Csillaghullás

5.

– Ezt – mutatta a lánynak.

– Hű, ez egész jó – bólogatott Nóri, miközben elvette a telefont Osszián kezéből. – Kár, hogy alig rajzolunk embert a fakton. És a stílusa nem eléggé egyedi. A tiédet biztosan egyből felismerném.

– Tényleg? – Osszián itt fogadta meg, hogy sosem mutatja meg Nórinak a Páli Malvinaként rajzolt Basszián fanartjait.

– Aha. A te rajzaidból árad az egyedi stílusod.

Ebben a pillanatban érkeztek meg a többiek. A teremben a zajszint azonnal a többszörösére ugrott, és Osszián inkább visszatette a telefont a zsebébe. Mélyet szusszantott, mint a katona, aki háborúba készül, majd végignézett a sorra érkező diáktársain. Vajon köztük van-e Uborkás Ivett és ha igen, melyikük lehet?

Klau, aki a rajzfakt tehetsége volt, és már tavaly saját kiállítást kapott a városi művházban?

Timi, akinek többszáz követője volt az Instagramon és saját képregényt rajzolt?

Vagy Martin, aki Osszián mellett az egyetlen másik rajzfaktos fiú volt, és Osszián radarja szerint talán meleg is?

Osszián folytatta volna a diákok szemrevételezését, de Endre bá megszólalt, és Osszián minden figyelmét a tanárnak szentelte.

– Úgy érzem, az elmúlt három hét során túl sokat foglalkoztunk az építészettel, így a mai napra valami mást terveztem – kezdte Endre bá mosolyogva. Tekintete diákról diákra röppent, és Osszián halványan elpirult, amikor a férfi rámosolygott. – Ideje elkezdenünk egy más témát, mégpedig az emberalak ábrázolást.

Nóri felvont szemöldökkel nézett Ossziánra. Mintha Endre bá tudta volna, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy megtalálják Uborkás Ivettet.

Osszián izgatottan ficergett a széken, a többiek is pusmogni kezdtek. Endre bá megkérte Ossziánt és Martint, hogy húzzák el az ablakok előtt a sötétítő függönyöket, és mire Osszián visszatért a helyére, Endre bá már a barlangfestmények emberalakjairól beszélt.

A másfél óra első hatvan perce azzal telt el, hogy Endre bá a projektoron kivetített képekről magyarázott. Mire a tanár végzett, Osszián már égett a vágytól, hogy rajzolhasson. Visszahúzták a sötétítőket, csak hogy Osszián elkedvetlenedjen, mert az eddigi ragyogó napfény helyett sötét esőfelhők képe köszöntötte. Fel kellett kapcsolni a lámpákat.

– Szeretném, ha a hátralévő fél órában elkezdenétek dolgozni egy grafitrajzon, ami emberalakot ábrázol. Tudom, hogy a maradék idő nem sok, ezért természetesen lehet otthon folytatni a munkát, ha valaki szeretné.

Osszián kezében megrezzent a ceruza, ahogyan a megszokott mozdulatokkal nekilátott volna a rajzolásnak, de mielőtt a hegye a laphoz ért, Osszián felpillantott.

Endre bá őt nézte.

– Bármilyen emberalak lehet, minden a fantáziátokra van bízva.

Osszián nyelt. Endre bá látta már több rajzát is a meztelen férfiakról, és persze Nóri is, akivel sokszor beszélgettek a rajzaikról, a lány volt az egyik fő kritikusa. De a többiek nem tudtak semmit arról, hogy Osszián meleg. Nóri a mellette lévő széken már elmélyülten dolgozott, ahogy a csoport többi tagja is, kivéve Klaut, aki a ceruzája végét az ajkához kopogtatva meredt maga elé.

Osszián nem szeretett hazudni, főleg nem a művészetben, ami az egyetlen hely volt, ahová az élet rossz dolgai elől menekülhetett. Endre bá még mindig figyelte, Osszián aprót bólintott, majd nekilátott a rajzolásnak. Az alak hátával kezdte, mert könnyebb volt meghúzni annak az ívét, szebben eltalálta az arányokat is, ha innen indított. A fiatal férfi alakja könnyedén született meg, először a háta, a csípője íve, a feneke, a combja és a lábfeje, végül Osszián visszatért a mellkasához. Éppen a vállizülethez ért, amikor a kicsengő kiszakította a nyugalom világából. Mellette Nóri már állt és a körülöttük készülő rajzokat pásztázta. Osszián kapcsolt és talpra ugrott, csak hogy meglássa Timi rajzát, ahol egy szuperhősre hajazó női képregényfigura félig kész alakja befedte a fél lapot. Martin már elpakolt, a többiek pedig messzebb ültek.