Megalázva

10. | Első óra

- Üdvözöllek bennetek! Idén már junior évesként találkozunk, de a tanrend továbbra sem változott. Ahogy hallottam jött új osztálytárs is, ezért miatta szeretném elmondani, hogy öt kör bemelegítő futás a pálya körül és utána egyből kezdjük is a Cooper futásra való felkészülést, ebben a hónapban ezzel fogunk foglalkozni, jövő hónapban pedig kislabda hajítás lesz, illetve a 60 méteres futás. Előtte pedig egy gyors névsor. Idén Natalia Kit és Ozzie Brooks fogja mondani kik a hiányzók, illetve kiknek van felszerelés hiányuk. Úgy tudom egyszerre csak két osztálynak lesz testnevelése, csak egy nap lesz olyan, amikor háromnak, de persze ez még csak az év eleje, bármikor változhat az órarend. - hallgattuk a szokásos év eleji beszédet. A tanárnő mindig szerette volna ezeket tisztázni az év eleji első órán.

Natalia és Ozzie kisétáltak a sorból és megálltak a tanárnő mellett. Osztálytársnőm nem is hagyta, hogy Ozzie érvényesüljön, hanem egyből bele kezdett a hiányok felsorolásába.

- Tanárnőnek jelentem az osztály létszáma harmincegy, ebből hiányzik Carver Atwood és Joslyn Clay. Felszerelését nem hozta el Douglas Gilliam, Livvy Ledford és Tacey Moore. Felmentése van Maurice Pennynek, Layla Ramseynek, Calla Seabrooke - nek és jómagamnak, Natalia Kitnek. Egyébként nekem, Callának és Laylának csak azért van felmentésünk, mert ma van a pompon válogató.

- Sosem értettem miért kell a válogató miatt felmentést adni, de rendben. - jegyzetelt noteszébe a tanárnő. Látszott rajta, hogy ellenzi, amiért felmentést kaptak ezért a lányok. - Felmentettek és a felszerelés hiányosok bemehetnek. Öt kör futás indul! - fújt bele a sípjába.

El nem tudom mondani mennyire feldobott a futás élménye. A nyári szellő, ahogyan a hajamba kapott és selymesen simogatta az arcomat, a napsütés, ahogyan békésen melegítette a bőrömet. Mindent és mindenkit ki szoktam zárni ilyenkor, de valamiért most nem így volt. Más volt, hogy körülöttem ott lézengenek az osztálytársaim és így nem tudtam rendesen koncentrálni. A kanyarnál láttam, ahogyan pár osztálytársam lemaradva beszélget egymással, hogy mennyire nem bírják az egészet és majd' meghalnak, hogy még ilyen sok van nekik hátra. Valamint láttam az előttem futó fiúkat, ahogyan versengve egymással futnak egyre gyorsabban. Ozzie mikor eljött mellettem mindig biztatóan rám mosolygott én pedig viszonoztam gesztusát. El nem tudta képzelni, hogy ez milyen sokat jelentett nekem lelkileg.

Lassan az utolsó köröm végéhez közeledtem és már csak a kanyar lett volna hátra, amikor egy alakra lettem figyelmes. Igazság szerint már pár pillanattal korábban észrevettem, amikor megkezdtem az utolsó körömet, de csak most tudtam jobban szemügyre venni az illetőt. A pillanat, amikor elért tudatomig a személy kiléte sokkhatásként ért. Kermit Skyler lépdelt a pálya felé személyesen. A fiú másodéves korom óta semmit nem változott, talán csak világosabb barna lett a haja a Nap hatására, de ha lehet még helyesebbnek tűnt, amit fájó szívvel vallottam be magamnak. Annyira gyorsan történt minden, hogy időm se volt felfogni mi történik körülöttem. Kivert a víz, szédültem és hányingerem lett. Lihegve álltam meg a futópálya közepén és kezeimet kitéve magam elé próbáltam meg tájékozódni, mert hirtelen, mintha nem láttam volna semmit. A következő pillanatban pedig úgy éreztem, mintha fenn akadtak volna a szemeim és testem feladva a szolgálatot a földre zuhant. Elment minden erőm és képtelen voltam bármit is csinálni.

