Megalázva

21. | Egy újabb leleplezés

Végre eljött az idő, hogy Brianna és a szüleim találkozzanak. Csak én éppen nem voltam ott. Ugyanis ez mind akkor történt, amikor én még javában Ozzie - val szövögettem a tervünk részleteit, a lány pedig a ház előtt állva várta, hogy valaki végre ott teremjen és beengedje. A telefonja lemerült, én pedig még a kávézóban voltam. A szüleim előbb értek haza. Egyébként nekem azt mondták rögtön szimpatizáltak egymással, bár nekem úgy tűnt valamit elhallgatnak előlem.

Úgyhogy igazából minden ment a maga rendjében. Suliba jártunk, szakkörökre, Ozzie és én terveztük a bosszúnkat és azon ötleteltünk mi lehetne a legjobb megoldás arra, hogy rá jöjjünk mennyire bízhatunk meg Hardy szavában. Aztán elteltek a hónapok és azon kaptam magamat, hogy a születésnapomat ünnepeltük. Olyan hamar elteltek a hetek! Brianna nálunk maradt. Nagyon a szívünkhöz nőtt és olyan volt már nekem, mint egy testvér. Meg sem fordult már a fejünkben, hogy elmenjen tőlünk. Az iskolában mondjuk még mindig Kermittel és a többiekkel lógott. Persze ezért nem hibáztathattam.

Szóval minden olyan jónak tűnt egy kis időre és még az sem nyugtalanított, hogy el terveztük mikor és hogyan fogjuk megvalósítani Hardy próbára tételét.

- Ozzie, szeretnék kérdezni tőled valamit. - kezdett bele édesapám, miután felvágtuk a tortát. - Tudom még korai, de minden évben a tavaszi szünetben el szoktunk menni túrázni és sátorozni, hogy ki pihenjük az eddigi tanév fáradalmait. Meg persze sütögetni is szoktunk. A lényeg az, hogy van kedved velünk tartani?

Bólogatva néztem a fiúra. Ez volt a kedvenc időszakom az évben, mert mindig nagyon jól teltek a túráink. Azután Brianna irányába néztem. Kicsit szomorúnak tűnt.

- Arra gondoltunk te is velünk jöhetnél. Hiszen már szinte családtagnak számítasz. - intéztem szavaimat a lány felé.

Csak mosolyt erőltetve magára megköszönte, majd visszatért az abrosz babrálásához. Valami nem volt oké, de nem akartam megkérdezni tőle, mielőtt még azt mondaná nem fontos és ne is törődjek vele.

Zara is sokat nőtt, nagyon sokat. Sikerült megtanítanunk a szobatisztaságra és az elején nagyon sok gondunk volt vele, de végül arra is, hogy egyedül otthon legyen és ne romboljon szét semmit, amíg haza nem érünk. Meg persze sétálni is vihettem az oltásai miatt mostmár. Kínszenvedés volt az az időszak, amikor kiskorában még nem vihettem ki. Tanítottam neki trükköket is. Az ül és a pacsi egész jól ment már neki. Volt, hogy már elege lett abból, amikor játszottunk vele és nem kapta meg a játékát. Olyankor mindig leült és már nyújtotta a lábát, hogy hátha egy pacsiért cserébe megkapja. A fekszik viszont mindig csak a jutalomfalat miatt sikerült és a forgás... na az nem mindig ment. Ilyenkor a legtöbbször a fejét enyhén le kellett nyomnom a földre, mert mindig azt tette le először és onnantól már viszont ügyesen ment neki tovább.

- Nézd mit tudunk Boscoval! - állt fel Ozzie az asztaltól és magához hívta a pár hónapos kölyökkutyát. - Bosco puff!

Ozzie pisztolyt formázott a kezével és amikor kiejtette a varázsszót, hogy "puff", akkor Bosco először lefeküdt, majd pedig a határa fordult és úgy maradt, mintha halottnak tettetné magát.

- Oké, meggyógyultál. - folytatta és a kutya ugyanúgy vissza pattant négy lábra, mintha mi sem történt volna.

A szüleim és Brianna elismerően megtapsolták.

- Ezt én is meg akarom tanítani!

- Eddig nekünk ez telt a legtöbb időbe, hogy megtanuljuk, de majd segítek neked hogyan tanítottam meg neki.

- Köszönöm! - hálálkodtam.

Egy negatív oldala volt annak, hogy kutyánk lett. Nagyon nehezen bírtam megállni, amikor bármilyen üzletben plüsst láttam, hogy ne vegyem meg. Tele voltuk egy csomó játékkal, de valahonnan mindig jöttek újabbak. Nem is tudom miért...

