Egy szerelem szimfóniája

Jobb nekem Buda

A lány teljesen meglepődött a férfi szeretet teljes ölelésétől. Annyi mindent kitudott ebből az egyszerű dologbol olvasni, hogy mennyire féltette és... mennyire szereti. Teljesen hezitált, hogy viszonozza e az ölelést, de végül úgy döntött, hogy igen. Átkarolta a férfi vállát és talán kicsit be is könnyezett. Arra számított, hogy majd Colloredo teljesen ki lesz akadva, hogy ordibálni fog fele. De nem. Az érsek mégjobban magához szorította a törékeny lányt. Arco látta rajtuk, hogy az a dolog amelyről ők fognak beszélni az nem tartozik rá. Magukra hagyta őket. A férfi végigsimított a lány szőke haján és beledugta a fejét. Szagolgatta, puszilgatta, olyan jól esett neki, hogy végre itt van. - Annyira hiányoztál... El sem tudod képzelni mennyire... Miért mentél el? Ugye visszajösz velem Salzburgba? - tolta el magától Corneliat annyira, hogy a kék szemeibe tudjon nézni. Amint látta, hogy égszin szemeit könny áztatta tett egy lépést feléje, majd végighúzva a kezét a lány pirult arcán letörölte a könnyeit. - N... Nem ezért jöttem Colloredo... - kerülte az érsek tekintetét, mert ha beletalált volna nézni azokba a gyönyörű szemekbe minden szaba elállt volna. - Búcsozkodni jöttem most hozzád. Holnap itthagyom Bécset, 𝗈̈𝗋𝗈̈𝗄𝗋𝖾. Úgy gondoltam, hogy... hogy elbúcsuzom tőled, hiszen megérdemled - hajtotta le a fejét, könnyei pedig csorgásnak indultak. Talán ő maga sem akart elmenni, de a titka és a férfi miatt muszáj. Az érsek hitetlenkedve pislogott. Az eddigi halovány mosoly is lefagyott az arcáról és remegni kezdett. Hátat fordított a lánynak és a kézfejével megdörzsölte a szemeit, hogy el ne sírja magát. - Ezért kár volt fáradnod - mondta és lassú léptekkel sétált az asztalhoz. Megfogta a borospoharat, majd lehajtotta egyhuzamra a torkán a maradékot. Megfogta az üveget és öntött magának. Ha esetleg leitatná... Akkor lehet elmondaná mi miatt akarja őt itthagyni. A másik pohárba is öntött bort. Valóban úgy látszott, hogy Cornelia nem akar még távozni. Az érsek mögé sétált, aki hirtelen megfordult.
- A szerelem, olyan, mint egy szimfónia. Úgy szól szépen ha minden a helyén van - nyújtotta a boros poharat a lány felé. Tudta, hogy amit ő most kimondott rájuk már nem vonatkozik.
- A viszonzatlan szerelem meg olyan, mint egy fél kész requiem, szomorú - vette át a poharat a Cornelia Colloredo szemeibe nézve, ezt persze azonnal megbánta. A férfi teljesen megértette a hölgy szavait, úgy érezte, hogy ő újra viszonzatlanul szerelmes. A Schallenberg lány érezte ahogyan a lábai remegni kezdenek. Lenézett a borra, majd nyelt egy nagyot. - Nekem... Nem szabad innom alkoholt - rakta le az asztalra a poharat.

