𝐃𝐲𝐧𝐚𝐬𝐭𝐲 [𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬]

5.

Az egészhez objektív hozzáállást mutattam. Már az sem érdekelne, ha a halál fenekére küldenek. Valljuk be Landoval hozzánk képest, még tűrhetően meg voltunk egymással. Nem mondom, hogy nem vágtunk tegnap egymáshoz hat tányért, de ennél azért elfajultabbak szoktunk lenni. Igazából sokat meséltem neki. Nem a múltamról, csak úgy hétköznapi dolgokról, ami furcsa mert olyan beszélgetésbe elegyedtünk, ami miatt kellemes érzés ölelt körül. Ezek után talán pár fokkal pozitívabban indulok el vele.

A bőröndömön ülve könyököltem és töprengtem az én unalmas életemen. Nem akarom mamát itt hagyni, de nem is kívánok ellenkezni vele, biztosan nyomós oka van, hogy úgy látja helyes döntésnek, ha Landoval tartanék. Pedig ő mar csak mama, neki mindenben igaza van.

Az ajtó nyílt és az emlegetett szentanyám lépett be azon. Drága mama.
- Felkészültél? — mosolygott szelíden le rám, csak lassan megvontam a vállam, mama egy sóhajjal jutalmazta. Kezével intett, hogy üljek egy kicsit arrébb, hogy ő is a bőröndre férjen. Hol máshol lenne kényelmesebb ülni, mint egy csodaszép rózsaszín bőröndön?
- Lelkileg? Nem. Fizikailag? Remélem semmi hülyeséget nem hagyok majd itthon. — adtam egy derekas választ mama kérdésére. Mama elkacagta magát, majd oldalra billentette a fejét.
- Ugyan Roisin. Nagyon jó móka lesz!
- Csak móka és kacagás.. — motyogtam unottan.
- Ott lesznek a lányok, magántanuló leszel és a legjobb, hogy sokat utazhatsz..
- Landoval. — fejeztem be helyette is.
- Csak bízz magadban! — puszilt bele a hajamba, majd felállt és intett, hogy nekem is azt kellene tennem. Felálltam, megigazítottam a ruhám, majd felállítottam a bőröndöt. Mama elhagyta a szobám, én utoljára néztem körbe, majd lehajtott fejjel távoztam. A lépcsőről lejövet simán visszafordulhattam volna, de még sem tettem. Egy kis részem, mégis új kalandokba szeretett volna belevágni.

Erősen koncentráltam a lépcsőfokokra, ugyanis nem kívántam, volna ha egy óriásit zakóznék le ezzel a benga állat súlyú bőrönddel. A végénél felpillantottam és ekkor vettem észre, hogy Lando zsebre vágott kezekkel szórakozik a bénázásomon.
- Nem gondoltam, hogy ennyire béna vagy.. — lépett fel az első fokra és átvette tőlem, a súlya meg se kottyant neki. A megjegyzésére kinyújtottam a nyelvem.
- Roisin le fogom vágni! — fenyegetett mama, én fegyelmezve húztam ki magam, Lando pedig a homlokára csapott.
- Neked meg a kezed! — fordult mostmár Landohoz, aki rémülten fogta meg a bőröndöket és vitte ki az autóhoz. Mama ezután egy mosollyal fordult felém.
- Ne aggódj drágám, minden rendben lesz! — simította meg gyengéden az arcom, majd karjaival körül ölelt. Viszonoztam az ölelést, majd valaki megkocogtatta a vállam. Másodpercek múlva mamával kibontakoztunk az ölelésből és hátrafordulva láttam, hogy Katie vigyorog rám, majd szinte a nyakamba vetette magát.
- Jaj. — hagyta el a számat, lelkemet kipaszírozva.
- Tudod, hogy hiányozni fogsz!
- Tudom. — motyogtam, majd elhajoltam egy kicsit tőle. — Te miért nem jössz? — Katie a kérdésen meglepődött, majd rémülten pillantott mamára, akinek a reakcióját nem láthattam, mert a hátam mögött állt. Gyanakodva fordultam hátra, mama pedig abban a másodpercben rezzenéstelen arcal nézett rám.
- Tudod, hogy nem mehetek, mert.. — visszafordultam Katiehez, aki végig mama szájáról olvasott.
- Mert?
- Öhm, mert a klíma nem jó!
- A klíma? Nincs is klímánk! — ráztam meg a fejem értetlenül.
- Nem nekünk te butus! Hanem az időjárás Glastonbury-ben, nem jó.
- Ugyanolyan mint itt. Nem értelek.. — mama azonnal megragadta a vállám, majd elkezdett kitessékelni a házból és búcsúzkodott még pár sort. Az Lando autójáig tessékeltek, ahol Sir Kibírhatatlan támaszkodott szórakozottan, összezavaradott arckifejezésem látva, amikor beültem, azonnal becsukta az ajtót. Pár szót váltott a többiekkel, majd ő is beszállt. Ezt végig figyeltem és próbáltam szájról olvasni, de nem nagyon sikerült mert minden halandzsát értettem ki belőle.
- Erre nem voltam soha sem felkészülve.. — indította az autót, majd intett mamáéknak.
- Mire? — kérdeztem unottan, miközben becsatoltam a biztonsági övet. Lando ugyanezt tette, majd vigyorogva nézett rám az előlre hullott göndör tincsei mögül.
- Hogy veled kelljen négy órát utazni.. — gondterhelt válaszára vállon csaptam, mire mama azonnal idegesen kopogtatta meg az ablakot.
Lando száját csak egy kacagás hagyta el, majd elindultunk.