- Mi van, ha a tiéd akarok lenni? Miféle elmetrükk volt ez? Hallucinált volna az eseménydús nap után? Nagyokat pislogott, hátha a könnyes, elkeseredett pillantás szemei előtt szertefoszlik, s visszatérhet a valóságba. Azonban a felpuffadt, pirosas orcák nem tűntek el, füleiben visszacsengett a szőkeség vékony hangja, s lassacskán felfogta, nem álmodott, nem a képzelete játszott vele. - Nem akarsz engem... Igaz? - suttogták a hideg kis ajkak megsemmisülten. Lucy átkozta magát, amiért egyáltalán újra felhozta a témát, tudhatta volna, hogy ez lesz. Egy sárkányölőhöz nem illett ő, a nyeszlett csillagmágus szinte haszontalan mágiájával, hiányzó fizikai képességeivel, s átlagos karakterével. - H-honnan... - nyögte a mellette álló, s mire észbe kapott, a mai napon sokadszorra is a két forró kar között találta magát - Honnan gondolod ezt a butaságot? Mindketten megrökönyödtek Natsu kérdésén, hiszen egyértelmű volt a fiú szavaiból, tagadta, mit a szőke szegezett hozzá. Azonban nem is állította az ellenkezőjét, s ez rettenetesen összezavarta Lucyt, semmit nem értett már, a fáradtság és az elkeseredettség pedig csak rátett egy újabb lapáttal. Sírni akart, zokogni, kiabálni, visítani, bármit, amivel csak könnyíthetett lelkén, hogy végre megszabadulhasson a kellemetlen bűntudat és csalódottság kettősétől. - Natsu! - temette puffadt arcát a széles mellkasba. Fájt, rettenetesen fájt minden pillanat, amit az ölelésben töltött, hiszen tudta, ez volt az utolsó alkalom a sárkányölő visszatérése előtt, s az még oly messze volt. Nem akarta elengedni, hiába győzte már meg magát arról, hogy nem lehetett a segítségére, mégsem... Mégsem akart egyedül maradni, ahogy régen. - Olyan értetlen vagy, Luce... Luce? Lábai megremegtek az új név hallatán, Natsu sosem becézte korábban, ám ettől függetlenül oly könnyedséggel ejtette ki ajkain a szőke nevét, mintha ezer éve így szólította volna már. Nem tudta, hogyan és mit reagáljon, reagáljon e egyáltalán, mikor annyira tanácstalan volt, hogy amúgy sem volt képes semmire a szipogáson kívül. - Csak biztonságban szeretnélek tudni, olyan nagy kérés ez? - sóhajtott fel a cseresznye hajú ujjait a borzos tincsek közé vezetve. - Melletted nem vagyok biztonságban...? - De... Láttad, mi történt, nem biztos, hogy következő alkalommal is szerencsénk lenne. - Ha meg lennék jelölve, úgy biztonságos lenne? Biztonságos lehetett volna, hogyha Natsu elég erős lett volna ahhoz, hogy megóvja bármi veszélytől. A jel nem jelentett egyebet azon kívül, hogy mindenkinek a tudtára adta, az illető már nem volt szabad préda, tartozott valakihez. Önmagában nem nyújtott védelmet. - Natsu...kérlek...Nagyon szépen kérlek... - zokogta Lucy, majd könnyfátyolos szemeit lassan a fiúra emelte - Jelölj meg... - Fogalmad sincs, mire kérsz... - nyíltak el a cseresznye hajú ajkai - Nem tehetem ezt veled, értsd meg, kérlek! - De én akarom! - Lucy... - Én tényleg akarom! Szeretnék együtt maradni veled! - De a barátság-... - Képtelen vagyok rád barátként gondolni, te is értsd meg, Natsu! Őszinte volt, talán a legelső alkalommal vallotta be magának is, hogy többet érzett a sárkányölő iránt, mint barátságuk kezdetén. Vonzódott hozzá, nem csupán kinézete miatt, furcsa mód imponált neki a szeleburdi, csavargó természet is, amely Natsu lényének elválaszthatatlan részét képezte. Lucy mindig is a „jó fiúkat" kedvelte, pont ezért volt ennyire bizarr a tény, hogy Natsu Dragneel, a legnagyobb bajkeverő, a legkiszámíthatatlanabb és legindulatosabb ember, akivel valaha találkozott, ezerszer jobban megdobogtatta szívét, mint bármelyik jól nevelt, udvarias fiatal. Talán a sors fintora volt, változtatni azonban nem tudott rajta, s meg sem fordult a fejében, hogy változtasson. - Sokkal jobbat érdemelsz nálam... Az oliva íriszek szomorúan csillogtak, s egy pillanatig Lucy még egy apró könnycseppet is látni vélt legördülni a fiú arcán. Nem értette, hiszen most mondta ki világosan, mit érzett iránta... - Nem akarok jobbat - simított végig a sárkányölő szabálytalanul emelkedő mellkasán, majd két kezébe fogta a szeretett arcot - Hányszor mondjam még el, hogy téged akarlak, te idióta... Fogd már fel! Natsu hallgatott, nem akarta elhinni, képtelen volt elhinni, hogy nem csak egy álom volt az egész... Azok a puha, húsos kis ajkak valóban azt állították, ő kellett. Ő, a legéretlenebb mind közül, akiről legtöbben még azt sem feltételezték volna, hogy egyáltalán tudta, mit jelentett szerelmesnek lenni. Pedig tudta, nagyon is. A lágyan hullámzó szőke tincsek megbolondították, a csokoládébarna tekintetet látva elveszítette az eszét... S bizony régóta ebben a sanyarú helyzetben volt. Csupán távolról figyelhette Lucyt, esetleg álmaiban elképzelhette, milyen is lett volna, ha a lány viszonozná érzéseit. És most, ebben a pillanatban ezek az álomképek a valóságban is lejátszódtak. Az apró, törékeny csillagmágus ott állt előtte végső elkeseredésében, vörösödő arccal, remegő ajkakkal, s könyörgött neki, kérve kérte, hogy megjelölje őt, nyakába mártsa tűhegyes szemfogait, soha el nem tűnő nyomot hagyva a hófehér, selymes bőrön. A vadállat türelmetlenül üvöltött fel mellkasában, hiszen a lány önként ajánlotta fel magát, magától sétált az oroszlán barlangjába, tisztában volt tetteinek következményeivel. Karjai akaratlanul is Lucy derekára csúsztak, mintha csak azon aggódott volna, hogy Lucy kicsusszan karmai közül, nem akarta engedni, magának akarta a vékony, reszkető testet. Csakis magának. - N-ne csináld ezt velem... - húzta magához a szőkét, miközben már ösztönösen hajolt is nyakára, ajkaival végigsimítva a sebesen pulzáló ütőéren. Lucy felsóhajtott a fiú hirtelen cselekedetére, végtelenül közel volt, bármit tehetett volna vele, teljesen ki volt szolgáltatva a cseresznye hajúnak. De pontosan ezt akarta végső soron, a szívét nyújtotta neki, s reménykedett benne, Natsu elfogadja az apró csomagot, mibe minden kincsét zárta. Elhamarkodott döntés lett volna? Talán... Mégiscsak ezer éve ismerte a sárkányölőt, az életét is rábízta volna, miért is ne adhatta volna neki pont a szívét? - A pokolra fogok kerülni ezért... A mély hang felborzolta a lány nyakán az apró, láthatatlan szőrpihéket, s egy pillanatra szemei felakadtak, ahogy megérezte az éles fogakat végigkarcolni vékony bőrén. Kirázta a hideg tőle, sejtette, mire készült Natsu, s azt is, hogy nem a legkellemesebb dolog várt rá, mégis minden porcikája a fiúért könyörgött. - Most kell megállítanod, Lucy - suttogta fülébe a cseresznye hajú. Egyetlen mozdulat választotta el attól, hogy megszerezze magának a csillagmágust, kielégítse évek óta elnyomott vágyait, s az idők végezetéig magához láncolja legjobb barátját. Pontosan tudta, ha a lány most nem tartja vissza, képtelen lesz fékezni magát. - Csináld... Ahogy az apró ujjak rózsaszín tincsei közé kúsztak, halkat mordulva adta meg magát a kísértésnek, s puszta ösztönlényként vájta tűhegyes szemfogait a puha húsba. Hallotta Lucy lélegzetét elakadni, érezte finom kis kezét hajába markolni, s egyszerre végtelen elégedettség öntötte el, mire erősebben szorította magához az elgyengült testet, egy másodpercre sem elhúzódva a szőkétől. Mindketten megkapták, amit akartak, ha helyes volt, ha nem... A lány szaporán lihegett a fájdalomtól, s az édes eufóriától egyaránt, tagjait mintha minden erő elhagyta volna, egyedül Natsu erős karjai tartották meg, azok nélkül nyomban összecsuklott volna, akár egy rongybaba. Szinte észre sem vette, mikor a sárkányölő kihúzta fogait a friss sebből, s apró csókokat hintett az érzékeny bőrre. - Szeretlek... - sóhajtott fel.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
2020.11.20.
Sziasztok!
Hétvégére készülve meg is érkeztem a folytatással. Döcögősen indult, de a végére egészen belejöttem :3 Hiányzott már a romcsi rész. Remélem sikerült megmelengetnem a ti szivecskéiteket is, ha már az enyém ki akar ugrani a helyéről! Kérlek, adjatok a résznek egy csillagot, amennyiben elnyerte a tetszéseteket!
