43.

624 23 0
                                    

-Ugyan. Én most megyek és elindítom a nyomozást. Ha bármi fejlemény van azonnal értesítem önöket. Viszlát-köszönt el mi pedig bementünk Shawnhoz.

-Mindent elmondtam-mondta Shawn mihent beléptünk-Lehet hogy én is kapok valamilyen bűntetést. Bűnrészesség miatt.-húzta félre a száját
-Segíteni fogok, hogy max pénzbírságot kapj-néztem a szemébe
-Kedves vagy Lili de megérdemelném hogy üljek-mondta
-Nem hiszen ha te nem vagy lehet hogy sosem teszünk feljelentést és sikerül annak a nőszemélynek a terve.
-Lilinek igaza van. Segíteni fogunk-szólalt meg Justin is
-Jó napot kívánok hogy van a beteg?-jött be az orvos
-Soha jobban Dr.Úr-válaszolt Shawn
-Hát ezt majd én kiderítem-kezdte meg a vizsgálatot. Mikor befejezte így szólt-Hmm bent tartanám megfigyelésre még ma. De holnap reggel már haza is mehet. Most pedig ha megbocsájtanak vár a többi beteg. Viszont látásra-ment ki
-Hát holnap reggel már mehetek. Utálom a kórházakat-mondta Shawn
-Én is-nevettem fel enyhén

Másnap reggel...

