Laughing Jack a barátom (BEFEJEZVE ÉS ÁTJAVÍTVA)

11.rész

Másnap reggel korán keltem, összepakoltam a szobámban és vártam, hogy feltűnjön Jack a fák között. Pár perc múlva ott is volt az ajtónk előtt, illedelmesen dörömbölt és várt. Lecsörtettem a lépcsőn, felrúgva egy virágcserepet, és ajtót nyitottam.

-Hellóka!-köszönt.
-Jack!!! - ugrottam rá. Szegény annyira megijedt, hogy majdnem hasra esett.
-Oké...
-Gyere be!-kezdtem a nappali felé húzni. Az más kérdés, hogy az ajtófélfába beverte a fejét.
-Ülj le!-mutattam a kanapé felé.
-Anya, Apa! Gyertek!-kiáltottam az emelet felé. Amint leértek rögtön faggatni kezdték.
-Állj állj állj! Hagyjátok beszélni!
-Nos, köszönöm, tehát! Laughing Jack vagyok, sorozatgyilkos és egy cirkusz vezetője.
-Cirkusz?-értetlenkedett Apa.
-Jaj, Apa! Tudod amiről meséltem!
Kellett némi szünet mire rájött, hogy miről beszélek.
-Ja, vagy az a cirkusz! Most már értem, folytasd!
-És épp sétáltam a közelben, amikor hallottan, hogy valaki csellózik, odamentem és megláttam Emily-t. Utána... nos... "elraboltam". Félreértés ne essék, nem tettem benne semmi kárt.. Kivéve talán pár nappal ezelőtt...de az sem volt nagy!-nézett rám bocsánat kérően.
-Hmm. Nos... meglátom, hogy mi lesz.-gondolkozott el Apa.
-Gyere!-kezdem húzni a szobám felé.
-Ne már! Nem akarok még egy lányos szobát látni!
-Na, az enyém pont nem olyan!-nyitottam ki a szobám ajtaját. Fekete-fehér falak voltak, mindenhol Jack volt, a sarokban egy akvárium, benne a madárpókommal.
-Komolyan így nézek ki?-sértődött meg egy plakátra mutatva.-Nem is ilyen az orrom!
-Oké, nem tudtam akkor, hogy hogy nézel ki! Na de! - léptem az akváriumhoz. - Bemutatom neked a madárpókom, Spike-ot!
-Ez most komoly? Madárpók?
-Igen, hát nem aranyos?-simogattam meg.
-Nem.
-Gonosz vagy!-tettem vissza.
-Megyünk gyilkolni?
-Attól függ. Kit ölünk meg?
-Egy fiút, aki megverte az öccsét.
-Tökéletes!

Amint a házhoz értünk elbújtunk egy bokor mögé és megvártuk, hogy elmenjenek a szülei. A fiú valóban gonosz volt az öccsével szemben. Amikor az ablak alá lopakodtam, láttam, hogy veri szegényt. Könnyek szöktek a szemembe. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Betörtem az ablakot. A két fiú megszeppent, de a kisebbik ezt kihasználva mögém szaladt.
-Néni! Kérlek segíts! A bátyám meg akar ölni!
-És mégis miért?-fordultam a nagyobbik felé. Nem válaszolt, csak nézett maga elé.
-Mi baja van veled?
-Részeg.-suttogta.
-Hány éves vagy?
-Hat.
-És a bátyád?
-Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy már felnőtt.
-Tehát ezek szerint később születtél. Ne aggódj, nem fog bántani!-guggoltam le.
-Néni, vigyázz!-kiáltotta rémülten. Szerencsére a reflekszeimnek gyorsan arrébb ugrottam a gyerekkel. A bátyja kezében egy kés volt.
-Normális vagy?-ordítottam rá.
Nem válaszolt, hanem közelíteni kezdett.
Előkaptam a pisztolyom.
-Ha közelíteni mersz lövök!
Ennek ellenére nem állt meg. Ránéztem Jack-re. Bólintott. Nagyot sóhajtottam, és lőttem.

A srác persze összeesett, de nem halt meg.
-Néni!-nézett rám a fiú.-Köszönöm!-ölelt meg.
Furcsálló arcot vágtam.
-Miért köszönted meg?
-A bátyám nem az igazi tesóm. Apa régi menyasszonyának a fia. Mindig részeg amikor elmennek apáék. Ugye meghalt?
-Még nem.
-Néni, kérlek öld meg! Ha meggyógyul megint bántani fog!
-Az oké, de mi lesz, ha a szüleid hazajönnek?
-Vigyél magaddal! Anyáék is folyton vernek!
-Meglátom mit tehetek.
-Kérlek! - sírta a fiú.
-Először is, mi a neved?
-Rick.
-Rendben, de akkor a szüleid is meg kell ölni!
-Jó.
-Jack! Szeretnéd ezt te csinálni?
-Ezer örömmel!-vigyorodott el. - De nem fogsz minket beköpni? - fordult Rick felé.
-Nem. Amúgy van egy nagybátyám, aki nagyon szeret engem. Oda vigyetek el!
-Hm. Asszem meg van a tökéletes terv!
-Halljam!-kotorászott a kések közt Jack.
-Rick, te velünk jössz! Elviszlek a nagybátyádhoz, de előbb megöli Jack a szüleidet is. Én hívom a rendőrséget, és azt mondom nekik, hogy hallottalak téged kiáltozni. A gyilkos megölte a testvéred és a szüleid, te pedig elbújtál a szekrényben, így nem talált meg. Rendben?
-Jó!

Minden a terv szerint haladt, sőt, Rick már aznap este a nagybátyjához utazott. Este felhívott és megköszönte, hogy segítettem neki. Nem tagadom, elérzékenyültem...