Egy szerelem szimfóniája

Átvirrasztott éjszaka

Colloredo testtartása fenyegető volt, fejét lassan a gróf irányába fordította. Arco látta az érsek tekintetében, hogy menjen el, csak kicsit durvábban. A férfinak hevesebben dobogott a szíve. Behúzta minden szó nélkül az ajtót, nagyon jól tudta, hogy nem helyes amire ők ott bent készülnek, de nem tudott mit tenni. Ismeri a herceget. Soha életében nem vetemedett még annak a közelébe sem, hogy megszegje az esküjét. Akkor viszont tényleg szereti a lányt, de ő is az érseket? Lehajolt és összeszedte a nagyobb darab kerámia szilánkokat. Eddig soha életében nem látta igazán boldognak az érseket, talán csak akkor volt minimális a boldogsága amikor zenét hallgatott. Ha ezzel a lánnyal kicsit is boldognak érzi magát akkor ő kész mindent megtenni az érdekében, hogy a kettőjük kapcsolata titokba maradjon. Talán... Így Cornelia is boldog lesz. Nem helyesli igazán ezt, de ha így a fiatalok boldogok lehetnek nem akar az utukba állni.

Odabent már egész jól forrósodott a hangulat. Mind a ketten teljesen mesztelenek voltak. Cornelia egyáltalám nem ellenkezett, sőt, ő is beszélt a férfi játékába. Apró csókok ide oda, a test bizonyos részeire. A láza kezdett alábhagyni így sokkal élenkebb lett a színe. Végigsimított a férfi erős mellkasán, majd adott egy csókot a vállára. Colloredo végig nézett a lány testén. Elég erősen látszódtak a bordái. Testét egy csomó vágás, szúrás, ostor vörös nyoma borította. Az érsek kicsit remegő kezekkel simított végig a lány oldalán, majd minden egyes sebhelyre adott egy egy lágy csókot. Szörnyűlködve nézte, hogy szerelmének hófehér testét milyen csúf vágásnyomok torzítják. Cornelia könnyes szemeklel sóhajtott. Két dolog miatt is voltak könnyek a szemeiben. Meghatották őt Colloredo aprócska csókjai amelyeket a sebeire kapott. A másik meg az, hogy azok a sebek amelyek a testét borították még mindig fájtak neki, de azért jól esett az amit a férfi csinált a bőrén az ajkaival. Az érsek lassan leszedte magáról az alsóruháját és Corneliaval is így tett. 𝑻𝒆𝒍𝒋𝒆𝒔𝒆𝒏 𝒐̈𝒔𝒔𝒛𝒆𝒇𝒐𝒏𝒐́𝒅𝒕𝒂𝒌, 𝒔𝒛𝒊𝒏𝒕𝒆 𝒆𝒈𝒚𝒆́ 𝒗𝒂́𝒍𝒕𝒂𝒌.

                               ~
Másnap reggel a hercegérsek Cornelia mellett ébredt. A lány a mellkasán szuszogott kicsit csorgó nyállal. A férfi végigsimított a mellette fekvő hölgy mesztelen hátán és lágyan az ajkaira harapott. Kezét egészen a csípőjéig vezette, de csak azért, mert nem akarta még felkelteni. Oly' békésen aludt. Feledhetetlen éjszaka állt mimd a kettőjük háta mögött. Pirkadatkor sikeredett csak abba hagyniuk, Colloredo sajnálatára. Ő még bírta volna, de Cornelia kérlelte, h9gy aludjanak. A herceg kedvese kívánsága szerint cselekedett. Ő maga aludt vagy két órát, ha nem kevesebbet. Gyönyörködött a lányban. Boldogította a tudat, hogy mostantól csak az övé, senki másé. Cornelia igéretet tett az érseknek, hogy csak az övé lesz. A keze lassan a lány combjára csúszott és apró puszit nyomott a homlokára. A fejét a homlokához érintette, mire a hölgy nyitogatni kezdte a szemeit. Colloredo mosolyra húzta a száját és az ajkaira tapadt. Cornelia először meglepődött, majd lassan viszonozta a finom, meleg és szenvedélyss csókot. Végigsimított a férfi erős mellkasán, majd belemosolygott. Egyikük sem gondolt az éjszaka következményeire. Egyikük sem gondolta, hogy mi lehet ebből a kis "ártatlan" együttlétből.

Lassan elváltak egymás ajkaitól. Cornelia csillogó szemekkel nézett az érsek barna szemeibe. Annyira örült volna ha a férfi őzike szemei is így csillogtak volna. - Olyan jó erre kelni - mosolyodott Colloredo és a mutató ujjával cirógatni kezdte az arcát. A lány elmosolyodott, majd nyomott egy apró puszit a férfi kezébe es ott is hagyta az arcát. - Csodás este volt - mosolygott. Au érsek lassan elemelte a kezét. Megropogtatta az ujjait, majd a nyakát is. - Ezek után senki mást nem akarsz majd érezni - mosolyodott el kajánul, majd egy hirtelen mozdulattal maga alá teperte a kuncogó lányt. - Ne kuncogj! Vedd komolyan! Soha többé nem akarom, hogy rajtam kívűl másvalaki így lásson vagy hozzádérjen. Még egy nő sem! - simított végig újból Cornelia testén és nyomott egy csókot a nyaka alá. - Nem akarom, hogy más is érezze azt amit én éreztem - mondta mosolyogva. Corneliaban ott motoszkált egy fura gondolat. Tényleg nem akart senki mást Colloredon kívül, de az is ott motoszkált benne, hogy a férfi pontosan úgy bánil vele, mint egy egyszerű babával, egy egyszerű és kiszolgáltatott tárggyal. Az érsek teljesen felült az ágyon, Cornelia a szeme sarkából rátekintett. Kihasználta az alkalmat, hogy szabadon a férfi ölébe tud mászni. Lábait a dereka köré csavarta a kezeit pedig a nyaka köré. Közel hajolt a herceg arcához, ajkaik majdnem összeértek. - Szeretlek Colloredo... Ugye te is?
- Mindennél is jobban, Cornelia Schallenberg - tapadtak újra egymás ajkainak.

