Elementál Akadémia - Idem

Nyolcadik fejezet

A/N: Ha az ű és ő betűkön hullám van, akkor szóljatok, és megpróbálom kijavítani:)

Amúgy meg élvezzétek, nekem eddig ez a kedvenc fejezetem!

Másfél hónappal később

- Hihetetlen, milyen sokan vannak! – Néztem teljesen elképedve arra a hatalmas emberseregre, ami most teljesen betömítette a folyosót, amin át akartunk haladni Nell-lel. Egy centit sem bírtunk mozdulni, csak akkor sikerült elhagynunk a helyünket, amikor a tömeg megindult, de akkor is a rossz irányba tolódtunk el. Semmi beleszólásunk nem volt abba, hogy melyik irányba haladjunk, a tömeg mozgása határozta meg.

- Már hetek óta mondogatom neked! Az a kétszáz diák, akik itt voltak nyáron, semmi ahhoz a mennyiséghez képest, mint ami rendes iskolaidőben van! – Háborodott fel Nell, bár azt nem tudom, hogy azért, mert kétségbe vontam a nyár során az igazát, vagy azért, mert már az ötödik ember könyökölte hasba. Valószínűleg mindkettő miatt.

Az esetek többségében igaza szokott lenni, az évek során mégsem tanultam meg teljesen rábízni magam senkire. Nell pontosan tisztában van azzal, hogy én inkább csalódok magamban, mint bárki másban, és nem szeretem elhinni mások hitegetéseit.

Igazából mindketten tudjuk, hogy Nell az egyetlen, akiben megbízok, most sem arról volt szó valójában, hogy nem hittem neki, inkább csak nem tudtam felfogni, hogy fog kinézni ennyi diák egy helyen.

Már az előző két napban megkezdődtek a beköltözések. Szinte egész nap azt láttuk Nell-lel a közös szobánk ablakából, ahogy sorra parkolnak le az autók az iskola előtt, és mindegyikből diákok szállnak ki, hatalmas bőröndökkel, zacskókkal, táskákkal, hátizsákokkal.

A fiatalabbnak tűnőket, vagyis azokat, akik nagyjából velünk lehettek egyidősek, a szüleik bekísérték az iskolába, de az idősebbek egyedül vagy haverokkal együtt lépték át az iskola kapuját, miközben egyre csak osztották meg egymással a nyári élményeiket.

A kedvencem az volt, mikor egy tűzelementál fiú, akinek valószínűleg a közelmúltban szabadult fel az elementál képessége, véletlenül a hídon átjövet felgyújtotta a haját, mert nem tudta kontrollálni az erejét. Szerencsére nem lett semmi baja, a tűzelementálok gyakran immunisak a saját elemükre, vagyis képtelenek megégni. A fiú hajában sem esett kár, de néhány percig pont úgy nézett ki, mint a Monster Highból Heath Burns.

Azalatt a két nap alatt nem tűnt olyan észbontóan soknak a diákok száma, de ahogy mindenki beköltözött, elfoglalta a szobáját, és szép lassan betöltötték az emeleteket, egyre feltűnőbb lett a különbség a nyári létszámhoz képest. Hajnali háromig nem tudtam elaludni, mert minden irányból idegesítő csajos kuncogást hallottam. Nellnek ezzel persze nem volt semmi problémája, ő már tizenegykor aludt, mint akit bunkós bottal vertek agyon, pedig kettőnk közül ő volt az éjszakai bagoly az utóbbi időben.

Szerencsére Nell-lel minket nem választottak szét, ugyanúgy szobatársak voltunk, de hallottunk többekről is, akiknek szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre új szobatársat adtak. Én biztos, nem bírnék ki egy pillanatot sem itt, ha Nellt máshova osztották volna be, és igaz, hogy Nell kibírt néhány hónapot itt nélkülem, de tudom, most, hogy már én is itt voltam, nem tudná ő sem újra megcsinálni. Szimbiózisban élünk.

Nagy gondolkodásomból akkor tértem vissza, mikor egy nálam kétszer nagyobb méretű srác nekem tolatott, és a lendülettől egy kiáltás kíséretében hátraestem.
Most fognak széttaposni – gondoltam.