Elementál Akadémia - Idem

Tizenegyedik fejezet

Nagyon sajnálom ezt a hosszú kihagyást, de kimerítő a végzős év:(
Viszont itt egy fejezet, remélem, tetszeni fog!❤

Még három másodperc…

Még kettő…

Egy..

Ééés…

Puff!

A hátam tiszta erőből a talajnak csapódott. Immár hetedszer. Mostanra már kezdtem megszokni a fájdalmat. Legalábbis annyira, hogy a levegő többé ne hagyja el sípolva a tüdőmet minden egyes alkalommal, mikor kiütnek.

Ha még nem találtátok volna ki, megkezdődött az oly’ gyakran emlegetett „kiképzés”, ami valójában eddig csak abból állt, hogy az óra elején megfuttattak minket, misorán majdnem kiköptem a tüdőmet. Az áruló Nell bezzeg sokkal jobban bírta, mint én, ahogy láttam, el sem fáradt, ami kissé szíven ütött, hisz eddig azt hittem, igaz, lusták vagyunk, de legalább együtt voltunk azok. Úgy tűnik, hogy mostmár csak egyedül vagyok kényelmes.

Bemelegítés után szétosztottak minket elemeink szerinti csoportokba, utána pedig párba állítottak minket. Egy elsőshöz egy másodikost választottak, hogy a tapasztaltabb fél bevezessen minket az önvédelem rejtelmeibe. Láthatóan Krystal nem végez túl jó munkát, hacsak nem az a feladat, hogy még az óra vége előtt eltörje a lehető legtöbb csontomat.

- Ha rendesen felvennéd a alappozíciót, amit már vagy százszor bemutattam neked, akkor megkímélnéd saját magadat a zúzódásoktól! – oktatott ki Krystal, miközben a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen.

Duzzogva kifújtam a levegőt, amíg Kékség felhúzott a földről.

- Igen, tudom, de nem értem, miért kell ezt csinálnom. Láthatóan nem vagyok benne jó, nem is érdekel, nem látom semmi hasznát az egésznek! Az egész csak arra jó, hogy rombolja az önbecsülésem! – morogtam.

Krystal a fejét rázta.

- Azért fontos, mert bármi megtörténhet. Támadás esetén tudj védekezni! Soha nem tudhatod, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rád.

Tudtam, hogy igaza van, és hogy logikus, amit mond. Viszont nem tehettem róla, már torkig voltam azzal, hogy minden egyes próba során csődöt mondtam. Legszivesebben ráordítottam volna Kékségre, hogy dugja fel az alappozícióját oda, ahová nem süt be a Nap, de erről azonnal le is beszéltem magam. Kékség csak segíteni próbál, és nem az ő hibája, hogy dekoncentrált vagyok. Ráadásul nem lenne fair, hogy a bennem elfojtott feszültséget rajta vezessem le.

Valójában a feszült hangulatomért Tristanékat lehetett felelősségre vonni. A tegnapiak után első dolgom volt megkeresni Nellt, és megvitatni vele a történteket, de sajnos nem jutottunk sokra. Először mindketten izgatottak voltunk, hisz meghívtak egy buliba, amibe természetesen magammal kívántam rángatni Nellt is, és Tristan tegnapi kis mutatványa is megemelte a pulzusszámomat. Később azonban hamar felváltotta a jókedvemet a bizalmatlanság. Nell-lel többször átbeszéltük a részleteket – természetesen az egész idemes dolgot kihagytam a beszámolómból -, de egyikünk sem tudott semmit felhozni arra, hogy miért viselkedett így a fiú. Mivel egyikünknek sem volt általánosban olyan kapcsolata fiúkkal, ami túlmutatott volna a barátságon, így csak ötletelni tudtunk, de nem túl sokat.

Erre végül csak rátett egy lapáttal az, hogy ma Tristan a létezésemről sem vett tudomást. Rivennel mindketten résztvettek a kiképzésen/edzésen (már fogalmam sincs, mi ennek az órának a neve), de felém sem néztek. Még csak inteni sem intettek.

Ez természetesen megosztotta a figyelmem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mit rontottam el. Valamit rosszul csináltam? Ennyire béna idem vagyok? Idegesítem őket?