Egy szerelem szimfóniája

Szerelme vagy hírneve?

Cornelia nyelt egy nagyot, hamarosan kezdődött az előadás a Helsingør udvarábannal. Colloredo látta azt, amit Arco mondott neki. Látta ahogyan kicsit feszült a kedvesén a ruha. A lány a szeme sarkából észrevétlenül még mindig a férfit nézte. Ideges volt, ugyanis nem akarta, hogy megtudja viselkedésének az indokát. A dal után nagy megkönnyebbültséggel ment le a színpadról. Mozartot figyelte ahogyan játszik a zongorán. Úgy érezte, hogy sokkal jobb lenne ha ő ülne a hangszer nögött és nem más. Ideges volt és ez látszódott is rajta, Emanulel lassan a lány mögé lopódzott és végigsimított a derekán. - Minden rendben Cornelia? - kérdezte halkan. A nő csak bólintott egyet, majd otthagyta a férfit, ugyanis jelenése volt a színpadon. Az érseket most is ugyan úgy magával ragadta a lány játéka, főleg úgy, hogy tudta a viselkedésének az indokát. Szorította a zsebében lévő kis dobozt és már várta, hogy mikor lesz vége az előadásnak. Érezte, hogy minden dühe elszállt ahogy Arco elmondta a gyanuját. Mostmár telejesen magához akarta volna szorítani a testét és megcsókolni, persze kérdőre is akarta vonni. De mi van ha nem mond igen?..

Amint vége lett az előadásnak Colloredo felpattant a helyéről. A nagy tömegben látta ahogyan Cornelia végigfut a szímpadon a másik takarásba, de rajta kívül senki nem láthatta, talán még Arco. Próbált előre törni a tömegben, hogy minél hamarabb a lány után tudjon szaladni. A rózsa ott volt a kezébe. Annyi ember beleütközött, de mindig az érsek kért bocsánatot. Végre kiért az emberek sokasága közül és felment a szímpadra vezető lépcső. Gyors léptekkel indult a takarásba ami majd Cornelia szobájába fogja őt vezetni. Próbálta magában helyre tenni a dolgokat, hogy mit fog mindani. Róla, róluk... a... a babáról és hogy hogyan fogja megkérni a kezét. A gyomra teljesen görcsbe volt rándulva. Megtorpant a lépcső tetején. Egy köpésre volt már csak a lány öltözőjétől, de úgy érezte, hogy talán életében először fél. Mi van ha már nem akarja őt látni? Ha az előtt elküldi mielőtt megszólalhatna? De ha nem próbálja meg akkor soha nem tudja meg, és akkor talán soha nem lehet az övé. Továbbsétált, de lassabban, mint eddig. Ahogyan az ajtó elé ért vett egy mély levegőt. Behunyta a szemét és újból megszorította a zsebében lévő kis dobozt. Nyelt egy nagyot, majd felsóhajtott. Kihúzta a zsebéből a kezét, majd lassan a kilincsre helyezte. Lenyomta és lenyomta, majd benyitott a szobába.

Cornelia mesztelen hátának a látványa fogadta ami miatt kicsit az ajkaiba harapott. Csak egy fehérnemű volt rajta. Becsukta maga mögött az ajtót és a tükörrel szemben álló lányhoz kezdett sétálni. Találkozot a tekintetük, látta a szerelme szemében a könnyeket. Amint mögé ért a lány csípőjére rakta a kezét, amennyire csak tudott hátulról teljesen hozzásimult. Cornelia érezte a férfinak a heves szívverését és hatalmas melegség töltötte el a testét az érsek érintésétől. Arca vörös volt és teljesen zavarba jött, de miért is? Hiszen közöttük már több is történt, aminek lett is következménye. A fejét felfele fordította, hogy Colloredo szemeibe tudjon nézni, de a férfi a lány nyakába rakta a fejét. Először a domborait tekintette meg, majd a kicsit domboruló hasát. Keze lassan a csípőjéről a pocakjára csúszott, végigsimított rajta, majd ott is maradt. - Miért nem szoltál, hogy gyermekünk lesz? Miért nem árultad el nekem, hogy... hogy apa leszek? Ezért menekültél, bujdokoltál előlem? Ha Arco nem nyitja fel a szememet akkor te képes lettél volna eltitkolni előlem a gyermekem? Hagytad volna, hogy a gyermekünk apa nélkül nőjön fel? Vagy... Nem is tőlem van? - nézte kutatóan a hölgy arcát. Cornelianak a szemei könnybe lápadtak, majd elkezdek végigcsorogni a meleg, sós könnyek az arcán. Nagyon fájtak neki az érsek szavai, de valahol igazat adott neki. Nem kellett volna titkolóznia, de ezt a férfi érdekében tette. Hogy jutott az neki eszébe, hogy elválassza őket? Apa nélkül nem olyan felnőni, föleg úgy, hogy neki még anya sem volt.

