A halál 100 napja

A játékok előtt 8.rész Tarentum

TARENTUM

KB. 6 NAPPAL A JÁTÉKOK ELŐTT

Tiberius gondterhelten támaszkodott neki a korlátnak. Az udvaron teljes volt a felfordulás. Az emberek a szokásos napi edzés helyet most hatalmas ládákat rakodtak fel négy különböző szekérre. A folyamatot Ubaka felügyelte, aki éles vezényszavakkal utasítgatta a többieket. Mindegyik szekér elé négy ló volt befogva. A szekerek egy kivételével mind nyitott tetejűek voltak, ebben ugyanis Tiberius utazott a feleségével és annak szolgálóival. Habár Tiberius nem szívesen tartózkodott egy légtérben Ludmillával, a nő tisztán kijelentette, hogy már pedig ő bizony el akar menni a fővárosba és részt akar venni az ottani társasági élet minden jelentősebb eseményén. Tiberius nem vitatkozott vele. Egy részt, mert ellenkező esetben maga sem szívesen hagyott volna ki egy ilyen alkalmat, így megértette a nő motivációját. Másrészt pedig nem hiányzott neki a cirkusz, mert tudta, hogy a nő addig nem fogja békén hagyni, amíg nem viszi végül magával Rómába. És az idős férfinak nem hiányzott, hogy a tengernyi intéznivalója mellett még a felesége nyavalygását is hallgassa.

- Micsoda nehéz napok voltak ezek! - gondolta magában.

Tiberius az elmúlt hetekben szinte minden idejét azzal töltötte, hogy elintézze az emberei részvételét a Caesar közelgő játékaira. Már maga a bejutás sem volt könnyű. Rengeteg ludus van szerte a birodalomban és mindegyikük igyekszik a lehető legtöbb lehetőséget megragadni, hogy szerepeltesse az embereit, függetlenül azok minőségétől. Futótűzként terjedt a megvesztegetés és a korrupció. Szerencséjére azonban a Prestigius-ház kellő hírnévre tett szert az utóbbi évszázadban így nem került túl sokba, hogy felfigyeljenek rá a támogatók. Azonban a szállással már nem volt ilyen szerencséje. Először is ki kellett válogatnia, hogy azokat a gladiátorokat, akiket magával visz. Jelenleg ötvenhét harcra fogható rabszolgája van, habár szíve szerint egyiküket sem hagyná itthon, sajnos be kellett biztosítania az utánpótlást arra az esetre, ha netán minden embere életét vesztené a játékok alatt, amiben ugyan kételkedett, de tudott olyan esetekről, ahol egy lanista minden emberét elvesztette és ha földönfutóvá nem is vált igen nehéz helyzetbe került a ludusa. Ezért Tiberius úgy döntött, hogy tizenöt emberét hátrahagyja. Igyekezet úgy kiválogatni őket, hogy ne csak a gyengébbek legyenek köztük, de azért a legjobb embereit nem akarta itt hagyni. A tíz újonnan felesketett emberét is vinni akarta, ezzel esélyt adni nekik arra, hogy élesben is bizonyíthassanak és nem mellesleg kíváncsi volt rá miként állnák meg a helyüket. Az elvesztésük nem kerül semmibe, viszont a sikerük sokat érhet. Tapasztalt lanistaként Tiberius tudta, hogy egy új arc megjelenése mekkora érdeklődést tud kiváltani a tömegben. Pláne, ha az illető sorozatosan győzedelmeskedik is. Egy ilyen hosszú esemény alatt pedig az se lenne meglepő, ha egy-egy újonc gladiátor akkora hírnévre tenne szert, hogy végül a tömeg megadná neki a szabadságát is. Ő összesen negyvenkét harcossal készült neki vágni ennek a küldetésnek. Habár nem szívesen vált volna meg egyik emberétől sem, azért remélte adott esetben az egyik gladiátorát éri eme megtiszteltetés. Különösen egy bizonyos személyt. Mindenesetre nem volt egyszerű dolog szállást találnia ennyi embernek. A harcosok mellett ugyanis szükség volt kiszolgáló személyzetre is, nem is beszélve a saját és a felesége kíséretéről, meg persze az őrökről. Emellett Tethit és Ubakát is magával akarta vinni a fővárosba. A Tethire a sérültek ellátása miatt volt szüksége és a javasasszony boldogan elkísérte őt akárhová. Ubaka viszont egyáltalán nem lelkesedett az ötletért.

- Már megbocsáss Dominus, de az én helyem itt van. Doctoreként az én feladatom, hogy felkészítsem őket arra, ami az arénában vár majd rájuk. – ellenkezett Ubaka.

- Igaz. – válaszolta Tiberius. – Viszont ugyanakkor felelőséggel tartozol azokért is, akik bent harcolnak már az aréna homokjában. Úgy gondolom, sokat segíthetnél nekik, ha ott lennél velük az elkövetkező napokban és támogatnád őket.