Megalázva

16. | Emery szálló

A velem szemben álló lány arca tiszta korom volt és a ruhája sem a legszebb napjait élte. Mindössze csak egy kis doboz volt a kezében.

- Bemehetnék? - kérdezte elhaló hangon.

Arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon lépni. Nagyon lestrapáltnak tűnt, nem volt szívem kint tartani, amíg meg tudom mi történt vele és hogy egyáltalán mit keresett a házunk küszöbén.

Zara egyből ott termett a lány lábainál és elkezdte szagolni a nadrágja szárát és boldogan ugrált. Úgy éreztem nem lenne belőle jó házőrző, hogyha mindenkinek így tudott örülni. Évfolyamtársam csak le sokkolódva nézte a kiskutyát és amint észbe kapott már nyúlt is, hogy megsimogassa.

- Hát szia szépségem! Milyen kis picike vagy!

Még mindig nem tudtam hova tenni mit kereshetett itt ilyen kinézettel és ez már kezdett nagyon érdekelni. Elvégre melyik ember megy a másikhoz kormos kinézettel és egy dobozzal a kezében? Pláne hozzám egy ilyen ember, mint Brianna Kiley.

- Jaj, milyen udvariatlan vagyok! Kérsz valamit inni? Esetleg egy kis narancslevet? - kérdeztem a fejemhez kapva.

- Nem köszönöm.

Annyira furcsán nézett rám, mintha most látott volna életében először. Ennél már csak azon lepődtem meg jobban, amikor megölelve hálálkodott, hogy beengedtem hozzánk.

- Öhm... igazán nincs mit. - öleltem át én is esetlenül. Hát erre nagyon nem számítottam. - Mondd csak Biranna, mégis mit keresel itt?

A lány elengedett és szemeit megtörölve nézett rám. El sem tudtam képzelni mégis mi történhetett vele.

- Egy óriási szívességet szeretnék kérni. Éppen az egyik osztálytársamtól mentem haza projekt feladat miatt, amikor az utcába érve láttam, hogy valahonnan irdatlan mennyiségű füst száll fel. Rossz előérzetem volt, ezért szaporábban lépkedtem. A házunk... lángokban állt. A nagyszüleim... ők... bent ragadtak. - egyre nagyobb sírással mesélte, nekem pedig egyre jobban össze szorult a szívem. - Csak ez a doboz maradt számomra. Valahogyan sikerült megmenekíteniük a tűzoltóknak. Nem tudják még a pontos okát, de elvileg egy zárlat okozta. A nagyszüleimnek esélye sem lett volna túl élniük, mert elaludtak. Nincs hová mennem.

- Brianna... ez - kerestem a szavakat. - Teljes szívemből sajnálom! De miért pont ide jöttél? Asher nem engedett be hozzájuk?

- Asher a Boone Hills városnegyedben lakik. Az tőlünk több, mint fél óra. Ide meg tíz perc alatt fel értem. - vonta meg a vállát, amolyan "ez tűnt a legegyszerűbbnek" stílusban.

- Várjunk! Te meg hol lak... - kezdtem bele, de nem tudtam milyen időben mondjam. Végül a múlt idő mellett döntöttem. - ...tál?

- Platte Woods szélén, innen nyolc mérföld. Poppy, tudom ez nagy kérés lenne, de esetleg nem maradhatnék itt? Nincs hová mennem. Csak ameddig kitalálok valamit.

Elhúztam a számat. Nem tűnt jó ötletnek, mert a szüleim éppen vásárolni voltak és nem szerettem volna a beleegyezésük nélkül igent mondani az évfolyamtársamnak. Mert bár furcsálltam miért éppen hozzám fordult először Brianna és a nagyszüleiről beszélt nem is a szüleiről. Még sem küldhettem el. Hiszen nem volt hová mennie, legalábbis az unokatestvére Kansas City másik végében élt. Talán egy éjszakát megengednének a szüleim - gondoltam magamban.

Brianna feszülten figyelte mit fogok válaszolni. A talán eredetileg fehér, kötött pulóverének az ujját kinyújtotta, hogy teljesen elfedje a kezét és azt markolászta idegességében. Bármennyire is nem beszéltünk sokat, sőt. De ilyen helyzetben nem tudtam mást tenni.

- Figyelj, a szüleim vásárolni vannak. Ha haza értek megkérdezem őket erről az egészről és akkor maradhatsz. De csak egy éjszakára minimum! - tettem fel a mutató ujjamat.