Reggel az első útunk a kórházba vezetett. Igazából el sem akartam jönni de Shawn ragaszkodott ahhoz, hogy haza jöjjek aludni.
-Jó reggelt-nyitottam be Shawn kórtermébe utánam pedig Justin lépett be az ajtón
-Jó reggelt. Mondtam hogy nem kell értem jönni-nézett rám
-Biztos nem hallottam-mosolyogtam angyalian
-Na de már ha fel is öltöztél mehetünk-monda Justin
Kint elkértük a zárójelentést, megköszöntük az orvos munkáját és a kocsiba ülve meg sem álltunk Shawn házáig.
-Mendes most nem megyünk be mert jön Liam de majd később beugrok megnézni hogy mind rendben van e-mondtam
-Tudok vigyázni magamra Lili így is túl sokat tettél már értem-ellenkezett. Ennek eskü ez a mániája.
-Bla bla bla na majd jövök sziaa-mentem el.
-Nem jöhetsz vissza magadba-szólalt meg Justin
-Tudom. Majd jössz velem-mondtam
-Nem tudnál lassabban menni?-kérdezte
-Nem. Sietek-tudtam le ennyivel
Mikor hazaértünk neki álltunk főzni és sütni. A bátyám kedvenc ételét készítettük el Sajtos Makaróni és a kedvenc desszertjét Fahéjas csiga. Mire mindennel készen lettünk csöngettek. Az órára néztem. Fél 1. Akkor ő az. Boldogan nyitottam ajtót viszont eléggé meglepődtem mivel a várt 1 személy helyett 11 ember állt az ajtóban. Persze nagyon örültem nekik szó ne essék az ellenkezőjéről. Először a bátyám nyakába ugrottam.
-Hiányoztál-szorított még jobban magához
-Te is nekem-motyogtam
-Hejj és mi?-kérdezte Iza "felháborodva"
-Ti is-mentem oda a két lányhoz és öleltem meg őket
-Mi is kérünk-mondta a többi fiú egyszerre
-Ez esetben. Csoportos ölelés!-kiabáltam. Miután ezzel is végeztünk le ültünk enni.
-Hmmm ezt tuti nem Lili csinálta túl jó-szólalt meg Ash
-Ashybaby most jöttél de már kötekszel?-húztam fel a szemöldököm
-Már hiányoztál úgyhogy muszáj-nevetett
-Amúgy most vallottad be hogy jó a kajám-vigyorogtam
-Hát lehet inkább amiatt jó hogy az én kezem is benne van-szólt közbe Justin is
-Meg a faszomat-ütöttem vállba-Egoista barom-nevettem fel
-Ez van ezt kell szeretni-evett tovább.
Miután végeztünk a kajálással leültünk a nappaliba beszélgetni.
-Lili hogy volt ez az egész Selenás dolog?-kérdezte Luke
-Hát Selena azt mondta Shawnnak hogy öljön meg engem. Shawn nem ment bele ezért Selena megverette 2 behemód állattal. Kiderült, hogy Shawn nem akart belemenni abba sem, hogy szétszakítsanak engem és Harryt de Selena megfenyegette Aliyahval. Azt mondta ha nem segít neki akkor baja esik. Szóval szerintem teljes mértékben érthető, hogy bele ment. Én is bármit megtennék Liamért vagy akár értetek-fejeztem be a mesélést
-Akkor megbocsájtottál neki?-kérdezte Harry. Mióta megérkeztek most hallom először a hangját.
-Igen meg és szeretném ha te illetve ti is megtennétek. Egyébként Justin és én segíteni fogunk neki hogy pénzbírságon kívül mást ne kapjon. Mivel hogy ugye bűnrészes volt az italba való drogcsempészésben.-néztem rájuk
-Mi is segíteni fogunk-mondta a bátyám a többiek pedig helyeslően bólogattak. Láttam Harryn, hogy ő nem nagyon díjazza az ötletet de nem ellenkezett.
-Öhmm gyerekek ha nem baj én most eltűnök egy kis időre-álltam fel
-Hová mész?-állt fel Harry is
-Shawnhoz-mentem a cipőspolchoz
-Nem mehetsz...
-Mert ki vagy te hogy megmondd?-kérdeztem a szavába vágva egy kissé kiakadva
-...egyedül-fejezte be a mondatot. Faszom de egy undok nőszemély vagyok.
-Ne haragudj meg kellett volna várnom míg befejezed-kértem bocsánatot
-Semmi baj-erőltetett mosolyt az arcára
-Van kedved elkísérni?-kérdeztem. Tényleg örültem volna neki ha velem jön.
-Menjünk-vette fel ő is a cipőjét
-Hamarosan jövünk-kiabáltam vissza a többieknek majd kiléptünk az ajtón. Beültünk a kocsiba és már el is hajtottam.
-Hogy mennek a próbák?-kérdezte Harry megtörve a csendet
-Egész jól. Ahhoz képest hogy eddig megtudtam volna Shawnt folytatni közben eléggé jól összejött az egész próba és jól tudunk közösen dolgozni-válaszoltam
-Na az tök jó.
-Na és nektek van új dal ötletetek?-kérdeztem
-Jelenleg nincs. Úgy semmi. Komolyan mondom nagyon ellustultunk-nevetett
-Te eddig is lusta voltál-kötekedtem
-Kikérem magamnak. Ha lusta lennék nem lenne ilyen testem-éés ismét itt az egoista Harry
-Még mindig egoista vagy-ráztam a fejem még mindig nevetve
-Az is leszek. Amúgy Lili-kezdett el gondolkodni-Szívesen látnálak az ágyamban-nevetett
-Baszki és én még azt hittem valami normális dolgot fogsz mondani-nevettem
-Ez igenis normális volt-mondta
-Hogy lehetne normális az amit mondasz mikor te magad sem vagy az?-kérdeztem amire az ő válasza csak egy bemutatás volt.
-Hát ülj rá akkor oszt forogj rajta-nevettem
-Azt majd te de ne az ujjamon-nézett rám perverzen
-Ezt mondtad a pótlékjaimnak is?-kérdeztem egy fél mosollyal játékosan
-Nem. Ezt csak neked mondom-mondta
-Jajj milyen megható-töröltem le a könnyeimet
-Én csak próbáltalak pótolni...
-De pótolhatatlan vagyok-vágtam a szavába nagyképűen
-Pontosan-őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ő is ezt akarta mondani.
-Miért csináltad Harry? Mire volt jó az a sok faszság amit a fejemhez vágtál? Jobban érezted tőle magad? Vagy nekem akartál fájdalmat okozni?-kérdezgettem
-Elöntött a düh és a féltékenység. Ahogyan ott nevetgéltél a földön fekve lisztesen Niallal úgy éreztem már nem kellek neked és hogy vele sokkal boldogabb vagy mint velem. Igazából akkor senkit sem basztam meg de mégcsak rá sem néztem másik lányra. Egy haveromnál voltam végig és gondolkodtam. Nem tudom miért nem ellenkeztem mikor erre rá kérdeztél. Inkább olyanokat mondtam ami nem is volt igaz. Szerettelek Lili és még mindig Szeretlek ez sosem fog változni. Akkor is szeretni foglak ha te a pokolba kívánsz engem. Nem akartam neked fájdalmat okozni sosem akarnék. Csak egyszerűen egy faszkalap vagyok.-mondta a végét könnyes (!?) szemmel
-Harry sok volt amiket tettél. De nem mondom hogy én nem szeretlek mert akkor hazudnék-állítottam le a kocsit ugyanis megérkeztünk. Nem szóltam többet csak bementem a házba.

...

___________1D___________

𝑆𝑧𝑖𝑎𝑠𝑧𝑡𝑜𝑘 𝑏𝑎𝑏𝑦𝑘𝑒́𝑘 🥰
𝐼𝑡𝑡 𝑖𝑠 𝑣𝑎𝑛 𝑎 𝑘𝑜̈𝑣𝑒𝑡𝑘𝑒𝑧𝑜̂ 𝑟𝑒́𝑠𝑧. 𝑅𝑒𝑚𝑒́𝑙𝑒𝑚 𝑡𝑒𝑡𝑠𝑧𝑒𝑡𝑡 𝑒́𝑠 𝑛𝑒𝑚 𝑜𝑘𝑜𝑧𝑡𝑎𝑚 𝑐𝑠𝑎𝑙𝑜́𝑑𝑎́𝑠𝑡. 𝐻𝑎𝑚𝑎𝑟𝑜𝑠𝑎𝑛 𝑗𝑒𝑙𝑒𝑛𝑡𝑘𝑒𝑧𝑒𝑚 𝑎𝑑𝑑𝑖𝑔 𝑖𝑠 𝑗𝑜́𝑘 𝑙𝑒𝑔𝑦𝑒𝑡𝑒𝑘💗

My Life /H.S./ BEFEJEZETT!Where stories live. Discover now