0.

1.4K 57 2
                                    



- Akarsz valamit? — kérdezi unottan, szemeiben pedig a megvetés sugárzik.

- Tőled? Soha. — egy halvány megbántott érzés suhan át az arcán, amit csak akkor lehet észre venni, ha nagyon résen van az ember. Én pedig jól ismerem Landot. Vérig lett sértve, nagyon fájt neki amit mondtam. Igazság szerint ki sem akartam mondani, de már mindegy. Nem engedhettem meg, hogy Ő bántson meg utolsónak. Nagyon gyerekes hangzik, viszont nem birnám elviselni, ha úgy mennék a szobámba, hogy meg lettem alázva. Elviselhetetlenül marna a bűntudat, hogy nem estem neki, de nem olyan lánynak lettem nevelve, tűrnöm kell a sok hülye megjegyzését Landonak, pedig elég sokszor elképzeltem egy jó kis ázsia harcművészeti edzést vele a nappaliba szépen mondva. Persze, azonnal beköpne mamának, azután rajtam csattanna az ostor. Még mit nem, hogy megadjam neki azt az örömöt. Elvégre valamilyen egészséges mostoha kapcsolatban kellene lennünk, de nincs sok közünk egymáshoz, attól függetlenül, hogy a nagyapja, hozzáment a mamámhoz. Ezért sajnos el kell viselnem az idegesítő fejét 0-24-ben, főleg most nyáron.

- Ez kölcsönös Lily! — húzza nyertes mosolyra az ajkait, ugyanis ez a szemét tudja, hogy rühellem ha valaki Lily-nek hív.

- Te.. — állok fel a kezemet ütésre emelve, Lando vigyorogva nézi, hátha leverem-e, persze megint én vagyok a béna..

- ROISIN CLARKE! MÉGIS, HOGY MERÉSZELED?! — förmed rám mama. Nos, igen. Direkt cukkolt, hogy valamit csináljak, amiért mama leszidhat. Tudta, hogy mögöttem áll, amit én nem.

- De hát Ő kezdte! — fakadok ki idegesen, ez igazságtalanság..

- Tudom én nagyon jól! LANDO NORRIS, EMELD FEL A FAROD A KANAPÉRÓL! — Lando abban a pillanatban mellettem termed.

- Ő kezdte! — mutat rám saját maga bőrét védve.

- Micsoda? — kezdek el hülledezni.

- Talán baj van a füleddel?

- Menj a fran..!

- ROISIN! Elég legyen ebből! — emeli fel a hangját mama, erre mindketten meghökkentünk.

- De.. — kezdenék bele a mondandómba.

- Nincs de! Azonnal a díszterembe! — mutat az ajtó felé, ahol ezt a helyiséget elhagyhatjuk..

𝐃𝐲𝐧𝐚𝐬𝐭𝐲 [𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬]Where stories live. Discover now