Csillaghullás

22.

Huszonkettedik fejezet, amelyben Osszián megtudja, bejutott-e a shortlistre

Osszián hálás volt az önkormányzatnak, amiért a pályázat eredményhirdetését ezúttal a kellemes esti nyolcas időpontra lőtték be. Tavaly délben hirdettek eredményt, ezért Osszián a suliban az első pár órán azért nem tudott figyelni, mert izgult, a későbbiekben meg azért, mert a csalódás tengerében lubickolt.

Ma a helyzethez képest nyugodtan ülte végig az órákat, és megmelengette szívét a tudat, hogy az esti eredményhirdetésnél ott lesz mellette Bálint, Auróra, Nóri, Viktor, na meg Róka is.

Amikor megérkeztek, először Osszián szobájába próbáltak betömörülni, de mivel nem volt hat ülőhely, így átköltöztek a nappaliba. A többiek a kanapén ültek, Osszián pedig Bálint mellett szorongott a közös fotelben. Összefűzött ujjaik melegsége megnyugtatóan hatott Ossziánra, és eszébe juttatták az elmúlt másfél hetet, ami olyan volt, mint egy édes álom egy rózsaszín, vagy inkább egy szivárványszínű buborékban.

A buborék csak két alkalommal pattant szét majdnem.

Egyik délután az ágyán fekve megnyitotta a Wattpadot, mert értesítés fogadta, hogy Moonlightcarrot frissített. Osszián olyan régóta nem olvasott egy fanficet sem, hogy a jókedve arra sarkallta, folytassa ott a regényt, ahol abbahagyta, de az író profilján észrevett egy korábban nem látott százszavas novellagyűjteményt.

Osszián nem igazán értette, mi értelme pont száz szóban megírni egy történetet, de ennyibe legalább nem fért szex, talán még csók sem, így bátran nyitotta meg.

„– Mit művelsz? – kérdezte Osszián rekedt hangon.

Bálint közelebb lépett, Ossziánt a suli udvarán álló fához szorítva.

– Mindjárt kicsengetnek, csak addig kell kibírnod, utána elengedlek.

Osszián vére a fülében dobolt. Bálint fölé hajolt, megnyalta az ajkát, Ossziánnak pedig kiszáradt a szája gondolatra, hogy Bálint a megbeszéltek ellenére meg fogja csókolni.

Az ajtón kitódult a tömeg, zsivaj törte meg az udvar csendjét. Bálint orra Ossziánéhoz simult, de akkor felhangzott mögöttük egy éles visítás. A nézőközönség megérkezett. Bálint elhúzódott, majd sarkon fordulva, zsebre tett kézzel elsétált.

Osszián a fa törzsének dőlve végre kifújta a tüdejébe rekedt levegőt. Bárcsak ne remegne úgy a térde!”

Osszián hangosan dobogó szívvel olvasta újra az egészet, és egyre jobban megrémült. „A megbeszéltek ellenére megcsókolja”? Riadtan gondolta végig, hogy ki tudhatott arról, hogy Bálinttal megegyeztek, ha lehet, nem csókolják meg egymást.

Auróra.

És Bálint.

Felkavarodott a gyomra a gondolatra, hogy valamelyikőjük Moonlightcarrot lehetne. Képes lenne a húga vagy éppen Bálint megtenni ezt vele? Osszián megrázta a fejét. Ez egész biztosan csak véletlen, mantrázta, de ő maga is alig hitte el. Félredobta a telefont, és inkább a ceruzáját vette kézbe. Éppen a haj árnyékolásánál tartott, amikor eszébe jutott Uborkás Ivett egy régi rajza, ahol pont ez a jelenet volt megörökítve, ahogy Bálint és Osszián a nagy tölgyfánál csókolóznak. Moonlightcarrot biztosan a rajz láttán kapott ihletet. Igen, biztosan így történt, mondogatta magának olyan sokáig, amíg végre ő is elhitte, hogy minden rendben.

A másik buborékpukkasztás közeli pillanat akkor jött el, amikor az apja bejelentette, hogy nem tud hazamenni egészen február első hétvégéjéig, mert az építkezésen megcsúsztak a határidőkkel. Osszián lenyelte a mérgét, mert az apja azt mondta, utána egy egész hetes szünetet fog kapni. Osszián pedig úgy várta azt a hetet, mint a megváltást a mindennapi káoszból.