Ezt felvetted?

I.

„Apád beugrik ma hozzád, későn érsz haza? Ha igen, hívj fel, és leveszem én a zászlódat a falról!" – villant fel az anyukájának az üzenete a telefonján, amint kilépett az iskolából.

Nándi megfogadta, hogyha az apja még egyszer felidegesíti, elmondja neki, hogy meleg, csak hogy többet ne akarja majd őt meglátogatni. Már majdnem vissza is írt az anyjának, hogy hagyja csak ott a zászlót, de végül meggondolta magát. A mai nap nem volt jó erre, és különben is, talán nem lesz olyan rossz az a találkozó. A múltkori sem volt olyan vészes, az apja még el is találta, hogy tizenegyedikes, és nem keverte össze egy másik gyerekével.

– És mi volt az az egyenletrendszer?! Olyan egyes lesz ez a dolgozat! – kezdett bele újra a matektémazárójuk szidásába Ádám, ahogy megállt Nándi mellett az iskola előtt.

Nándi a fiú háta mögé nézett, hátha megpillantja Simon neonzöld sapkáját, ami a félresikerült frizuráját – vagy mondhatjuk úgy is, a leborotvált fejét – hivatott takarni, vagy Lilit, ahogy a frufruját próbálja lelapítani. Remélte, igyekeznek, hogy átbeszélhessék újra a dolgozatot, de lassan lépkedtek feléjük, Ádám szemöldöke viszont egyre türelmetlenebbül emelkedett meg.

– Mindig ezt mondod – mondta végül Nándi, és biztatásképp még rá is mosolygott. – Az előző is ötös lett.

– Az csak szerencse volt – legyintett.

– Ádám, te imposztor-szindrómás! – ért végre melléjük Lili, mögötte Simonnal. – Ne fáraszd Nándit!

Nándi mosolyogva megingatta a fejét, aztán megnyitotta az anyukája üzenetét, amíg a többiek vitatkozni kezdtek azon, lehet-e diagnosztizálni Ádámot mindenféle képesítés nélkül – Simon, Ádám hűséges öccse szerint nem, Lili, a leendő pszichológus szerint igen, Ádám szerint pedig nem érdemes, mert hiába tűnhet úgy, hogy imposztor-szindrómás, valójában csak rossz matekból, és, ha már itt tartunk, az összes többi tantárgyból is.

„Vedd le légyszi!" – írta vissza gyorsan. Már négy óra volt, és ha még késik is a vonata, hatnál előbb nem ér haza.

„Már itt van. Nem volt időm levenni, de nem fogta fel, mi ez. Azt mondta, örül, hogy kitetted az Istennel való szövetség jelképét a faladra" – jött nemsokára a válasz.

Nándi először levegőért kapott, és csak akkor tudott elfeledkezni arról a többszáz hirtelenjében legyártott magyarázatról, amit az apjának készült adni, amikor tovább olvasott. Megkönnyebbülten felnevetett, mire a barátai felé fordultak.

– Na, mi az? Talán az új szomszédsrác írt? – vigyorodott el Lili, mire Simon megingatta a fejét.

– Halkabban már! Nem látod, hogy ott áll?

Nándi felkapta a fejét, és körbenézett, tekintete pedig hamar rátalált Erikre. Nem értette, hogyan nem vette észre eddig. Az elmúlt egy hónap során Erik akárhányszor elhagyta a velük szemben lévő házat, Nándi mindig ott ragadt az ablakánál hosszas percekre, és nem tudta, hogy azért szidja jobban magát, amiért egy olyan ember után epekedik, akivel még életében nem beszélt, vagy amiért, mint egy kukkoló, bámulja a szomszédját.

– Mit keres itt? Nem is idejár, nem? – pillantott felé Ádám is.

– Lehet, a barátnője idejár – találgatott Lili.

– Ne bámuljátok mindannyian, észre fog venni! – eszmélt fel Nándi, és rászólt a barátaira.

– Miért ne? Tudja magáról, hogy egy érdekes ember, csak rá kell nézni! Így csak még jobban meggyőződik róla! – érvelt Simon.