Szenvedélyem... |BEFEJEZETT|

▪️Tizenkilencedik Rész▪️

▪️▫️▪️▫️▪️▫️▪️▫️▪️▫️▪️▫️▪️

Két hete, hogy már haza engedtek a kórházból.

Még mindig az ágyamban fekszek lábadozok. Nagy sérüléseket szenvedtem a szüleim szerint.

Beütöttem a fejem a szélvédőbe, majd mikor földet értem megrepett a könyök csontom és a vállam is ki ugrott. Mondta a doki a szüleimnek.

A doki szerint szerencsém volt, hogy úgy érte az ütés, hogy nem sértett fel semmilyen fontos inat vagy ehhez hasonlókat.

Kérdezem én: miért?

Hát a válasza az volt, hogy ha más hol ütöttem volna be a fejem, komplikációk lépett volna fel és sérülhetett volna a látásom meg ehhez hasonlók. Na pár biosz elmélettel is gazdagottam. Mire nem jó egy balaset nem igaz? Na jó, elég a hülyeségből és az elhülyéskedésből. Nem szabad játszani a gondolattal, mi lett volna ha...

A lényeg az, hogy már itthon vagyok a puha ágyamban és lábadozok. Fejem egy hatalmas kötéssel, felkötözött karral és befáslizott könyökkel - annyira nem volt vészes a könyök csontom repedése, de azért a fasli még kell. Hát jó.

Az ágyamon feküdve, azon  törtem az agyam, hogy mi volt a kórházban. Emlékszem a hangjára. Az érintésére, majd a csókjára.

×××

Nyöszörögni kezdtem, majd a sötétség újra világosba borult. A szemem - nagy nehezen -, de végül sikerült kinyitnom.

-Hol vagyok? - adtam hangot a gondolataimnak.

-Kórházban vagy Szívem! - simitotta meg az arcom az anyám és a könnyes szeméhez nyúlt, hogy letöröljön onnan egy legördülő könnycseppet a mutató ujjával.

Próbáltam az ágyon feljebb csúszni de a fájdalom ami átjárta a testem az miatt szinte vissza vágodtam - egy nagy "Áu" kíséretében.

A fejemhez nyúltam mert éreztem egy nehezedő érzést. Mikor oda ért a kezem, megint felkiálltottam.

-Édesem, hagyd. Egy kötés van a fejeden. Beütötted a fejed.

-Akkor szedjük le. - nyúltam volna hozzá, de anyám megfogta a kezem.

-Ne. Állj le. Olyan makacs vagy még ilyen állapotban is. Istenem. Tiszta apád vagy.

-Szeretlek apa. - néztem rá mosolyogva - amennyire tudtam.

-Én is téged Prücsök. - rázta meg fejét szórakozottan.

Miután a szüleim és a bátyám - meg Emily - elmentek egy jó hosszú beszélgetések után. Kis pihenőre volt szükségem, de nem tudtam sokat pihenni, mert nyílt az ajtó és Zayn lépett be rajta.

-Szia. - köszöntött egy csokor rózsával a kezében. Majd mikor közel lépett hozzám, megcsókolt.
Bármennyire is fáj ezt kimomdanom, de nem Liam csók. Nem Liam csókol többet. Nem az a száj érinti az ajkam, ami mindig az őrületbe kergetett.

Köszöntöttem végül én is.
-Mi ez a nagy csokor virág nálad? - nevettem el magam.

-Ismersz már annyira, hogy tudod nem vagyok valami romantikus típus, de most az egyszer az leszek. És vettem neked virágot. Remélem tetszik. - kedves gesztus tőle, amit nagyon értékelek, pedig valóban nem mondható annak a romantikus fajtának. De ez megdobogtatta a szívem.