Kopogtak az ajtón. Az érsek nem akart elválni a lány puha ajkaitól. Felismerte a kopogás hangját. Ez Arco lesz. Ha már úgy is látta őket éjszaka akkor semmi értelme nincs elválni Cornelia ajkaitól. A grófnak nem érkezett semmi válasz, benyított, de azonnal el is kapta a tekintetét. Behúzta maga mögött az ajtót, ugyanis a szolgák jártak - keltek a hosszú folyosókon. Nem akarta, hogy azok is észrevegyék a fiatalokat. Lerakta a tálcát, majd megköszördülte a torkát. Colloredo feleszmélt, hogy már nem csak ketten vannak a szobában, megragadta a takarót és saját magára dopta, de leginkább a lányra. Ő is megköszörülte a torkát. - J... Jó reggelt Arco - köszönt, mintha az előbb semmi nem tőrtént volna. Cornelia megszólalni sem tudott a zavartól, vörös volt a feje. Elszégyelte kicsot magát a gróf előtt, tud mindent. Biztos, hogy tud mindent hiszen este is látta őket. Arco valahogy mindig megtalálja a legjobb pillanatot amilor be kell jönnie.
- Magának, vagyis maguknak is uram... Ahogyan látom maguknak jobban indul - sóhajtotta, majd a zsebkendőjét megfogva el kezdte kiönteni a forró italt. Készült arra, hogy itt találja még mind a kettőjüket, ezért hozott két csészét és két kanalat, de arra nem számított hogy ilyen helyzetben fogja őket találni. - Mi tagadás Arco - mosolyodott el Colloredo - évek óta ez volt a legszebb reggelem. Meg ne sértődjön! Arra sem olyan rossz kelni, hogy készen van a tea, de erre a legjobb.

A gróf akaratlanul is elnevette magát, majd mosolyogva nézett az érsekre és a lányra. Cornelia nem értette Arco nevetését, kis feszültséget érzett benne. - Nekem igazán nem kell magyarázkodnia exelenciás uram. Senkinem nem szólok ami itt történt és ami még maga és Cornelia közt fog. Titoktartás kötelez. - vitte ida az érsek teáját. A férfi elmosolyodott, majd atvette a teát. Úgy ült, hogy csak a felsőteste látszódott igazán. - Köszönjük Arco - kavargatni kezdte a teáját és beleivott. Cornelia Colloredo combjára hajtotta a fejét és lehunyta a szemeit. A férfi a kezével cirógatta a lányt testét, ahol csak érte. Lassan lehúzta a teát és a szekrényre rakta. Arco kezdte kicsit kínosan érezni magát, az érsek felsőteste láttan ezért inkább kimemt. A lány is felült az ágyon, majd hozzábújt a férfihoz. - Akkor... Komolyan gondoltad azokat amelyeket este és amiket reggel mondtál? - csillogó kék szemeivel a férfi barna szempárjába meredt. Elvarázsolták azok a barnás zöld szemek, olyan dolgot látott bennük amit még soha senki szemében. Nem csak magába Colloredoba volt szerelmes, hanem a férfi szemeibe js. Végigsimított az arcán és ajkaival adott neki egy apró puszit. Az érsek kezét a lány homlokára rakta. - Már megint szökik felba lázad kedvesem - sóhajtott, majd elfektette az ágyon és gondosan betakarta. Cornelia remegni kezdett a láztól. A takaróhoz bújt, de amint a szerelme átölelte az ő mellkasához kúszott. - Kételkednél abban, hogy igazat mondok e? Ne tedd! Szeretlek és hidd el, nem használnálak ki soha. Soha életemben nem szerettem így nőt és rajtad kívűl nem is fogok kedves - puszilt a lány piszokszőke hajába.

- Köszönöm Colloredo... Annyira köszönöm, hogy ezt mondod és szeretsz - simított végig a hercegérsek karján és a mellkasára hahtotta a fejét. Köhögési roham tört rá, a férfu lassan és gyengéden megütögette a hátát, de nem akart alábhagyni a köhögése. Colloredo kezdett kétségbeesni, magához szorította Cornelia törékeny kis testét. Amint elmúlt a köhögése a férfi nyakába bújt és lehunyta a szemeit. Apró csókot nyomott a nyakára. - Haza kéne mennem - sóhajtott. - A nagybátyám biztos aggódik értem... Biztos megrémült amikor nem találkozott velem és nem mentem haza. Látnom kell!
- Kincsem - simogatta Colloredo. - Most nem lehet... Beteg vagy. Csak mégjobban megfáznál. Amint jobban leszel igérem találkozhatsz vele. Vagy szólok neki valakivel, hogy nálam vagy és biztonságban vagy.
- Rendben... Amint jobban leszek gyere át hozzánk vacsorára - mosolygott fel rá.