★[Haikyuu One Shots]★[2020]★

Tsukishima Kei × Reader

Tél van. Sohasem kedveltem igazán a hideget, de egyszer-kétszer jól esett ha a csípős szellő futott végig minden porcikámon. Szemembe fújva könnyeket előcsalva, mik így hidegen folytak le arcomon.

Ma is kint álltam iskolánk tetején és a hideg szelet élveztem. Egy ideje jobban mint máskor. Szemeimben sós cseppek jelentek meg, miket óvatosan kitöröltem látásomból, hogy a tájat kémlelhessem. A hideg teljesen átfújt ruhámon, de még ez sem zavart. Kezem kitettem a nap felé, hogy a hideg átfújhasson ujjaim között is.

Mellettem egy fiú jelent meg.
-Szia. - állt meg. Nem fordultam felé de tudtam, hogy egy szőke hajú, pápaszemes áll az oldalamon. Tsukishima Kei...kinek 2 napja vallottam be, hogy szeretem.

-Szia Kei- álltam elé zavart tekintettel arcomon.
-Szia [Név]. Mit akartál mondani? - most is rezzesnéstelen arca, kicsit elbizonytalanított, de ha már belkezdtem megteszem.
-Figyelj...már egy ideje az érzéseim irántad megváltoztak, vagyis, hogy...megszerettelek.-a földet páztáztam. Nem mertem a fiú szemeibe nézni. Egy ideig álltunk, majd már azt hittem, hogy most csesztem el a barátságunkat. A csöndet Tsuki törte meg.
-Sajnálom. - és elment. Szívem apró darabokra tört mellkasomban. Nem tudtam mit tegyek. Sírjak, nevessek, fussak vagy álljak?! Felnéztem és a fiú távolodó alakját figyeltem. Fátyolos lett tekintettem. Térdeimre esve csak ennyit tudtam kiejteni.
-Miért...? - szomorú mosoly jelent meg arcomon.

Azóta nem beszéltünk. Kifejezetten kerültem a fiút. Tadashi - ki szintén jó barátom volt - próbált velem beszélni de őt is figyelmen kívül hagytam, mert csak az emlékeket idézte fel a szőkével.

-Olyan jó a téli szellő. - mosolyom keserű volt. Azóta a nap óta, nem tudtam szívből mosolyogni, ami több embernek is feltűnt, gondolom a kis holdacskának is.
-Figyelj é...- mondatát nem hagytam, hogy befejezze. Rögtön belevágtam, nem akartam hallani hangját.
-Nem kell semmit mondanod. A szívünk nem egy gép, mi egy másodperc allat tud szeretni vagy éppen elfelejteni. Szóval nem kell bocsánatot kérned, vagy sajnálnod. Kell majd egy kis idő, de túl fogom élni. - szememet sós cseppek árasztották el. Engedtem, hogy lefollyanak arcomon, olyan érzést keltve mintha milliónyi jégcsap vágdosná azt. Meleg kezet éreztem meg enyémen. Nem akartam, és nem is mertem a fiúra emelni tekintetem. Csak vártam...és vártam.

Megtöröltem arcomat, és a szőke felé néztem. [sz.sz] íriszeim az övébe fúrva. Akaratlanul, vagy akaratosan, de kiejtettem azt a szót a számon mit akkor mondtam, mikor egyedül hagyott összetörve.
-Miért? - mosolyogtam rá, bár magam sem tudtam miért, de ebben a mosolyban minden bánatom és keserűségem benne volt. -Miért tettem tönkre mindent? Miért hagytalak elmenni? Miért hagytam magamnak, hogy beléd szeressek? Miért vagyok ilyen...defektes? - törtek ki belőlem a kérdések.

Szívem darabjai lassan szilánkokká váltak, és belülről kedzdtek el szurkálni. Szívemhez kaptam kezem, és erősen megszorítottam kabátom anyagát. A könnyek mint az eső záporoztak, és folytak le. Kezem kirántva ővé közül léptem hátra egy nagyot.
-Sajnálom, hogy mindent tönkretettem. Minden az én hibám. - soha nem látott látvány jelent meg ekkor szemeim előtt. Kei...sírt? Íriszeim a pápaszemesen tartva néztem, ahogy lassan gördülnek le a cseppek arcán. Reflexszerűen rohantam oda, hogy megöleljem. Erősen átkulcsoltam kezem dereka körül, mintha sose akarnám elengedni és az igazat megvalva, nem is akartam. Tudtam nem szereti ha megölelik, de ezt láttam akkor legjobbnak.

-Sajnálom...- hangja remegett a sírástól, a kétségbeesétől és talán a bűntudattól. Felemeltem fejem, még mindig ölelve a fiút.
-Sajnálom, hogy hagytalak elmenni. - csak folytatta nem hagyva, hogy bármit is reagáljak.
-Mióta nem beszéltünk...mintha valami elveszett volna az életemből. Nem hallottam hangod, nem nézhettem a hülye fejed, nem láthattam szívmelengető mosolyod. - nagyot nyelt.

Csak álltam, mint aki most lát először embert. Sosem hittem, hogy tud ilyeneket mondani. Mosolygni kezdtem, de ebben nem szomorúság volt. Lelkem mintha megnyugodott volna, talán ha nem is szerelmeként, de barátként még mellette állhatok.
-Szeretnék újra melletted lenni, ha nem is szerelmedként akkor ba...- erős karjait derekam köré fonta. Olyan szorosan tartott, hogy fejem teljesen melkasába nyomódott. Halkan megszólalt.
-Nem tisztáztam az érzéseim irántad...szóval ne mond ki. - nyakamba fúrta fejét. Fülembe suttogott -Csak várj rám. Kérlek.

Talán lehet mondani, hogy önző cselekedet volt amit tett. De minden porcikám beleremegett. Erősen öleltük egymást. Mind ketten lassan rendeztük el magunkban, hogy ki mit érez. Tudtam, higy szeretem és várni fogok rá, amíg csak kell.

-Várni fogok rád Tsukishima Kei!...- lágy puszit hintettem ajkaira. A cselekedetre nem reagáltat, de szemében egyfajta csillogást fedeztem fel.
-Hazakisérlek. - ragadta meg a csuklóm és húzni kezdett a lépcső felé. Nem ellenkezdtem, csak engedtem, hogy vigyen magával ahova akar. Éppen az sem érdekelt volna, hogyha egy sikátorba vonszolna be.

-Amíg csak kell Tsuki. - fejeztem be előző mondatom. Erősen megszorította a csuklóm, egyféle válaszként. Csak sétáltunk a téli hidegben. Mind ketten lassan szedtük össze, eddig összetört szívünk darabjait, hogy egy új embert - egymást - engedhessünk vissza.

Ez lenne az első írásom ebbe a könyvbe. Ha bármilyen hibát vétettem akkor gomenee~

Nagyon amatőr vagyok ezért bocsika ha sok a szóismétlés😅✌🏻

(ha bárki elolvassa bátran kérjen és persze bármilyen kritikát vagy észrevételt elfogadok)