Egy szerelem szimfóniája

Halott lenne?

Úgy is lett minden ahogy az érsek parancsolta. Miután megitta a teáját indultak is a gróffal a kocsihoz. A hintó a jeges utakon száguldozott a hercegérsek parancsára aki szigorúan tekintett maga elé. Az arca neki is piroskás volt a hideg miatt. Foglalkoztatta a fantáziáját Cornelia, mint Ophelia. Ruhája zsebébe nyúlt és kihúzta azt az összegyűrött plakátot. Kihajtogatta, de még így sem volt az igazi, de neki pont megfelelt. Végigsimított a lap azon a részén amelyen a lányt lehetett megtalálni és akarva vagy akaratlanul is mosolyra fakadt a szája. Arco az érsekre pillantott majd átvette tőle a papírt. Ő is a lányon nézett végig, majd a Hamletet játszó férfin. Megfordította a lapot és végignézett a szereposztáson. A lány nevén kívül semmilyen számára ismerős nevet nem tudott felfedezni. - Rendezte: Emanuel Schikaneder. A zenét szerezte és írta: Cornelia Schallenberg és Wolfgang Amadeus Mozart - mormogta az ajkai alatt. Colloredo a szeme sarkából a kancellárjára pillantott, majd újra ki az ablakon. Látta maga előtt a lányt egy vörös ruhában, haja szépen befonva és felkontyolva, amelyből apró tincsek lógnak ki. Nem tudta, hogy mennyire fognak változtatni az eredeti darabon, de tartott attól, hogy esetleg Hamlet és Ophelia között lesz egy vagy több csók jelenet is. Évek óta nem járt színházban, ugyanis a saját házában is hallgathatott zenét. Meg kell győznie Corneliát, hogy jöjjön vissza Salzburgba és neki zenéljen, mert ha nem abba bele fog betegedni.

A színházban már másnap délelőtt is megkezdődtek a próbák és ez előkészületek. Állították fel a díszleteket a színészek pedig a nézőtéri székekben próbálgatták a szövegeiket. Hol párokban mondták fel egymásnak, hol csak saját magukban olvasták fel a szövegeiket. Cornelia egy fiúval ült szemben, mind a kettőjük kezében temérdeknyi papír volt. A férfi egy barna, nyakig érő hajú, fekete szemű alak volt. Ő játszotta Leartest, vagyis Ophelia bátyát. - Poggyászom a hajón; Isten veled: Aztán, ha kedvező szél lesz, hugom, s indúl hajó: ne szunnyadj, ám, hanem halljak felőled - kezdett bele a férfi, majd felnézett a lányra, ugyanis ő következett, mint Ophelia.
- Kétkednél azon? - játszotta meg a megszeppentett. Az arcáról teljesen lelehetett olvasni az aggodalmat, ugyanis azt a jelenetet olvasták ahol Leartes hosszú hajóútra megy és itt hagyja a húgát. Az egész próbafolyamat szépen zajlott, mindenki tudta a szöveget, még Cornelia is. Sikeresen rá tudta venni a nagybátyát, hogy jöjjön el és nézze meg az előadást. Az öreg csakis a lány kedvéért egyezett bele. Cornelia indult is felfele az öltözőjébe. Kicsit furán érezte magát, hideg kezét tűzforró arcára rakta és a korlátba tovább kapaszkodva haladt tovább a lépcsőn. Mivel kőlépcső volt nem recsegett alatta. Amint felért betántorgott a szobájába és leült a székbe. Ahogyan a tükörbe nézett még meg is ilyet saját magától. Úgy nézett ki, mintha egy szellem lenne, a bőre fakó fehér volt, de az arca és homloka piros volt. - Végig tudod csinálni Cornelia... - mondotta magának. - Senkinek nem kell erről tudnia... - elnyúlt a kancsóért és egy pohárba öntött magának vizet. Ivott egy kortyot.

Colloredo és a gróf beértek Bécsbe, az érsek itteni rezidenciájára. Arco gróf kiszállt, majd a kezét nyújtva segítette ki a hercegérseket. Amint már mind a ketten a földön voltak a kocsis elhajtott a hintóval. - Arco - szólalt meg a herceg. - Szerezzen nekem egy vörös inget, egy fekete mellényt és egy fekete nadrágot. Meg egy vörös rózsacsokrot - mondta és beindult az itteni kastélyába. A gróf csak szinte tátott szájjal nézett utána, meg pislogott kicsit. Volt egy gyanúja amit a hercegérsek viselkedése az ő szemében teljesen igazolt. Colloredo szerelmes. Tette azt amit az ura mondott. A bécsi piacon beszerzett egy vörös rózsa csokrot. Az érsek méreteit ismerve bement egy szabóhoz és megcsináltatta a vörös inget és a fekete mellényt. Egy szatyorral és rózsában a kezében haladt vissza a herceg rezidenciájához. Nem értette, hogy ezt a semmi kis feladatot miért pont neki kell elvégezni, de nem akart a hercegérsekkel kötekedni. Elvégzi a számára kiadott munkát és minden rendben lesz. Ahogy visszaért a kastélyba, lesegítették róla a kabátot. Bement a társalgóba. Colloredo ült egyedül az asztalnál és a teáját iszogatta. Az érsek hallotta, hogy Arco megérkezett, ne nem fordult a férfi irányába. - Minden megvan amit kértem? - kérdezte és újra puha ajkaihoz emelte a teáscsészét és egy nagyobbat belekortyolt.
- Igen, exelenciás uram - bólintott Arco, majd megkerülte a fotelt ahol az érsek ült és a ruhákat lerakta mellé. A rózsacsokrot pedig az asztalra, hogy a virágoknak semmi baja ne essen.
- Remek - mosolyodott el Colloredo és erő kezeibe fogta a lágy, könnyű virágokat. Az orrához tartotta, lehunyt szemekkel élvezte az illatot. Akaratlanul is Corneliara emlékeztették őt a virágok. Minden vágya az volt, hogy egy gyönyörű vörös ruhában lássa ma este a lányt. Óvatosan az alsó ajkára harapott. Isten nem engedi meg neki a bűnös gondolatokat... Mindenki vétkez, aki a földön mozog s él.