33. Naplóbejegyzés :
A fülemben dübörög a vér. A szívem szinte kiugrik a helyéről. Nem tudom hol vannak a többiek, de remélem jól vannak. Szorosan a fa mögé húzódtam, és hallottam ahogyan a távolban lövések hangoznak. És, hogy hogyan jutottam ide? Nézzük csak...
A tisztáson vagyunk. Kezd eléggé sötét lenni, de fáklyák világítanak itt-ott a tisztáson. Jól elrejtőztünk a fáknak köszönhetően. A sátrak is készen vannak, valamint egyenlőre nem látunk mozgást a túloldalon. Egyenlőre itt maradunk, mert a tisztás nyílt terep.
-Huh, mély levegő.-nyugtassa magát Nath.
-Sosem voltatok még ilyen helyzetben?-kérdezem az ideges arcok alapján.
-Nem igazán került még ilyenre sor. A maffiák mindig elvoltak egymás mellett. Néha voltak súrlódások, de amióta idióta tinik vezetik őket, azóta kész káosz van.-magyarázza Jade.
-Megérkeztek. Látom őket.-mondja az egyik ember távcsővel a kezében.
-Nos, átadjátok a koronát, vagy harcolunk?-ordítja át valaki, valószínűleg Mark.
-Nem adjuk át!-ordítja Ry. A koronát egy széfben helyeztük el, biztonságban. Én nem láttam, csak Ry vitte oda. Ahogyan Gilbert is ott maradt.
-Valaki ha még meggondolta magát, vissza mehet.-jelentem ki, mire páran elmennek. De remélem még így is elegen maradtunk.
-Huh, oké. Embereket fogunk ölni. Huh, oké nyugi.-nyugtatom magam.
-Avery, semmi gond. Semmi gond. Csak lövünk, nem ölünk.-teszi a hátamra a kezét Jade.
-Vigyázz magadra, és maradj a közelemben.-szólal meg Ry, hozzám intézve szavait.
Majd megkezdődtek az első lövések az ellenségtől. Nem kíméltek minket.
Ám kezdetben jó helyeztben voltunk. Rengeteg embert kiiktattunk. Jól haladtunk. Tőlünk csak páran sérültek meg. Nem volt nagy küzdelem. Majd mikor Markék rájöttek, hogy így nem mennek semmire bénító gázzal dobáltak minket. Többen áldozatul estek, főleg a hátsók, mivel oda érkezett a legtöbb, voltak akik épségben elhúztak. Mert megtehették, mint mondtad, nem köteleztünk senkit. Így egyre kevesebben maradtunk.
De ennél csak rosszab lett.
-Túl sokan vannak.-kiáltja Bryan.-És túl jól rejtőznek, nehezebb iktatni.
-Páran induljanak el oldalról, onnan talán jobban látni őket. Ők most nem fognak onnan figyelni, el vannak foglalva a gázokkal.-mondom, mire hátra egy újabb érkezik. De pechükre onnan a legtöbb ember már oldalra vonult. Mivel sűrű fák vannak körülöttünk, és csak hátrébb van egy tisztább rész, így oda céloznak.
El is indultak oldlaról ami sikeres volt.
-Hogyan tovább?-kérdezi Nath.
-Lövünk. Nem tudok jobbat mondani.-válaszol Ry.
Nincs több gázuk, mivel nem hallani tovább. Reméljük mást nem húznak elő a tarsolyukból. Kiváló érzékem van ehhez, így sok embert tudok leszerelni. Ám valamit tudni kell rólam. A mai nap folyamán egy embert sem lőttem meg úgy, hogy bele haljon. Van egy pont a lábon, ahova ha lősz, nem fog az illető belehalni. Csak megsérül. Új nekem ez a helyzet, soha nem éltem eddig át ilyet. De nem is kívánom senkinek. Nem hiszem, hogy hasonlít egy igazi háborúra, de valóban veszélyes. Lehet, hogy most gyilkosok vagyunk, de baby, mint mondtam ez itt az élet sötét oldala.
-Sok sérültek. Oda megyek a sátorhoz, hátha tudok nekik segíteni.-mondja Nath.
-Okés. Hé van valakinek egy használatlan fegyvere, az enyém nem megy.-kiáltom.
-Itt az enyém. Dobom.-mondja Nath, mire feláll, de nem számol vele, hogy így célpontá válik. Lövés.