Colloredo hirtelen megragadta a csípőjét és amilyen közel csak tudta magához húzta. - Miért mész el innen? Miért nem maradsz velem - kérdezte könnyektől csillogó szemekkel. Cornelia lassan végigsimított a férfi arcán, majd a homlokára adott egy apró puszit. A férfi a fejét a lány fejének dörzsölte és lehunyta a szemeit. Próbálta érezni a pillanatot. Most még az övé, most még vele van. Bár így lenne mindig. Megsimogatta kicsit a hátát. - Azért megyek el Colloredo, mert a te javadat nézem. Milyen megitélést kapnál ha megtudnák az emberek, hogy te mind érsek, lefeküdtél egy nővel... - Cornelia szívében nem csak ez volt az indok, helyesbítve a szíve alatt. - Sajnálom... Tudod életemben nem voltam olyan boldog, mint veled... az alatt az egy hónap alatt, de... Én a mindened szeretnéd lenni, az az ember aki azt mondhatja, igen, én vagyok Hieronymus von Colloredo felesége, minden szégyen nélkül. Ez a másik idok. Elitélnének téged ha megtudnák, hogy egy milyen kis jelentéktelen lányt vettél feleségül - hajtotta le a fejét. Nem tudta, hogy mit mondjon még. Azok az idokok amelyeket felsorolt elég gyengék voltak. Colloredo lassan a ruhája zsebébe nyúlt, a keze megütközött egy kis dobozban. A markába szorította. A mindene, máris a mindene. Teljesen megértette a lány nézőpontját.
- Akkor... Feltennék én is egy kérdést - mosolyodott el szelíden. Cornelia az órára kapta a tekintetét, a férfi ereszkedett volna már féltérdre amikor a lány hirtelem nyomott egy gyors csókot az érsek ajkaira.
- Colloredo... Nekem most mennem kell! A színházban mindjárt kezdődik az előadás - hebegte és gyors lépzekkel, szinte futva hagyta ott az érseket.

A férfi csalódottan állt fel és elengedte a zsebében lévő kis dobozt. Itt hagyta. Kikosarazta. És még meg sem hallgatta. Arco jelent meg az ajtóban, Colloredo rákapta a tekintetét. Tehát mindent hallott. A gróf szemeiben sajnálat volt. Pontosan tudta, hogy az érsek mire kéeszült volna ugyanis neki elmondta a tervét, de csak is neki. Lassan közelebb sétált hozzá. - Sajnálom, de... olyan furácsán viselkedett. Amiatt is, hogy nem ihat alkoholt. Lehet van valami baja... vagy... - hagyta abba. Nem akarta ezt minden megerősítés és információ néelkül kimondani. Cornelia még csak tizenhat éves... nem biztos, hogy... az.
- Vagy, Arco? - húzta fel a szemöldökét az érsek.
- Tudja uram... Nekem van egy megérzésem a kisasszony viselkedésével kapcsolatban... nem tudom, hogy azon az estén vagy... estéken időben... kihúzta e.
Colloredo szemeibe érdekes csillogás és egy kis könny is költözött. Ha az igaz, amit Arco gyanít akkor... akkor teljesen megérti élete szerelme viselkedését. Lehet... Lehet igaza van az öregnek...
- Arco, kérem szerezzen nekem megint egy rózsacsokrót és a mai Hamletre egy jegyet. Nem érdekel, hogy mi az ára. Ott kell lennem az előadáson, aztán az ő szobájában.
A kancellár bólintott egyet.

Cornelia futva közelítette meg a színházat, a könnyei csorogtak a maradék hó pedig ropogott a lába alatt. Nem akart Colloredonak fájdalmat okozni, soha nem akart, pedig oly' sokszor tette már. Mindenkinek csalódást okozott akinek számított valamit... a nagybátyának, Arconak, és Colloredonak, talán még sajat magának is. Szereti a férfit... nagyon szereti. Ha... ha csak egy egyszerű szabó, ács vagy egy sima herceg lenne akkor nem látná akadályát... De így, hogy érsek semmi reményt nem látott arra, hogy... hogy együtt legyenek. Ahogyan a színházhoz ért, az oldalával kinyitotta az ajtót és se Mozarttal se Emanuellel... Rohant felfele az öldözőjébe, az oldalát bevágta a korlát szélébe. Csak felszisszent aztán meg ment tovább. A lépcsőn is majdnem sikeresen elesett, mert annyira sietett. A szemei teljesen ki voltak sírva, nem akarta hogy valaki ilyen állapotban lássa őt. Amikor maga alatt van és megkérdezik, hogy mi a baja hajlamos elmondani az igszságot. Kinyitotta az öltöző ajtót és bememt, azonnal becsukta maga mögött. A tükörhöz sétált és a kezét lassan végighúzta a hasán. Jobb nekünk Buda. Hátranyúlt és kikötötte a fűzőt, levette magáról a ruhát, majd felvette Ophelia öltözékét. Amint kész lett a fodrászok megcsinálták a haját. A ruha úfy ahigy takarta. Mindjárt kezdenek. Lement a takarásba és szinte észrevétlenül kilesett. Majdnem telt ház volt, de ami talán a legrosszabb, hogy ott látta Colloredot, a színpadhoz közel.