Egy szerelem szimfóniája

Éjszakai bajok

Cornelia már elaludt a kisfiával karöltve aki az ő mellkasán szuszogott. A férfi közelebb lépett és csak nézte a családját. A kisfiún már látszott, hogy az anyja szépen megetette, a kis nyála is csorgásnak indult. Kis kezét az anyukája ölelő karján tartotta. Colloredo szemei könnybe lábadtak a kis keze láttán. Gyenge kisbabának tűnt, de legalább a télre meg fog erősödni. Leült az ágy szélére és végigsimított a gyermek hátán. A kis Colloredo cuppogott néhányat, majd még jobban az anyjához bújt. A herceg végignézett rajtuk. Meghatottság kapta el azonnal, nem szokott sírni, de most tudott volna, viszont nem akarta felkelteni feleségét és a gyermekét. Nem tudta elhinni, hogy az, amiért órákon át idegeskedett és most itt van... Megpuszilta a gyermek fejét, majd meg foga a takaró szélét és magukra húzta. Cornelia nyitogatta a szemeit és a fejét forgatta kicsit.
- Hát te? - kérdezte halkan Colloredora nézve. - Miért nem alszol már?
A férfi elmosolyodott és megsimogatta a felesége fejét. Az ő homlokára is nyomott egy puszit. Szemeiben látta a teljes fáradtságot.
- Inkább neked kéne aludnod. Látom a szemeidben a teljes fáradtságot. Meg én egy kicsit beszéltem Arcoval, azért jöttem ilyen későn - simogatta tovább. Cornelia bólintott egy aprót, majd a férfi mellkasába fúrta a fejét és lassan visszaaludt. A herceg betakarta magukat és megigazította a takaró szélét, főleg a kisgyermeken. Átölelte őket és még pár percig felváltva nézett a feleségére és a fiára aztán ő maga is elaludt.

Kint a hold már jó magason járt, fújt a nyári szellő. A szél még verte is kicsit az ablakot. Abban a pillanatban senkinek nem számított semmi, csak is az, hogy együtt vannak, szeretetben és már hárman. Néhány óra múlva a kisgyermek felsírt. Az anyján lévő ruhát kezdte húzogatni és még jobban bömbölt, de Cornelia nem ébredt meg, hanem Colloredo kapta fel a fejét. A feleségére nézett és látta rajta, hogy milyen békésen alszik. Végre alszik. Nem akarta felkelteni őt, ezért a karjaiba vette a síró fiát és leszállt az ágyról. Kétségbe volt esve ugyanis nem igazán tudta, hogy mit is kéne csinálnia. Lassan odasétált az ablakhoz, a holdfényhez, hogy lásson is valamit. A kis Colloredo arca piros volt és csorogtak a könnyei. A férfi elgondolkodva nézte a gyermeket, majd a mellkasára fektette őt és oda is ölelte. Megsimogatta a hátát és dúdolni kezdett, de a fia nem akarta abbahagyni a sírást. Sós könnyei ugyan úgy csorogtak tovább, kis kezeivel, ügyetlenül ütögette az apja mellkasát. Colloredo kétségbeesetten nézett le rá.
- Mi a baj? - rakta a kezét a fia homlokára. - Óh Istenem... Kérlek segíts meg! Lázad van kisfiam, nem is kicsi - újra Corneliara nézett. Fel kéne őt keltenie... Odaszaladt hozzá és végigsimított az arcán. - Cornelia... Cornelia! - kezdte keltegetni. A lány azonnal, riadtan megébredt. A szemében ugyan úgy látszott a fáradtság, mint eddig vagy talán még erősebben. Ijedten nézett a férjére, majd a sírva kalimpáló kisbabára. A fején és a kis orrán látszódott a láz nyoma. A lány azonnal magához kapta a gyermeket.