-Nath!-nyúlok utána, viszont így én is célpont lettem. Érzem, hogy valami belenyilal a lábamba. A pulzusom felgyorsul, a szívem hevesen ver. Megbotlok, majd egy fa tövébe esek.
-Avery.-kúszik hozzám Ry.
-Jól vagyok. A mellény megvédett.-suttogja Nath.
-Semmi baj, én is jól vagyok.-mondom Rynak.
-Avery, meglőttek.-tépi el a nadrágomat Ry, majd azt azonnal szorosan a seb fölé köti.
-Basszus! Skacok ezek megrohamoznak minket! Elkell tűnnünk innen!-kiált fel Bryan.
-De a kurva életbe Averyt meglőtték.-ordítja dühösen Ry.
Meglőttek. Nem súlyos, de fáj. És ez csak egyre rosszabb lesz. Egyszer tanultuk, vagy valahol olvastam már nem tudom, hogy az erős fájdalom miatt a test örömhormont termel, ami fájdalomcsillapítóként szolgál. Huh, mély levegő Avery. Gondolj a babára! A baba! neki ugye nem lett baja?!!
-Minden rendben Ry.-nehezen jönnek szavak a nyelvemre.-Külön irányba induljunk el, így nehezebben követnek minket.-tápászkodom fel, mire Ry átkarol.
-Na persze.-minden olyan gyorsan történik. Mind tisztában vagyunk vele, hogy Markék egyre közelebb vannak. A remek védőruhájuk miatt nehéz kiiktatni őket. Mind tudjuk, hogyha itt maradunk meghalunk.
-Mindenki külön irányba induljon el!-kiáltom, mire a legtöbben szédszélednek.
-Szeretlek Ry.-csókolom meg, kitudja, talán utoljára, majd futásnak eredek.
A lábam sajog, de még van erőm elfutni egy ideig. Van a közelben egy kunyhó. Tudom, hogy merre van, mert a harc előtt feltérképeztem a terepet. Ha nincs ott semmi, akkor egy darabig meghúzom ott magam. Azonban ez a terv nem jött össze.
-Valahol itt kell lennie.-hallok hangokat magam mögül, én pedig gyorsan az egyik bokros rész mögé bújok. Miközben az erdő közepén rohantam, a hajam tele ment mindennel, a lábam pedig még mindig vérzik. Ki kell vennem a golyót, és leápolnom, különben nem lesz jó vége.
-Erre futott.-közeledtek a léptek.
Megpróbálok kilesni, de a sötét miatt nem sokat látok. És ekkor legalább rám mosolygott a szerencse, és az eddig holdat takaró felhők arréb kúsztak, így legalább láttam valamennyit. Ketten vannak és nem hiszem, hogy túl okosak lennének. Borzalmasan hangosak beszélnek és lépkednek. Könnyű kilőni őket. Igen, a szerencse eddig tartott. Halkabb léptek közeledtek.
-Ti idióták, legyetek már csendben!-suttogja valaki.
Huh, most vagy soha, a fa mögül oldalt dőlve kilesek a bokrok között és célzok. Sajnos most nem lesz elég az egy lövés. Viszont mire megérkezett az okosabb fej, behúzódtak a fák mögé, onnan tápázták a terepet.
Vártam, vártam. A megfelelő pillanatra, amikor az egyik kilép. Amikor már azt hiszik biztonságban vannak. Azonban ez a pillanat nem akart eljönni, a sebemet pedig el kell már látnom.
Most vagy soha. Lőttem egyet a levegőbe, mire mindhárman felkapták a fejüket. Elkezdtek lőni az irányomba.
Tehát így kerültem ide. Az ájulás szélén álltam. A lövéseket kezdtem egyre halkabban hallani. A pulzusom lassult, a vérzés nem állt el. A fájdalom minden percben egyre jobban hasított bele a lábamba.
Egyre jobban...
Jobban...
...
Kinézek a fa mögül és lövök. Ám ezúttal nem volt szerencsém. Meglőttek. Többször is. Elvesztem az eszméletemet. Hátra dőlök a földön, vagy inkább esek. És vége az életnek. Ennyi volt. Vége...