- Miss Emery! Ozzie kérlek segíts vízszintesbe helyezni a testét! - hallottam trappolásokat és a tanárnő hangját, aki bizonyára azért új osztálytársamat hívta, mert ő volt a legközelebb hozzám.

Próbáltam válaszolni vagy kinyitni a szememet, de egyik sem sikerült. Tehetetlennek éreztem magam, hiszen elvesztettem az eszméletemet. Éreztem, ahogyan felemelik a lábamat, pár másodperc múlva pedig hirtelen, mintha mi sem történt volna. Kinyíltak a szemeim és lassan felülve néztem magamra elé.

- Nagyon sápadt vagy és a szád is fehér, a biztonság kedvéért Ozzie elkísér az iskola orvoshoz. - vizslatott aggódva. - Ti pedig ne bámuljatok, készüljetek fel a Cooper futásra! - fordult a többiek felé.

Segítettek nekem felállni a földről és Ozzie támogatva indult el velem az orvos felé. Még vissza néztem oda, ahol nemrég még Kermit sziluettjét véltem felfedezni, de felszívódott. Talán csak be képzeltem? Az nem lehet, hiszen akkor nem történt volna mindez. Vagy mégis?

- Hé, minden oké? - zavarta meg gondolatmenetemet a fiú, aki aggályoskodva mustrálta az arcomat.

- Azt hiszem láttam az udvaron Kermitet. Úgy látszik nem készültem fel teljesen a találkozásunkra. Bár ezt nem mondanám túlzottan nagy összefutásnak.

Láttam, ahogyan Ozzie egy pillanatra megfeszül, majd inkább próbálta elterelni a figyelmemet és Natalia kíváncsiskodó tekintetét is érdeklődésen kívül hagyni, aki fürkésző pillantással nézegetett felénk a benti padról, hiszen nem volt kint, így nem láthatta mi történt.

[...]

- Valószínűleg sokkhatás ért vagy pedig vérszegény vagy, lehet a fáradságtól is, illetve a nagy meleg miatt is elájulhattál. - adott kezembe egy pohár vizet az iskola doktor.

- Ezek szerint nem súlyos? - kérdeztem megkönnyebbülten.

- Nem, de ha mégis bekövetkezne, akkor guggolj le, így kevesebb rá az esély, hogy nagyot esel és össze töröd valamidet. Az egyik ismerősöm így törte el a csontját, nem guggolt le és ráesett a karjára. Emlékszel valamire?

- Nem igazán. Olyan gyorsan történt minden. Kivert a víz, hányingerem volt és szédültem, utána pedig már csak arra emlékszem, hogy elestem és a tanárnő kiabálva futott felém, de nem tudtam semmit sem válaszolni, mintha elhagyott volna minden erőm.

- Poppy a földön feküdt és a karjaival hadonászott, először olyan voltál, mint egy részeg, amikor még állva hadonásztál, azután összeestél és a földön folytattad ugyanezt. - folytatta Ozzie a mesélést.

- Tényleg? Erre nem is emlékszem. Nem láttam semmit, minden tiszta fekete volt.

- Pedig hétágra sütött a Nap. - gondolkodott el hangosan.

A doktornő végül elengedett minket, mi pedig vissza indultunk az öltözők fele, bár Ozzie féltve lépdelt mellettem és minden második percben rám szólt, hogy menjünk lassabban, mert ez még túl gyors tempó lesz nekem.

- Poppy, biztosan Kermit volt az, akit láttál? Nem csak képzelődtél?

- Szerinted ez akkor is megtörtént volna, hogyha nem ő áll a pályától pár méterre? - kérdeztem meg logikusan.

Nem válaszolt, csak elgondolkodott. Valószínűleg tudatába ötlött, hogy igazam van. A tanárnő még kint oda adta nekünk az öltözők kulcsait, így be mentünk átöltözni és nem kellett végig ülnöm a maradék pár percet Natalia mellett, én pedig írtam édesanyámnak egy üzenetet, hogy mi történt, hiszen kötelességem volt beszámolni neki a történtekről, mégha nem szerettem volna is. Azonnal jött is a válasz, hogy mennyire aggódik értem és, hogy szerinte ez így mennyire nem lesz jó. Lezárva a telefonom kijelzőjét én is elgondolkodtam ezen. Így mégis hogyan fogok bosszút állni Kermit Skyleren?