Csillaghullás

14.

Tizennegyedik fejezet, amelyben Osszián autóban utazik

Az ablak előtt elsuhanó fák, a ködös égbolt, a karácsonyi zene, na meg az autó halk búgása elálmosította Ossziánt. A nap lemenőben volt a látóhatár mögött, ők pedig hazafelé haladtak az autópályán. Osszián az ablaknak döntötte a fejét, és az üvegre fagyott jégvirágokat nézegette. Az elmúlt pár napban olyan sok minden történt, teljesen tele volt a feje az emlékekkel.

El sem hitte, hogy itt ülnek a kocsiban és Piri mamáéktól hazafelé tartanak. Mintha a karácsony egy pillanat alatt átsuhant volna az életükön. Osszián ásított. Átlagosan öt óra alatt tették meg az utat, ha nem volt baleset, köd vagy túl jeges az autópálya. Osszián reggel, amikor felébredt, a háta közepére sem kívánta a hazautazást, egyszer éppen elég volt öt órán keresztül összezárva lenni a hátsó ülésen Aurórával, aki hozzá sem szólt.

Osszián dühösen felszusszantott, majd a húgára nézett, aki a telefonjába temetkezve vadul gépelt. Már a nyelve hegyén volt, hogy rákérdezzen, Rókával beszél-e, de inkább visszanyelte. Auróra ránézett, felhúzta a szemöldökét, aztán felsóhajtott és az arca elé tolta a telefonját.

Osszián megugrott.

– Mi van?

Auróra az állával a mobil felé bökött, de nem szólalt meg. Osszián közelebb hajolt a kijelzőhöz.

Bálint új képet töltött fel. A csuklójára csatolt karkötőt fotózta le, és mellé a következő szöveget írta:

„Az ajándék, aminek a legjobban örültem. Köszönöm. O <3 B.”

Osszián felnyögött.

– A pasid egy zseni. Ez az O szívecske B irtóra cuki – somolygott Auróra maga elé.

– Hozzám szóltál? Öt nap után először? Komolyan?

Auróra villámló tekintettel nézett rá, mire Osszián elnevette magát. A zsebében megrezgett a telefonja. Auróra írt, mert nem akarta, hogy a szüleik is halják, miről beszélnek.

„Fegyverszünet? Mi lenne, ha kerülnénk egy bizonyos témát?”

Osszián kapva kapott az ajánlaton, mert pokoli volt az elmúlt pár nap Auróra szövegelése nélkül.

„Legyen.”

„Oké. Akkor nyugi, jó? A kép nem gáz. Csak azt mutatja, minden jól halad. A rajongók beveszik, hogy jártok. Ha visszamegyünk szünetről, csak egy kicsi, aztán szakíthattok is. Már ha akartok szakítani.”

Auróra kérdő tekintettel bámult rá.
Osszián elhúzta a száját, aztán gyorsan gépelni kezdett.

„Miért ne akarnánk szakítani? Ebben egyeztünk meg.”

„Lehet egymásba szerettek.”

Osszián felprüszkölt.

„Jesszusom, ez nem valami nyálas tiniregény!”

Auróra megvonta a vállát és visszafordult a telefonjához. Osszián Bálint karkötős képét nézegette.

Visszagondolt rá, ahogyan huszonharmadikán elveszetten csatangolt a plázában. Zsebre tett kézzel tipródott a kirakatok előtt, de semmi sem tetszett neki. Mivel Aurórával nem szóltak egymáshoz, biztos volt benne, hogy ugrott az évek óta működő karácsonyi ajándékötletük: közösen vett koncertjegy a szüleiknek.

Befordult a sarkon, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. A plázában biztos, hogy meg fogja találni mindenkinek a megfelelő ajándékot. Három hónapja spórolt a karácsonyra, pedig az akrilfesték készlete és az A/3-mas rajzlapjai is majdnem elfogytak, de magára parancsolt és nem ment sem az írószer-, sem pedig a hobbybolt közelébe.