Megalázva

24. | A mogyoróvaj rejtélye

- Szerintem itt valami nem jó. - tanulmányozta Ozzie a kezében tartott fehér lapot.

Fel néztem a sajátomból és rá néztem a fiúra, hogy tulajdonképpen mit is csinál.

- Talán ha megfordítanád az összeszerelési útmutatót, akkor jobban menne. - nevetett fel Brianna, aki nekem segített.

- Te csak meg se szólalj! Nagy előnyben vagytok, mert ti ketten vagytok, ráadásul Poppy már egy csomószor csinált ilyet.

- Apa szívesen segített volna neked, de elmentek bevásárolni a sütögetéshez. - keltem egyből a szüleim védelmére. - Meg aztán nem árt, hogyha megtanulod hogyan lehet össze szerelni egy sátrat.

Ozzie vagy fél órán keresztül szenvedett a sötétzöld sátor felállításával több - kevesebb sikerrel. Én és Brianna viszont egész jól haladtunk. Ő olvasta az útmutatót, én pedig csináltam, amit mondott. Közben a madarak csiripelése és a mókusok futkározása töltötte be a teret. Jó persze való igaz, hogy tényleg nagy előnyben voltunk miattam, de mentségemre szóljon Ozzie volt az, aki azzal dicsekedett mennyire jó minden olyan dologban, amit össze kell szerelni és simán legyőz minket egy ilyen versenyben. Úgy látszott előre ivott a medve bőrére, mert az elmondásaival ellentétben nagyon rosszul állt az egésszel kapcsolatban.

- Kész vagyok! - dobta arrébb a kalapácsot Ozzie és megtörölte izzadságtól gyöngyöző homlokát. Nem akartam elrontani az örömét, ezért inkább nem szóltam, hogy nekem nem tűnt valami stabilnak.

A fiú büszkén lépett be az építményén, a következő pillanatban pedig eltűnt a szemeink elől, ugyanis össze esett az egész, így úgy állt ott előttünk, mint egy bebugyolált szellem. Briannával pedig hatalmas nevetésben törtünk ki.

Ozzie csak duzzogva próbált meg kikeveredni a sátorból, de pechére bele csavarodott és ennek következtében pedig elesett. Bosszúsan próbálta meg kiszabadítani magát, de nem járt sok sikerrel. Végül megsajnáltuk a lánnyal és segítettünk neki. Szegényt azért sajnáltam mindezek ellenére.

Egyébként még mindig ugyanabban a szerelésében volt, mint amikor elindultunk. Mondtam neki, hogy a farmer nem a legszerencsésebb, de hát nem hallgatott rám. Meg is lett az eredménye. Talán épp ezért veszített velünk szemben. Reméltem, hogy hozott magával legalább egy olyan nadrágot is, amiben kényelmesen tud mozogni, mert úgy terveztük sokat fogunk kirándulni.

[...]

Egy óra múlva már mindkét sátor állt a csapatmunkánknak köszönhetően. Büszkén álltam a két építmény előtt csípőre tett kézzel. Gondoltam megmutatom nekik a helyet, ameddig a szüleim nem értek vissza. Már sokszor jártam ezen a helyen, ezért többnyire ismertem mi merre kapott helyet. A dolgaink nagy része egyébként is még a kocsiban volt, szóval semmi értéket nem hagytunk volna ott. Egyedül Ozzie táskája volt nálunk, gondolom azt pedig magával tervezte cipelni. Bár én a helyében nem tettem volna, hisz indulás előtt is majd' megszakadt.

- Mit csinálsz? - kérdeztem az osztálytársamtól, amikor láttam, hogy valamit nagyon serényen keresett.

- Egy pillanat és meglesz. - kutatott tovább. - Itt is van! - emelt magasba boldogan egy üveget. Azonnal felismertem a rá nyomtatott címkéből és a tartalma színéből, hogy mi volt benne.

- Mogyoróvaj? Minek hoztál? Itt is van. - értetlenkedett Brianna. Nekem is ez lett volna az első kérdésem.

- Az lehet, de olyan finom mogyoróvaj, mint ez, nem terem mindenfelé. A nagyikám mindig küld nekem pár üveggel, külföldön lakik. Nem az itteni nagyim, hanem a másik. Megkóstoljátok? - nyitotta ki a fedelét és felénk tartotta.

