Hány évvel is?
– 19 éves vagyok. – Rövidre fogva válaszom, monoton hangon beszélek. Belül kicsit elolvadok, ahogy visszhangzik a fejemben, amikor kiejtette a nevem. Sokkal szebb az ő szájából hallva.
– Én 21, köszi a kérdést.
– Annyira nem izgat – csúszik ki az egyszerű válasz belőlem, mert ez teljesen így van. Már mondta, hogy ő a legidősebb, meg egyébként is, nem néz ki húsznál kisebbnek, de huszonötnél idősebbnek sem. Szóval, igazából nem számít, mennyire tippeltem félre.
A ház többi tagja már teljesen belemerült egy másik beszélgetésbe, szóval megnyugodok belül. Bár, sosem mehetek biztosra abban, hogy valamelyikőjük nem meresztgeti-e fülét irányunkba.
– Hát jó, akkor dumálok értelmetlen kis semmiségekről a tesóddal. – Könnyen válaszol, én pedig megtartva a pókerarcot, hagyom, hogy visszasétáljon Diához. Belülről persze szinte szétvet az ideg. Hogy ne kelljen hallgatnom a kettőjük diskurációját, a mostmár asztalnál üldögélő Harryhez sétálok. Az említett fiú tekintete egyből felragyog, ahogy leülök mellé.
– Na, máris meguntad Tom társaságát? – vigyorog, miközben kicsit felé fordulok.
– Lehet – vonom meg a vállam, aztán magabiztos mosolyt varázsolok magamra. – Te is 19 éves vagy, ugye?
– Igen. Már hivatalosan is ihatok a nagyokkal. Szegény Paddy sosem jöhet velünk a bárokba, meg bulizóhelyekre.
– Miért, ő mennyivel fiatalabb nálatok? – nézek rá furán.
– Csak négy évvel, de már ez is annyira soknak tűnik.. – Hát, azt mondjuk elhiszem. Ha én és a nővérem ilyen nehezen jövünk ki három év különbséggel, akkor a négy nyilván még érdekesebb.
– Miről beszélgettek? – terem váratlanul mellettünk Sam, mire gyorsan válaszolok neki.
– Most éppen arról, hogy hogyan lehet, hogy még nincs barátnőtök egyikőtöknek sem.
Mindkét srác kissé meglepődött arccal néz rám, aztán először Haz töri meg a csöndet, egy halvány nevetéssel.
– Nem pont erről volt szó, de amúgy meg azért, mert egyik jelentkező sem volt még elég jó. – A mellettem ülő fiú kihúzza magát, sűrű szempillái alól figyeli reakcióm. Persze, azt lesheti, mert nálam jobban senki nem tud pókerarcot ölteni magára.
– Magasra tettétek a lécet?
– Igazából, én bárkivel összejövök, aki megtetszik – szólal meg hirtelen Sam, engem ezzel mosolygásra késztetve. Ő lesz az ártatlanabb tesó a kettejük közül, valószínűleg.
– Ezért is használ ki minden második, te idióta. – Harry megforgatja szemeit, vállat vonva beszél.
– Akkor kezdjük is el a vacsorázást! – csapja össze két tenyerét anyukám, ezzel felhívva magára mindenki figyelmét.
A többi, eddig álldogáló ember is helyet foglal, majd nekikezdünk az evésnek.