Cornelia szipogott egy nagyot, majd a csuklójával megtörölte az arcát.
- Igen, igazad van. Okod van arra hogy kételkedj, hiszen minden este mással bújok az ágyba - a lány hangjában érezhető volt a tömény szarkazmus. Kezét a férfi kezére rakta. - Azért nem szóltam, mert te érsek vagy! Nem válalhatod őt, így jobb ha nem is tudsz a létezéséről. Csak azt nem tudom, hogy a gróf úr honnan jött rá... Rajtam, Istenen és az orvoson kívűl senki nem tudta... - sóhajtott nagyott, majd elhuzódott a férfi kezétől. Magára vette az utcai ruháját, majd nyúlt volna a köpenyéért amikor megfordult. Colloredo volt vele szembe és féltérdre volt ereszkedve és az egyik keze a zsebében volt, maga előtt hevert a rózsacsokor. - Tudod ma nem csak miattad, a gyermek miatt jöttem hanem valami más miatt is. Mondtad, hogy te nem csak a szeretőm akarsz lenni, nem csak a szerelmem, hanem a mindenem. Nekem már az vagy, vagytok. De megértem, hogy miért mondtad azt. Az én gyermekem hordod a szíved alatt... - felnézett a lány kék, könnyek miatt csillogó szemeibe. Eltolta maga elől a rózsákat, majd közelebb csúszott hozzá. Lassan kiemelte a kis vörös dobozt.
- Cornelia Schallenberg... Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem és a mindenem leszel? - nézett újra csillogó barna szemeivel a lányra és kinyitotta a dobozkát.

Cornelia kapkodni kezdte a levegőt és nem bírt szóhoz jutni, a könnyei csorgtak végig az arcán. Mit mondjon neki? Mit mondjon Colloredonak? Tett néhány lépést hátra és nekiütközött a tükörnek. A lábai elgyengültek és óvatosan a földre esett, de a kezeivel megtartotta magát. Az hercegérsek érdeklődve kémlelte a lány rakcióját. Nem ilyesmire számított, egyáltalán nem ilyesmire, de azért várt. Hátha csak a meghatottságtól ilyen a reakciója... - D... De hiszen te érsek vagy..! - kezdett el hebegni. Colloredo megint hatalmasat csalódott, egyáltalán nem ezt a mondatot várta. Hát akkor már nem is szereti... - Nem ezt vártam, volna de... Tudod Arco elintézte nekem a püsköknél, hogy visszavonják az érseki rangomat és az esetlehes kiváltságokat amik azzal járnak... Herceg lettem volna... De így, már semmi értelme - mondta csalódottan és könnyes szemekkel becsukta a dobozt. Felállt és felvette a rózsacsokrot is, a kukába hajította. - Azt hittem szeretsz, de tévedtem... Megint tévedtem - kezdte el törölgetni a könnyeit. Cornelia hirtelen, de kicsit nehézkesen tápászkodott fel a földröl. Colloredo kicsit érdeklődve figyelte a mozdulatait. A lány mit sem habozva a férfihoz rohant és átölelte. - De hiszen mindennél jobban szeretlek! - bökte és és a herceg szívéről egy hatalmas szikla esett le.

Colloredo átölelte és gyengéden magához szorította a lányt, vigyázva a hasára. A szemeibe örömkönnyek gyűltek, majd hirtelen Cornelia ajkaira tapadt. Nem volt túl hosszú csók, ugyanis a herceg elvált a kedvesétől.
- Akkor ezt... Ezt vehetem egy igennek?