BE SOMEBODY ||Alastor x Oc|| ✔️

|21.: Kérések, Akarat |

| Alastor |

-Kedvesem?

Ahogy az előttem térdelőt figyeltem, a pánik, a tehetetlenség egyre jobban fokozódott bennem. Nem tudtam hirtelen, hova tegyem a dolgot. Mi történt itt? Ki merészelte bántani azt, ami az enyém?

-Al'...-Angel Dust hangja olyan távolinak tűnt, mintha nem is evilági lett volna, s mégis, abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak Elias szólalt volna meg. Bárcsak az ő hangját hallottam volna, hiszen legalább akkor adott volna valami jelet. Egy jelet, hogy még itt van.

Rögtön a kezeim közé vettem őt, és amilyen gyorsan csak tudtam, kivittem őt a felszínre. Gyors léptekkel zàrkóztak fel mögém a többiek, Charlie és Vaggie szemei pedig újból könnyesek lettek, ahogy meglátták a magamhoz szorított Eliast.

-Mi...Mi...-Charlie alig akart szóhoz térni.

-Elias, hallasz engem? Elias!-A hangom kezdett berekedni, reszketeg sóhajt hallattam. Olyan óvatosan tettem le őt, hogy egyáltalán ne essen még ennél is nagyobb bántódása. A hátánál fogva tartottam őt függőlegesen, míg lábai a földön feküdtek-Kedvesem, válaszolj!

A Hold fénye éppen elég világosságott adott ahhoz, hogy belássam az arcát, pont úgy, mint akárki másét. Ajkai halványan el voltak nyílva, szemei csukva voltak. Egyik kezemmel arcához nyúltam, s végigsimítottam bőrét. Hideg volt, szinte megrázkódtam, mikor érzékeltem lehült testének hőmérsékletét.

-H-Hé, ne csináld már...-Angel Dust leült mellém, és ő is szólítgatni kezdte a fiút, sikertelenül-B-Babe...Ne csináld már ezt, Elias! Nem hagyhatsz itt minket! A kicseszett életbe is!-Hangja ezen a ponton megremegett, és egy kövér könnycsepp suhant végig arcán, amelyet a többi követett.

Közelebb húztam, mire a feje lehanyatlott. A látásom fátyolossá vált.

-E-Elias...

Lassan mindenki körénk gyűlt, az éjszaka hangjait felváltották a szipogások, zokogások zajai.

Mérhetetlen dühöt éreztem, azok iránt akik ezt tették vele. Vox, aki csaknem hiú reményekbe csalta Eliast, s habár már megkapta érte bűntetését, úgy éreztem hogy még ezerszer ennyi fájdalmat kell éreznie, hogy végre megérthesse, átérezze, hogy mi, hogy én, min megyünk jelenleg keresztül.

-Mi történt vele...?

-Csak egy nagy robbanást hallottunk, vagy ilyesmit...Mikor pedig odaértünk, a pince már füstben állt, és a darabjai pedig beterítették őket...-Suttogta Vaggie, Charlie pedig bólintott.

-De láttunk egy ismeretlen démont is...Nem tudja senki sem, hogy ki lehetett az, de úgy látszik, hogy őmiatta volt ez a nagy hangzavar...-Charlie.

-A kurva életbe, kölyök...-Morogta Husk.

-EZ NEM JÓ VICC, ELIAS!-Ordított fel hirtelen, a mellettem levő pók-démon-KELJ FEL, ÉS FELEJTSÜK EL EZT AZ EGÉSZET! HALLOD?!

A szemeim hirtelen elkerekedtek.

-Ez...-Az ujjaimat a mellkasa jobb oldalán levő, átvérzett helyre futtattam. A fémes csillanás túlságosan is ismerős volt ahhoz, hogy ne tudjam, mi okozta a sérülést, a lehető majdnem legrosszabb helyre-A-Arkangyal fegyver tette...