Elementál Akadémia - Idem

Ötödik fejezet

Mindenki döbbenten meredt az ajtóban álló hívatlan vendégünkre. Tristant úgy tűnt, hogy nem zavarta a felé irányuló figyelem, sőt szerintem külön tetszett neki, hogy egyikünk sem bírta levenni róla a szemét.

Alaposan megnéztem magamnak újra. A rohanástól kissé csapzottnak tűnt, napsütötte arcát néhol kisebb vörös foltok borították. Piszkosszőke göndör haja mindenfelé állt, amin az végképp nem segített, hogy egyik kezével kicsit beletúrt. A táskája ugyanúgy lógott az egyik válláról, mint délelőtt, teljes hanyagságot sugárzott.

Végül ismét Tristan szólalt meg, a tekintetét nem vette le rólunk, lányokról.

- Riven, elmondanád, mégis miért titkoltad el, hogy ilyen kellemes hölgytársaságot látunk vendégül? - A kérdés végén Tristan úgy fordította a fejét Riven irányába, mint egy macska. - Ha tudtam volna róla, biztosan nem hagyok itt ekkora rendetlenséget.

Nem tudtam pontosan megállapítani, hogy miért, de a mentegetőzése leginkább... figyelmeztetésnek hangzott. Riven arcvonásai nyugodtak maradtak, de mintha egy-két árnyalattal sápadtabbnak tûnt volna.

Mellettem Nell gyanakodva figyelte a két fiút, de végül úgy döntött nem említi meg, milyen fura lett a helyzet hirtelenjében.

- Szóval... - nyújtottam el az utolsó szótagot, hogy magamra tereljem mindenki figyelmét. - Tristan, te is itt laksz?

Amint kiejtettem az utolsó hangot a számon, már fejbe is csaptam magam gondolatban. Annyi kérdést tehettem volna fel, nekem mégis a lehető legegyértelmûbbet sikerült megkérdeznem. Persze, hogy itt lakik, az előző három percből egyértelmûen le lehetett venni, mi is volt a helyzet.

Tristan és Riven szórakozottan összenéztek, ami igazán érdekes kontraszt volt, tekintve, hogy pillanatokkal korábban úgy tûnt, mintha a szőke fiú szemmel verte volna a barnát.
data-p-id=2bfc6cddcbfe6440a436aea0d25c2d5a,És még azt mondják, hogy a lányoknak vannak folytonos hangulatingadozásai!

- Ne is válaszolj rá! - tettem fel a kezem, jelezve, hogy el se kezdjen beszélni. Tristan elnyomott egy kis nevetést zavaromon, mire Nell megragadta a kezem.

Ránéztem, de ő ahelyett, hogy viszonozta volna a gesztust, elkerekedett szemmel nézett a mostmár az ágyon ülő Krystalra, akinek a tekintete épp olyan döbbent volt, mint barátnőmé. Végül elszakították egymásról a pillantásukat, de a szemükből még mindig hitetlenkedés sugárzott.

- Sajnos, Tristan, egyáltalán semmiféle buliról nincs szó ebben a szobában - szólalt meg végül Krystal, és komótosan felállt az ágyról. - Igazán nem szeretnélek lehangolni, de szerintem a képzeleted messze túlszárnyalja a valóságot.

Tristan elindult az ágya felé, és ledobta mellé a táskáját. A takarót és vele együtt a könyveket egyetlen mozdulattal lesöpörte az ágyáról, ezzel helyet csinálva magának a lepedőn.

A lábai viszonylag széles terpeszben helyezkedtek el, és a könyökét a térdén támasztotta meg, pont úgy, mint a reggeli megbeszélésen. A kezeit összekulcsolta a térde előtt a levegőben, miközben kíváncsian biccentett az állával Krystal felé, hogy folytassa.

- Igazából én sem tudom pontosan, hogy miért vagyunk itt. Riven hívott ide minket - fejezte be Kékség, mire mindannyian felé kaptuk a fejünket.

Krystal értetlenül nézett, hirtelen fel sem fogva, hogy mit mondott. Nem bírtam tovább, a látványra elnevettem magam.

- Tudod, Krystal, ha így fogalmazol, az elég... baljóslatúan hangzik - próbáltam célozni a mondat kétértelműségére, és hogy miért lepett meg mindannyiunkat a kijelentése.