Megalázva

08. | Reggelek

Mint a legtöbb amerikai iskolában, nálunk is augusztus huszadikán kezdődött meg a tanítás. Ami annyit jelentett, hogy csütörtökön elmentünk az iskolába az évnyitóra, pénteken pedig be mehettünk egy tanítási napra. Annak viszont örültem, hogy szombatonként nincsen tanítás, ami más iskolákban előfordult. Ígyhát péntek lévén nyöszörögve keltem fel az ágyból és siettem a fürdő felé, hogy elintézhessem reggeli teendőimet.

Miután a hajamat is fel kötöttem egy lófarokba, felvettem az egyenruhánkat. Az iskolában ez kötelező volt és speciális, az iskola címerével ellátott pólóinget - hidegebb idő esetén inget - kellett hordanunk, valamint térdig érő, A - vonalú rakott szoknyát. A nyakkendő pedig elfelejthetetlen tartozék volt hozzá. Ezek az iskola színeiben pompáztak, azaz a kékben és a fehérben. Viszont voltak sötétkék nadrágok is, hogyha nagyon hideg lenne és nem sokszor, de kaptunk "farmer napot" is, amikor mehettünk farmernadrágba és nem kellett az egyenruhára még csak nézni sem aznap. Először igazából örültem neki, amiért ezt kitalálták, hiszen kecsegtetően hangzott, hogy mindenki ugyanolyan ruhában fog járni és minden olyan egyen lesz. Legalábbis nekem annak tűnt. Azután már beletörődtem és megszoktam, így már elég zavaró volt. Főleg amikor valakit szerettem volna megtalálni a nagy tömegben. Bár ilyenre nem sokszor volt példa.

A lépcsőn leérve néztem körbe és édesanyámat láttam a konyhában dolgoskodni, ahogyan a reggelimet, egyben pedig az ebédemet is készíti. Édesapám pedig éppen a derekát ropogtatta ki az előző esti zumbázás eredményeként.

- Jó reggelt! - dobtam le magamat a reggeliző asztalhoz.

- Neked is Poppy, ahogy látom jól aludtál. - mosolygott édesanyám.

- Igen, régóta nem éreztem ilyen jól magamat. Ozzie olyan volt, mint Esme. Persze őt sosem fogja tudni pótolni, de tudom és hiszem, hogy lehetünk olyannyira jóban.

- Ennek nagyon örülök. Mondd csak, jó órákat vettél fel? - faggatott tovább.

Igen, igen. Az órafelvétellel idén kicsit meggyűlt a bajom, mert már eléggé későn választottam. A spanyol, matek, zenekar és amerikai történelem ugyanúgy benne volt az idei órarendemben is, mint ahogyan a tavalyiban, viszont a társadalomtudomány és a tanulószoba például teljesen új volt számomra. A szakkörökről, illetve klubbokról pedig inkább ne is beszéljünk...

- Igazából eléggé megosztó a véleményem, de csak fél évet kell kibírnom, hiszen félév végén újat kell összeállítani.

- Ozzie nem tudod miket választott? Lehet sokszor egy csoport bontásban vagytok. Akkor legalább nem lennél annyira egyedül. - osztotta meg velem gondolatmenetét.

- Nem, azt nem tehetem meg vele! Nem tehetem ki annak a veszélynek, hogy mindenki rá szálljon! Még le kell ülepednie ennek az egész leveles sztorinak. Az lesz a legjobb, ha el is felejti az iskolában, hogy egyáltalán mi jóban vagyunk.

- Ennyire komoly a helyzet? - kérdezte aggódóan. - Akkor gondolom annak sem fogsz örülni, hogy együtt mentek az iskolába. - húzta el a száját, mire nekem leesett az állam, úgy a Föld belső köpenyéig.

- Hogy micsoda? Egyáltalán hol laknak? - nyíltak nagyra szemeim.

- Nashua. Tegnap már kérdezted tőle, de látom már nem emlékszel rá. - fordult hátra, miközben töltött magának egy kis narancslevet.

- Jaj tényleg! Csak tudod annyira ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy Kermit ilyesmire képes. Úgy látszik valóban csal a látszat.

Igazából azt nem értettem, hogy miért kellett megmutatom Kansas City látnivalóit a fiúnak, amikor nem is ott lakott. Az osztályfőnökünk ezek szerint nem verte nagy dobra merre lakhat Ozzie.