- Nagyon köszönöm! - ölelt át a helyzethez képest boldogan.

[...]

Idegesen sétálgattam fel - alá a házban. Brianna elment le fürdeni és egy kicsit pihenni. Én pedig megetettem Zarát, aki most éppen a hátsó ajtó mellett elhelyezett kutya pelenkára végezte el a dolgát. Megdicsértem, mert ez volt az első, hogy oda ment egyből. Általában vagy annyira sietett, hogy mellé pisilt vagy pedig el sem jutott odáig, hanem a kőre végezte el a dolgát. De az esetek nagyon nagy többségében megpróbáltunk figyelni rá és amikor láttuk, hogy már készül valamire, mindig gyorsan fel kaptuk és ki vittük a hátsó udvarra. Ezzel is szoktattuk a szobatisztaságra. Meg persze megpróbáltuk mindig egy kis időre egyedül hagyni, hogy erre is neveljük.

A következő pillanatban hallottam a bejárati ajtó nyílását és belépték rajta a két, nagy szatyrokkal megrakott szüleim. Arra gondoltam egy kicsit még rá készülök majd az egészre és energiát gyűjtők ahhoz, hogy bele kezdjek. Hát igen, édesanyám mindig is szemfüles volt.

- Kié ez a cipő Poppy? - kérdezte szemöldökét felvonva, miközben lábáról húzta le a lábbelit.

- Hát öhm... van egy dolog, de ne nagyon akadjatok ki! - figyelmeztettem őket előre.

Édesapám eddig nem is figyelt ránk, ezért érdeklődve nézett felénk. El volt foglalva a vásárolt áruk kipakolásával. Vagyis... még alig pakolt ki valamit, de ez teljesen el vette a figyelmét mindenről.

- Attól függ.

Vettem egy nagy levegőt és bele kezdtem.

- Van az egyik évfolyamtársam, Brianna. Röviden annyi, hogy fel égett a házuk. Nincs most hová mennie és teljesen maga alatt van. Nem maradhatna itt nálunk egy éjszakára? - fogtam rövidre.

Ismertem már ezt a kérés utáni válaszra várakozás érzését. Az egyik legrosszabb dolog az életben. Ilyenkor a másodpercek mindig perceknek tűnnek, a percek pedig óráknak. Most sem volt ez másként, de most még a tenyerem is izzadt.

- Azt hittem nem vagy jóba Ozzie - n kívül senkivel. Persze örülök neki, hogy másokkal is barátkozol! Mondd Poppy, te szeretnéd hogy maradjon?

Elgondolkodtam. Való igaz, hogy megfordult a fejemben lehet Asher és a többiek tervelték ezt ki, de csak nem ilyen komoly témával kapcsolatban terveznének valamit.

- Vannak kételyeim vele kapcsolatban, mert kiderült, hogy Asher az unokatestvére és mindig igazából velük lóg, de fordított esetben én is hálás lennék érte, hogy befogadnak. Szegénynek nincs hova mennie! Ráadásul leszögeztem, hogy csak egy éjszaka, aztán holnap már elkezd gondolkodni rajta mihez kezdjen így. Tíz percnyire lakik innen, ez volt a legközelebb. Annyira sajnálom, hogy ez történt vele!

- Rendben, maradhat. Majd alszik a vendégszobában.

- Ezennel pedig hivatalosan is megalakult az Emery szálló! - ölelt át minket nevetve édesapám.

Ezek után felmentem a szobámba, hogy felkeltsem Briannát, de olyan mélyen aludt, hogy nem volt szívem szólni neki. Gondoltam megvárom, ameddig felkel.

Éppen segítettem a szüleimnek mindent kipakolni, amikor a telefonom csörögni kezdett. Furcsállva néztem rá, hogy mégis ki kereshet, amikor elolvastam a kijelzőn levő nevet és mosolyogva vettem fel a készüléket.

- Szia Ozzie! Mi a helyzet?

- Oh végre Poppy, már azt hittem nem veszed fel! Képzeld, oltári ötletem támadt a tervünkkel kapcsolatban! Viszont... van egy kis gond. - nem értettem mire értette, hogy végre fel vettem, amikor eddig nem is hívott fel egyszer sem.

- Na mondjad! Én ma már nem bírok ki több rossz hírt úgyse. Annyi minden történt.

- Azt hiszem eltévedtem.