Csillaghullás

12.

Tizenkettedik fejezet, amelyben Osszián rohan

Osszián tüdeje felsípolt, ahogyan zihálva beszívta a jeges levegőt. Vádlijába fájdalom nyilallt, de akkor is rohant tovább. Mellette pedig ott futott Bálint, aki egyenletesen vette a levegőt, és még csak nem is lihegett. A sok fociedzés biztosan jó formában tartotta. Osszián futás közben rápillantott. Bálint hófehér bőrét vörösre csípte a jeges szél, és Osszián belsőjében fájt a látvány hiánya, akárhányszor kikerültek egy utcai lámpa fényköréből, és a sötétség eltakarta Bálint arcvonásait. Egészen addig bámulta a fiút, amíg meg nem botlott a saját lábában. Irtó bénán, kapálózva és közben zihálva, de szerencsére sikeresen visszanyerte az egyensúlyát.

– Minden oké? – kérdezte Bálint, miután megtorpant mellette.

Osszián most, hogy megállt, még jobban érezte, mennyire fáj mindene, még a bordája is sajgott.

– Aha. – Nem akart Bálint szemébe nézni, inkább megigazította a sálját.

– Szerintem szem elől vesztettük őket.

Osszián újra körülnézett, de teljesen feleslegesen, mert a téli sötétbe borult utcán nem látott el messzire, hiába álltak két méterenként az utcai lámpák. Meleg, sárga fényük inkább csak hangulatot teremtett, világosságot nem.

– Mindegy – sóhajtott Osszián. – Talán rosszul láttam.

Bálint hallgatott. Ettől Ossziánnak összeszorult a szíve, mintha Bálint tudna valamit, amit ő nem. De nem volt ereje megkérdezni.

Ezután a futás után nem.

Ezután a nap után nem.

Ezután a hét után nem.

Mert ha csak az elmúlt hétre gondolt, azonnal csomóba ugrott a gyomra.

Amikor kedd reggel Osszián a tükör előtt vizsgálgatta a homlokát, szomorúan vette tudomásul, hogy az eddig vörös folt már kék és lila színben pompázik. Nézte, nyomkodta a foltot, és közben bátorságot gyűjtött az új naphoz.

Bátorságot gyűjtött, hogy merjen önmaga lenni. Ha most meghunyászkodik, akkor később még nehezebb lesz kiállnia magáért.

Arra gondolt, lehet, hogy vannak más LMBTQ+ diákok is az iskolában, talán ha azt látják, nem hagyja magát, ők is erősebbek és boldogabbak lesznek.

Arra gondolt, mit szólna az anyja és az apja, ha tudnák, hogyan bántak vele. Épp elég volt tegnap este Auróra szánakozó pillantása, amikor elmesélte neki a vacsoraasztal fölött, hogy hogyan szerezte a foltot.

Arra gondolt, mit szólna Bálint, ha megtudná, hogy bántották, és képtelen volt megvédeni magát, csak arra futotta ez erejéből, hogy óra után elbujdosson a mosdóba.

Megnyitotta a csapot, hideg vizet engedett a tenyerébe és megmosta az arcát. Amikor újra a tükörképére nézett az elhatározás ott csillogott a szemében. Nem fogja hagyni, hogy Barnáék piszkálják, mert nincs mit szégyellnie.

*

Bálint kedd reggel az iskola kapuja előtt várta. Osszián talpa alatt megreccsent a befagyott pocsolya, ahogy odasétált mellé.

– Szia – mosolygott Bálintra, és összefűzte az ujjaikat. Egész úton erre készült, még futotta rá a bátorságából. Bálint azonban nem számított a mozdulatra, mert rekordidő alatt vörösödött el az arca. Osszián rájött, szereti nézni ilyenkor, mert a fiú szeplői még erősebb színt kaptak.