Na ez történt volna, hogyha nem gondolkozom egy picit. Viszont pár pillanat után kitisztult a fejem. Tudtam jól gondolkodni. Ha most nem lövök, akkor valószínűleg ide fognak jönni. Ide merészkednek. Én pedig lapulni fogok. Majd mire észrevennének meglövöm őket.
-Nézzük meg.-mondja az egyik.
-És ha ott van?-kérdezi a másik.
-Bekerítjük.-mondja az okoska, aki a hang alapján talán Mark. Mark?!
Közelednek, ropognak a gallyak a lábaik alatt. Lépdelnek. Vagy meghalok vagy nem. Amolyan fifty-fifty. De nem hallhatok meg! Nem azért mert a saját életemet féltem, hanem a piciét. Mert ha meghalok, Ry csak a hullámból fogja megtudni egy boncmestertől, hogy terhes voltam. Apuka lett volna. Örökre a munkába temetkezne, és talán soha többé semmi nem tenné boldoggá. Nath a legjobb barátját veszítené el, valamint a tudat, hogy nem lehetett a gyermekünk keresztanyja, felőrölné. Jade magát okolná, amiért nem győzött meg azzal, hogy ott maradjak. Bryan pedig szintén egy barátot veszítene el. Látva, hogy a családja milyen szomorú, ő sem lenne boldog. A szüleimet is bármennyire utálom, nem tehetem ezt velük. Nem tehetem meg azt, hogy meghalok. Sok ember szeret engem, és fájna nekik ha itt most meghalnék. Szóval Avery, ne halj meg!
-Nincs itt senki.
Az oldalamra vetődöm, majd lövök. Egyszerre hármat.
-Baszd meg!-mondja Mark, majd lő. Még időben vissza húzódom a fa mögé, így kikerülöm a lövést. A fa másik felén nézek ki, majd szembe kerülök a két földön fetrengő pasassal. Bocsi..
Ez a pillanat örökre a fejembe ég. De a cél szentesíti az eszközt, azt hiszem...
Fejbe lövöm őket, de pontosan ezután Mark rám szegezi a fegyverét én pedig rá. Igen ő valóban Mark, csak kicsit másképp néz ki. Meg az a fura kígyó tetkó a nyakán..
-Állj fel.-szól rám. Nehezen feltápászkodom, még mindig rajta tartva a fegyveremet.
-Mit akarsz?-kérdezem tőle.
-Téged és a koronát.-feleli.
-Hah.-horkanok fel.-Engem nem kapsz meg, és ahhoz, hogy megszerezd a koronát előbb meg kell ölnöd.
-Felőlem.-vonja meg a vállát.
-Tedd meg, lőjj le!-bíztatom.-Tedd meg.
-Komolyan megöllek, ha nem adod meg magad.-nyomatékosít.
-Ölj meg! De, hogy tudd sajnálom.-mosolygok rá, mire megadom neki a végső löketet.
Meghúzza a ravaszt.
De nincs dörrenés. Se semmi zaj.
Értetlenül néz rám, míg én rászegezem a fegyveremet.
-Tudod, mindig is okos embernek tartottam magamat. És most is az eszemre hallgattam.-mondom, és közeledek felé a pisztollyal, hogy nyomatékosítsam, bármikor megölhetem.-Míg lövöldöztél, megfigyeltem, hogy lassacskán kifogysz a golyóból. Tudod ez a filmekben is mindig így volt. Nem cseréltél tárat, így végül tényleg elfogyott. Talán a szerencse is közre játszott, hogy pont most.-nevetek fel.
-Kegyetlen vagy Avery.-mondja.
-Majdnem megölted a családom! Háborút indítottál ellenünk! Átállítottad Gilbertet! Majdnem elvetted tőlem Ryant! Aki kegyetlen az nem én vagyok.-nézek rá komolyan.-Mint ahogyan a mesékben, minden rossz megkapja a méltó büntetését.
-Ahogyan te is!-nevet fel.
-Ó, Mark! Akkora tévedésben élsz!-és lövök. Ezúttal robajjal együtt. Élettelen teste a földre zuhan. Meghalt.
Te! Te ott aki most ezt olvassa. Valószínűleg azt hiszed, hogy úristen, én mekkora egy szemét vagyok. Azt hiszed gyilkos vagyok! Talán igazad van, de senkinek nem hagyom, hogy bántsa a családomat!
Senkinek!
Folytatás következik...