Csillaghullás

15.

Tizenötödik fejezet, amelyben Ossziánt csapdába csalják

Amikor az év utolsó napjának délelőttjén Osszián lekászálódott a bicikliről, és felnézett az előtte álló házra, még nem gondolta, hogy a nap utolsó óráját Rókával fogja tölteni.
Helyette az előtte álló házat figyelte, a nagy ablakokat, a fehér függönyöket. Kifújta a levegőt, így zakatoló szívverése egy kicsit lelassulhatott. Bálint legalább mégsem óriási palotában lakott, csak egy átlagosnál csinosabb kerttel rendelkező, közepesen nagy házban. A kovácsoltvas kapu szép ívmintái közé meglepően színes karácsonyi égősort fűztek.

Osszián idegesen nyomta meg a csengőt, mire őrült ugatás hangzott fel, majd előrohant egy veszetten csaholó kutya a ház mögül, aztán a bejárati ajtóban megjelent Bálint. Osszián fejéből minden gondolat kihullott a papucsos, tréningnadrágos fiú látványától.

– Manci, elég már – morogta Bálint, és arrébb rángatta a kutyát a kapuból a nyakörvénél fogva. – Hali.

– Szia – válaszolta Osszián még mindig kábán.

Bálint lenyomta a kilincset és a kutyát féken tartva kitárta a kaput.

– Gyere nyugodtan, nem bánt.

– Oké – mondta óvatosan. Amíg betolta a biciklijét, addig Bálint a kutyával folytatott kisebb birkózómeccset.

– Mancika, hééé, állj már le – lihegte kifulladva, és újra arrébb húzta a kutyát, aki Osszián derekáig ért és mindenképpen a nyakába akart ugrani.

– Szép neve van – mondta Osszián visszanézve a válla felett. Alig bírta visszafogni bujkáló mosolyát.

Bálint lihegve bólogatott.

– A bátyám elnevezte Manfrédnek, amikor megkaptuk, mert szerinte az olyan férfias kutyanév – mondta, miközben Manci füle tövét vakargatta. – Aztán az állatorvosnál derült ki, hogy lány, így lett Manci.

Bálint a kutyához hajolt és csücsörítve gyűrögette az állat pofáját, aki cserébe lelkesen összenyálazta Bálint kezét.

– Megsimogatod? Nem bánt, inkább csak kajla – nézett fel rá Bálint. Osszián tüdejében bent rekedt a levegő.

– Rendben – felelte.

Neki sosem volt háziállata, mert a panelban nem jutott rá hely, de Piri mamánál szerencsére mindig volt legalább egy kutya és két-három macska is. Manci rövid, barna szőre puha volt és hideg. Osszián szerette az érintését. A kutya, miután végigszaglászhatta Ossziánt, azonnal megnyugodott és már nem is akart a nyakába ugrani. Inkább eldöcögött a ház mögé, így Osszián belülről is szemrevételezhette Bálinték házát: hófehér járólap, tükörsima felületek, modern bútorok. Ráadásul úgy tűnt, mindennek megvan a maga helye. Nem lógott ki a beépített szekrény ajtaja mellett a kabátok ujja. Nem hevertek levetett cipők az előtérben, mert nem fértek be a szekrénybe. Még esernyőtartójuk is volt! Az egészalakos tükör felett végigvezetett fényfüzér apró csillagokból állt, és amikor Osszián a kabátját levéve belenézett a tükörbe, idegenebbnek érezte magát, mint valaha.

Aztán Bálint kézen fogta, és a jobbról induló lépcső felé húzta. Lerúgta a papucsát, és Ossziánt maga elé penderítve kezdett beszélni, miközben felsétáltak a fokokon.

– Erre van a szobám. Tényleg köszi, hogy rám szánsz egy csomót a szabadidődből. Teljesen elfelejtettem, hogy feladták a feladatot.

– Tudom, írtad.

– Igen. Elvileg le fogják osztályozni, és nem lenne rossz valami értelmes jegyet összeszedni rá, mert mindjárt itt a félév vége – magyarázta Bálint. Osszián úgy gondolta, a fiú végtelenül zavarban lehet, mert össze-vissza fecsegett. Ezt már mind átbeszélték online, amikor Bálint felkérte az újabb matek korrepre.