Elementál Akadémia - Idem

Második fejezet

Másnap reggel Nell-lel a szobánkban lógtunk, és felkészültünk az aznapi teendõinkre. A szobánk aranyos volt, a falnál kétoldalt helyezkedtek el az ágyaink egy-egy éjjeliszekrénnyel, közöttük meg egy ablak volt párkánnyal, és akárhányszor ránéztem, kedvem lett volna egy bögre forró csokival és egy meleg pléddel befészkelni magam oda, és végigolvasni az egész délutánt. Sajnos a nyári kánikula nem volt a legmegfelelõbb idõszak a kis ábrándomhoz, de biztos voltam benne, hogy amint lehûl az idõ, minden alkalmat megragadok, hogy teljesíthessem azt.

Elõzõ nap, miután a szüleimtõl elbúcsúztunk, bezárkóztunk Nell-lel újdonsült bázisunkba, és bepótoltuk a kimaradt idõt. Mint kiderült, mindkettõnk élete borzalmasan unalmas a másik nélkül, ráadásul minden fontos eseményrõl tudtunk, hisz a huszonegyedik században elég gyakori jelenség a mobiltelefon és a Messenger. Így csak végighülyéskedtük a délutánt, megnéztük egymás beosztását – van pár közös programunk, de mivel õ hónapokkal korábban érkezett, mint én, a legalapabb dolgokkal már nem kellett foglalkoznia. Azt mondta, augusztusra valószínûleg nekem is jelentõsen lerövidül a beosztásom, és csak gyakorlásokra kell majd járnom, akárcsak neki, majd szeptembertõl együtt fogunk órákra járni.

Nell elmagyarázta, melyik tanárral kell vigyázni és melyik jófej, és mesélt egy-két dolgot az új barátairól is, de nem túl szószátyáran, mert inkább azt akarta, hogy majd a személyes találkozáskor alkossak róluk véleményt.

Éppen a párnámat próbáltam pontosan az ágyam közepére helyezni, mikor a barátnõm türelmetlenségében toporzékolni kezdett az ajtóban.

– El fogunk késni miattad! Annyira jellemzõ rád, hogy itt húzod az idõt, miközben mindketten tudjuk, hogy soha az életben nem ágyaznál be magad után! – Puffogott.

- Új hely, új kezdet. Most senki nincs, aki megcsinálná helyettem –vontam vállat vigyorogva. Tudtam, hogy ezzel felidegesítem õt, mert gyûlölt késni, konkrétan remegni kezdett a teste, ha tudta, nem ér oda valahova idõben. Most is láttam, ahogy a jobb keze megrándult, majd ökölbe szorította, hogy ne remegjen.

Kiléptünk az ajtón, mire valaki azonnal köszöntötte is Nellt. Mindketten az illetõ felé fordultunk, és az elsõ, amit megláttam a kékség volt. A csaj kék volt. Vagyis nem a csaj, csak a haja, viszont az nagyon. A türkiz és a sötétkék tincsek gyönyörû színkombinációt alkotva keveredtek össze, és egy pillanat erejéig az én agyamon is átfutott, hogy az unalmas sötétszõke hajszálaimat valami ilyesmi extravagáns színûvé varázsoljam. Csak ezután tûnt fel milyen csinos manóarca van a lánynak, és mennyire szépen világítottak világoskék szemei, amit furcsa színû haja külön kiemelt.

- Szóval õ Nessa! – vigyorodott el Kékike. Egyik vállára dobta hátizsákját, ahogy õ is felmért engem. Sokkal alacsonyabb voltam nála, és hozzá képest biztos, hogy rettenetesen unalmas lehetett a megjelenésem, de elégedetten bólintott, majd megszólalt. – Cornelia sokat mesélt rólad. Alig vártam már, hogy találkozhassunk.

- Mindig is tudtam, hogy hatalmas rajongóm vagy, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyit áradozol majd rólam – szóltam Nellhez, aki kinyújtotta a nyelvét gúnyolódásomra, majd visszafordultam Kék Csajhoz. – Sajnos én csak annyit tudok rólad, hogy eszméletlenül király vagy. Nell így jellemezte általánosságban a barátait. – Vettem a bátorságot, és a kezem közé fogtam egy tincsét. – Meg kell, mondjam, igaza volt, mert állati ez a szín!

- Lehet, meggondolom ezt a barátság dolgot Corneliaval, ha annyira sem méltatott, hogy a nevemet elmondja! – ciccegett rá a mellettem álló lányra, aki azonnal vette az adást, és jajgatott párat, mint aki komolyan veszi a fenyegetést. – Krystal vagyok – mutatkozott be végre a csaj.