- Nem köszi, allergiás vagyok rá. - mondtuk egyszerre a lánnyal, én pedig meglepődötten néztem rá.

- Most mi az? Nagyon sok ember allergiás rá. - vonta meg a vállát zavartan.

Végülis igaza volt. Bár én nagyon még nem találkoztam olyan emberrel, aki szintén allergiás lett volna rá. Úgy látszik megtaláltam az első ilyen ismerősömet. Briannában és bennem nagyon sok közös volt, amit eddig észre sem vettem. Nem is értettem hogyan nem lettünk eddig még jóban. Ja, mégis. Asherrel és a többi haverjával lógott eddig. Viszont amióta segített nekünk Hardy próbatételével kapcsolatban, azóta már nem is nagyon beszélt velük. Ozzie végül elhelyezte az egyik sátorban és be húzta a cipzárt, nehogy valami baja essen. Bár szerintem már épp eléggé megolvadt az út során.

- Hogy lesz a sátorelosztás? - kérdezte végül, amikor elindultunk.

- Gondoltam egyértelmű, hogy az egyikben a szüleim, a másikban pedig mi alszunk.

- Végülis. Én egyébként nem terveztem aludni. Tudjátok a filmekben ilyenkor mindig rémtörténeteket mesélnek egymásnak meg énekelnek és beszélgetnek.

Nagyot sóhajtva fordultam hátra.

- Ozzie, ez a valóság. Nem egy film.

Már nem tudom hányszor lomboztam le az út során szegényt. Mi csak egy családi túrát szerveztünk minden évben sütögetéssel és sátorozással. Általában egy sátrat vittünk, mivel hárman elfértünk egyben, most viszont két emberrel bővültünk, így kölcsön kellett kérnünk egyet a szomszédtól. Tudtuk, hogy hozzánk hasonlóan ők is szerettek kempingezni. Vagy lett volna még egy lakókocsik bérbeadásával foglalkozó kereskedés, de az meg már megint nem lett volna ugyanolyan élmény.

- Itt van egy tó, amikor bejöttünk mellette haladtunk el, nem tudom mennyire láttátok a fák miatt, meg tele van ilyen kiránduló asztalokkal, tudjátok amik az erdőkben vannak, hogyha esetleg elfáradnátok, akkor meg tudjatok pihenni. Egyik évben még valamerre egy kisebb vízesést is találtunk, de tényleg nagyon nagy ez a hely. Rengeteg lehetőséggel.

- Olyan nyugodt itt minden. - jegyezte meg Brianna és becsukta a szemét, hogy hallgatni tudja a természetet.

Mi is így tettünk és ez egészen addig még tényleg igaz is volt, ameddig valaki el nem kiáltotta magát a távolból, hogy "Drágám, a mosómedve ellopta a papucsomat!" Erre pedig mind nagy nevetésben törtünk ki és lassan vissza indultunk a sátrunk felé. A szüleim már ott voltak, ezért azonnal eléjük siettünk, hogy segíteni tudjunk nekik.

- Jók lettek a sátrak. - dicsért meg minket édesapám. - Sok idő volt össze rakni?

- Ozzie kétszer kezdte elölről, mert összedőlt az övé, de ahhoz képest egész jól ment neki. - meséltem.

Az említett büszkén húzta ki magát. Éppen a Graham kekszeket pakoltam ki, amikor mozgolódást láttam az egyik sátorban. Valaki volt bent.

- Ti is látjátok, amit én? - kérdezte Brianna résnyire húzott szemekkel.

- Arra gondolsz, hogy valaki van a sátorban? Mert akkor igen. - biztosítottam róla, hogy nem hallucinált, mert én is észre vettem.

Össze néztünk a lánnyal és bólintva tudhattuk egymással, hogy közelebb settenkedve megpróbáljuk kideríteni mi van az Ozzie által felállított táborhelyben.

Megpróbáltam óvatosan bekukucskálni, hátha látok valamit, mert láthatólag lejjebb volt húzva a cipzárt, mint ahogyan mi hagytuk. Tágra nyílt szemekkel néztem a bent lévőre és ugyanígy tett az évfolyamtársam is. Nem sokkal később már mind ott tömörültünk a sátor bejárata előtt és végezetül a felállítója is érdeklődve figyelte mi történik.

- A mogyoróvajam! - kiáltotta el magát Ozzie, aminek következtében mind felénk fordult a bent tartózkodó.