★[Haikyuu One Shots]★[2020]★

Tōru Oikawa × Reader

Hogy mi is jellemzi igazán Oikawa Tōrut? Még magam sem tudom pontosan. Sokan a röpit kötik hozzá, a kis rajongói a kinezétét és mindent ami ahoz kapcsolódik, hogy milyen helyes. De ki is igazából ő. Ki is az aki egy pillantással elrabolta szívemet, és egy szóval darabokra tudta törni azt.

Ugyan olyan reggelre ébredtem mint mindig. Az ég sokkal komorabb volt mint máskor, és az eső is szemerkélt, de nem zavart mivel a szívemben is halványan mintha esni kezdett volna. Lassan készülődtem az iskolába, mivel igazándiból semmi lelki erőm nem volt bemenni abba a szörnyű intézménybe.

Esernyőmet felkaptam az ajtó melletti tartóból és elindultam a 15p-es utamra. A vizes utat kémleltem amiken apró tócsák keletkeztek. Úgy éreztem mintha minden egyes vízcsepp az én könnyem lenne. Szívem mintha kicsavarták volna, úgy kezdett el sajogni mellkasomban. Szomorú mosollyal léptem át az Aoba Johsai kapuját.

Az első órám után mindenkinek kerülten a társaságát. Kifejezetten Oikawának, hogy miért is? Az egy hosszú és fájdalmas történet. Gondolatok lepték el az agyam ami miatt akaratlanul is könnyek jelentek meg szemem sarkában.

-Oikawaa~ -kiabáltam a fiú nevét miközben heves integetésbe kezdtem.
-[Név] várj má- Iwazumi hangja hirtelen elcsuklott. Megláttuk Oikawát egy szőke hajú lánnyal csókolózni.
-I...Iwa- szememet sós cseppek lepték el. Abban a pillanatban úgy éreztem mázsás súly nehezedik minden egyes porcikámra. Vállamon egy kezet éreztem meg, majd teljesen körém fonódott. Kezeimmel elkezdtem szorítani legjobb barátom pulcsijának anyagát. Szívem darabjai tűként szurkáltak belülről.
-Én...Annyira sajnálom. -Iwazumi halkan próbált megnyugtatni, de abban a pillanatban semmi sem segíthetett rajtam. Hangos sírásban törtem ki és arcomat könnyek lepték el, amik vagy a földre vagy a fiú ruhájára estek.

Borús gondolataim közül egy ismerős hang zökkentett ki.
-[Név] én... -Oikawa lépett mellém.
-Mi akarsz? -hangom halkan megremegett. Lelkem egyre jobban fájt miközben hallottam édes hangját.
-Én nem tudtam, hogy...-nem akartam hallani mit is akartam mondani, ahogy tehettem belevágtam.
-Teljesen mind egy. Nem a te hibád, az enyém mindig is az enyém volt. Kellet nekem bele szeretnem a mogyoróbarna szemedbe, a dús hajadba és a gyermeki természetedbe... Kellet nekem bele szeretnem Oikawa Tōru-ba... -a végére teljesen elhalkultam. Amilyen magabiztos voltam, annyira törtem össze a végére. -Hagyj magamra kérlek. Ma elmegyek az edzésetekre mert Iwazumi meg kért rá. Szia. -faképnél hagytam. Amilyen gyorsan tudtam úgy szaladtam és kerestem a tüsis hajút.

A folyosón megpillantva rögtön nyakába ugrottan és hallkan sírni kezdtem.
-Mi a francot művelt megint az a díjnyertes idióta? -hangjában éreztem, hogy mennyire is dühös.
-Cs...csak hagy sírjam ki magam. -hüppögtem. Kezeit körém fonva ölet úgy, mintha apró darapokra akarnék törni.

*Suli után*

Éppen a csarnok felé haladtam, hogy megnézzem a fiúk edzését. Szívem hevesen dobogott miközben átléptem a küszöböt. Iwazumi rögtön oda jött hozzám.
-[Név], van kedved ma nálam tanulni? -mivel semmi dolgom nem volt, és úgy is péntek van ezért gyorsan igent mondtam.

Az edzésen közben a szemem sokszor vándorolt a barna hajú feladóra. Tekintetünk néha találkozott, de ilyenkor mindig gyorsan elkaptam fejemet. Oikawa mindig jól játszott, ezért fura volt, hogy többször is rosszul adott fel a többieknek. Mindig boldog arckifejezését átvette egy láthatóan eröltetett mosoly. Nyitásai is sokkal pontatlanabbak voltak mint amit elvártak tőle.

*Edzés után*

Kint vártam Iwa-chan ra, kezemben az esernyőmmel.
-Ahhh...Siess. -búgtam magam elé. Ekkor jelent meg ő, akivel semmiképpen nem akartam találkozni.
-[Név]! -hangja összetörten csengett. Próbáltam ignorálni, de ekkor elém lépett és folytatta amit elkezdett. -Sajnálo- kezemet ökölbe szorítottam.
-Semmit nem kell sajnálnod, én voltam az aki félt neked bevallani. Nem vagyok olyan szép mint ő/ők. Sajnálom, hogy nem tudtam bevallani az érzéseim. -tekintetem fel emeltem. Mélyen mogyoróbarna szemeibe néztem. -Én szeretlek...és ezen megpróbálok változtatni. -sós cseppek úgy kezdtek el záporozni arcomon, mint ahogyan az eső esett. Szívem összeszorult, testem teljesen feladta a szolgálatot.
-Nem akarom, hogy megváltozzon. -értetlenül néztem rá. -Mert én is szeretlek és tudd, hogy nem csak te vagy az aki nyuszi volt bevallani az érzéseit. -közelebb lépett, kezeit derekam köré fonta, homlokát az enyémnek döntötte. Ajkainkat pár centire voltak csak egymástól. -Sajnálom, hogy hagytalak szenvedni hagytam, hogy miattam sírj. -lélegzetem teljesen elakadt. Arcom melegedni kezdett, és szívem úgy dobogott mellkasomban mint ahogyan még máskor soha. Egyre közelebb hajolt, és lassan összetapasztotta ajkainkat. Mint két puzzle darab akik megtalálták párjukat.

Lassan viszonoztam csókját. Ajkaim eltávolodtak egymástól és ezt kihasználva nyelvét átcsúsztatta számba. Kezemből kiejtettem az esernyőmet, és nyaka köré fontam mind két karom. A pillanatot a levegő hiánya szakította meg. Mind ketten próbáltuk visszanyerni normális lélegzetünket.
-Szeretlek [Név], és soha többé nem akarom, hogy miattam szenvedj. -elmosolyodtam, és fejemet mellkasába fúrtam.

Az eső lassan kezdett elállni. Szívem is szépen lassan kezdett újra boldogan dobogni.
-Én is szeretlek. -szoros ölelésbe vont amit viszonoztam. Mélyen beszívtam férfias illatát.

Így voltunk egy darabig és élveztük, ahogyan az eső szépen lassan átáztatja ruhánkat.
-Ma námal alszol nem akarom, hogy megfázz. -törte meg a csöndet Oikawa. Ujjainkat összekulcsolva indultunk el. Testemet melegség járta át, és újra azt éreztem, hogy boldog vagyok.

~Mert lehet, hogy a szemünk elött lebeg a legnyilvánvalóbb dolog, de mi még is vakok vagyunk észrevenni azt.~

Jaj gyerekek, az esős idő meghozta hatását. 🤧✨

Remélem tetszett💞

[Ha van benne bármilyen hiba bocsi ]