Azután el következett a hálaadás is, amit közösen ünnepeltünk a családdal. De komolyan, még olyan rokonok is jelen voltak nálunk, akikről azt sem tudtam, hogy kicsodák. Brianna személyét illetően pedig elfogadták, hogy nem szeretnénk arról beszélni miért volt nálunk és ezt szerencsére nem is firtatta senki. Viszont volt valami, ami a születésnapomat és a hálaadást követően változott.

Mégpedig az, hogy reggelente már nem láttam a lányt a padoknál csoportosulni Asherrel és a többiekkel. Számomra ez roppant furcsa volt. A karácsony közeledtével már jóval hidegebb volt a nyári időhöz képest, ezért mindig fél órával előbb indultunk reggelente a kelleténél, hogyha esetleg csúszna az út vagy dugó alakulna ki. A december negyedikei péntek nagy napnak számított az életünkben, ugyanis végre elérkezett a nagy nap. Hardy próbatétele. Előző este alig aludtam egy szemhunyásnyit az izgalomtól. Már mindent alaposan el terveztünk és csak abban kellett reménykednünk, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Ozzie és én reggel már vagy tízszer megkérdeztük a másiktól, hogy biztosan minden itt van és mennyire izgul a másikunk.

- Szóval, hogyha jól értem ezt a vödröt fogjátok feltenni az ajtóra, hogy amikor Kermit kilép arról a helyről, ahova ismeretlenül hívtátok, rá essen a fejére? És nem tudom mit fogtok bele rakni, de nagyon büdös. - értelmezte Brianna a hallottakat, amikor választ kapott arra miért van nálunk egy plusz zsák.

- Igen.

- Miért? -  nézett balra, ugyanis én ültem középen, Ozzie a bal, Brianna pedig a jobb oldalamon.

- Mert ez egy olyan próbatétel, aminek köze van a célszemélyhez és mégis nem olyan hű de nagy durranás ahhoz, hogy az igazi bosszúnál nagyobbat szóljon. - magyarázta el Ozzie.

A lány elgondolkodott egy ideig, majd olyat mondott, amire a kocsiban tartózkodók mind nagyra nyílt szemekkel bámultak rá. Persze az édesapám közben figyelt az útra is, nehogy valami baj történjen.

- Segítek.

- Hogy micsoda? - kérdeztük tőle egyszerre.

- Kermit nem menne el, hogyha ismeretlenül hívnátok oda. Asher miatt elég régóta ismerem ahhoz, hogy ezt tudjam róla. Majd én küldök neki egy üzenetet, hogy menjen mondjuk a könyvtárba, mert beszélni akarok vele és Hardy pedig tud figyelni addig, nehogy valaki belépjen előtte.

- Miért segítesz nekünk? Hiszen Asher az unokatestvéred. Hogyha megtudja nagyon mérges lesz rád.

Brianna ki fújt egy nagy adag levegőt, bizonyára nehezére eshetett kimondani a következő szavakat.

- Asher csak az unokatestvérem. Elárulok egy titkot, de ezt ne mondjátok el senkinek! Látjátok, így legalább hogyha bennem sem bíznátok annyira, akkor lesz mit szétkürtölnötök cserébe, amiért viszont biztosan nagyon haragudni fog rám. Ezt csak nagyon kevés ember tudja róla. Asher valójában egy nagyon jó ember, van egy húga, akiről nem szokott beszélni, mert súlyos beteg. Nem tudom pontosan mi a neve a betegségének, de Asher mindent megtesz érte, hogy jobbá tegye a napjait. Talán pont ezért ilyen az iskolában. Próbálja elnyomni az igazi énjét, fél, hogyha ezt megtudják a suliban, akkor mindenki ezzel szekálja. Azt pedig nem szeretné, hogy a húga nevetség tárgya legyen. Ezért inkább másokat bánt, mint például téged tavaly óta, csak szóban. Sajnos ez így jön ki rajta.

Egyre több dolgot tudtam meg ezekkel az emberekkel kapcsolatban. Kívülről bármennyire is tökéletesnek mutatták magukat, valójában tele voltak problémákkal. És én csak egy töredékét ismertem ezeknek. Vajon Brianna titka micsoda? Bármit mondott magáról, az mind Asher személyével volt összefüggésben. Először az, hogy unokatestvérek, most pedig ez. Talán rajta kívül a legnagyobb rejtélyt számomra Hardy jelentette. Egyáltalán nem tudtam hova tenni miért segítene nekünk bosszút állni az egyik legjobb barátján. A mai napon viszont minderre választ kaphattunk.