- L... Láza van igaz? - nézett fel félve a hercegre, aki csak bólintani tudott. Könnyes szemekkel nézte a kisfiát. Az agya azonnal a legrosszabbra kezdett koncentrálni. Gyenge gyermek, a láz még jobban legyengíti... Elkap valami olyan betegséget amelyet már biztos, hogy nem élne túl... Soha nem bocsájtaná meg magának. Úgy gondolja, hogy azért ilyen parányi a fia, mert Cornelia titkol valamit előle és Arcot is sikerült rávennie, hogy titkolja. Elesett vagy valaki fellökte...
- Mi tévő legyünk? - nézett fel Cornelia szemeibe amelyekben ugyan olyan erősen aggodalom csillogott.
- Le kell vinnünk a lázát... Kis langyos vízben meg kell fürdetnünk aztán jól bebugyolálnunk, hogy kiizzadja a lázat. Istenem... Olyan pici, hogy.. Félek Colloredo! - fakadt majdnem sírva, de azonnal rájött, hogy neki erősnek kell lennie és ha ő is sírni kezd egyáltalán nem javít a helyzeten. Félálomban rohant be a fürdőszobába és egy kis lavorba langyos vizet engedett. Leguggolt és a rugdalózott elkezdte levetetni a gyermekéről. A herceg is utána ment, leguggolt melléjük és feleségét simogatta, hátha tud javítani valamit a remegésén, de ő maga is remegett. A kis Colloredo kezdte abbahagyni a sírást, de a teste piros volt. Látszott rajta, hogy lázas. Kis kezei ökölbe voltak szorítva és ő maga is remegett. Az anyukája lágyan fogta a hátánál és mosogatta, majd hirtelen megállt. A kisfia a kezét Cornelia kisujja köré fonta és szorongatta.

A lány már nem bírta tovább, a könnyei végigfolytak az arcán érezte ahogy a teste elgyengül, aggódott. Colloredo felkapott egy törlőkendőt és lassan a gyermeke köré csavarta és teljesen átvette a feleségétől. A pici sokkal vidámabb lett és az apja apja arca felé kezdett nyúlkálni, de inkább olyan volt mintha csak nyújtózkodna. Alaposan megtörölgette, majd visszahúzta rá a rugdalózót. Sóhajtott egyet, majd Corneliára tekintett újból.
- Gyere kedvesem, menjünk vissza - mondta lágy hangon és a szabad kezével feltámogatta őt. - Neked is nagy szükséged van az alvásra. A fiúnk jól lesz, kialussza magát és holnapra már nyoma sem lesz a ma esti láznak.
- Nagyon remélem, hogy neked lesz igazad. Nagyon remélem - sóhajtott nagyot.

Csak hát egy gond volt, a kis Colloredo állapota nem javult hanem folyamatosan romlott. A láza szökött fel, ahogy a kisfiú egyre rosszabbul volt Cornelia könnyei egyre jobban kezdtek kibugyogni a helyükről. Zokogott. Colloredo próbáld erősnek látszani, csak még jobban felzaklatta volna Corneliát ha látja, hogy ő maga is kétségbe van esve. Féltette a fiát. Ételt nem fogadott el, ha valamit sikerült is megetetniük vele azt kihányta. Már majdnem az egész ház fent volt. Olívia sietett be a szobába és azonnal a barátnőjéhez rohant. A kezébe vette a gyermeket és ringatta.
- Hát téged meg mi lelt kis herceg? Miért sírsz? - kezdte, de ahogyan látta a gyereket az ő szája is sírásra állt. Ő is nő és anya. Sokkal érzékenyebb az ilyenre. Arco is befutott, de ő Corneliához rohant.
- Nem ment lentebb a láza?
Cornelia megrázta a fejét és a kezébe temette és zokogásban tört ki. A herceg magához szorította a kedvesét.
- Higgy nekem szívem, nem lesz semmi baj - Arcora nézett. - Kérem, hívasd az orvost. Szegény kisfiam... - nézett a fiára, majd lassan kivette őt az idős asszony kezei közül. Arco kiment olyan gyors léptekkel ahogyan csak a lába bírta.

Az orvos olyan egy óra múlva meg is érkezett. Megvizsgálta a gyermeket, már nem igazán sírt csak nyöszörgött. Megvizsgálta a szívét és mindent majdnem ugyan úgy csinált, mint amikor megszületett. Megköszörülte a torkát, majd újra az anyukájának adta a csöpp gyermeket. Cornelia végigsimított a fia arcán és megpuszilta. Magához ölelte őt. Colloredo félelemmel teli tekintettel nézett fel az orvosra, de ahogy azt látta, hogy az orvos is nyugodt ő is megnyugodott egy kicsit.
- Nincs nagy baj - mondta az orvos és mindenki aki a szobában volt, kivétel a kis Colloredo, felsóhajtott. - Láza az van, igaz, de semmi egyéb baja sincsen. Esetleg kamilla teás borogatást lehet segítene, de néhány óra múlva remélhetőleg tejért fog így sírni.