BE SOMEBODY ||Alastor x Oc|| ✔️

| 12.: Képes Lennék? |

| Elias |

-Elias, tegnap este beszéltél valakivel, akit nem ismertél?-Nem ül le, feszültén pillant rám, miközben én felülök. Valamiért mostmár sokkal jobban érzem magamat, hál' az égnek, nem fáj a fejem, és szerintem a lázam is lejjebb ment.

Azt viszont nem értem, hogy Alastor miért ilyen ideges. Mosolyog, de látom a szemein, az igazi érzelmeit.

-Hát...Ha úgy vesszük, igen. De miért kérdezed?-Billentem oldalra a fejemet.

-"Ha úgy vesszük"?

-Igen, mert...-Azt hiszem, nem volt túl okos ötlet tőlem, hogy titokban tartottam a történteket. Erre csak most jöttem rá...-Vaggie mondott róla ezt-azt...Hogy kerüljem...Mivel...Vox volt az...-Suttogom alig hallhatóan, őszintén kezdtem szégyelni magamat.

-Vox...

A tekintete ködösebbé változott, és furcsa motúvumok jelentek meg a teste körül, vibrálóan.

-És ha megkérdezhetem, miért álltál szóba vele?-Látom rajta, hogy próbál visszafogott hangszínen beszélni, az őrjöngését azonban a szemei tisztán tükrözik, vigyora pedig már egyenesen ijesztő.-Ha tudtad, hogy veszélyes, akkor miért? Elment az eszed?

-Azt mondta, vissza tud változtatni emberré.-Mondom ki az egyenes igazságot, mire Alastor felvonja egyik szemöldökét.-Hogy újra élhetek. Most pedig Nellie, a gyermekkori legjobb barátom látogatott meg az álmomban, és azt mondta, hogy hallgassam meg Vox-ot! Azt akarja, hogy menjek haza-

-Elias!-Kimért hangjától libabőr fut végig a hátamon.-Ez csak egy csapda lehet, nincs semmilyen trükk sem, amivel a minket, a halottakat vissza lehet vinni az élőkhöz!-Egyre közelebb jön hozzám, miközben az idegességétől kissé megremeg. Egyre ijesztőbb a vigyora, ami még mindig díszíti, a jelek pedig egyre vakítóbbak lesznek. Összepréselem az ajkaimat, és lehajtom s fejemet, nem merek ránézni.-Soha, de soha nem szabad megbízni benne! Vox a Pokol egyik leghatalmasabb ura, még, hogyha ezt nekem fáj is bevallanom...-Forgatja meg a szemeit.

-De te is az vagy...Te is hatalmas vagy, és erős. Te is egyetlen egy csapással meg tudnál ölni engem, nem? Mégis bízok benned.

Csak sóhajt, majd végül, leül mellém az ágyra. A közelségétől bizseregni kezd az egész testem, a torkom pedig kiszárad, miközben egyre melegebb lesz számomra, miatta. Érzem, hogy figyel engem, viszont én még mindig nem nézek rá, csakis az előttem heverő kezeimet figyelem.

-Nellie...Mesélt egy könyvről. A Holtak Könyvéről, amely a királyi család birtokában lehet, és csak néhányan tudnak róla.-Suttogom.-Vox tud róla.

-Hazudott.

-Nellie sosem hazudna!-Mordulok fel, immár felnézek rá, s találkozik is a tekintetünk. "Hogy mer ilyet feltételezni róla? Nem is ismeri!"-Ne mondj ilyet, te nem ismered őt!

-Lehet, hogy Vox csak a bőrébe bújt, és ezzel akarta elérni azt, hogy segíts neki.-Ő még mindig nem emelte meg rám a hangját, de látom rajta, hogy már csak pár szál tartja őt távol attól, hogy ki ne boruljon.-Gondolkozz egy kicsit, Kedvesem.

-De hogyha ez igaz? Akkor mi van?-Kérdezek vissza, habár tudom, hogy nem a legjobb döntés, tekintettel arra, hogy Alastor mindjárt felrobban. Pedig tudom, hogy nagy a tűrés határa.-Különben is, nem értem miért csinálsz ebből olyan nagy ügyet, nem mintha ez rád tartozna-

-De igen, rám IS tartozik. -Feleli feszülten, mire kérdőn rá meredek.

-Már miért tartozna rád? Ez az ÉN ügyem, és-

-NEM BÍZHATSZ MEG BENNE. Semmit nem fogsz ezzel kezdeni, értettél, Kedvesem?-Hirtelen olyan közel hajol hozzám, hogy a leheletét is érezni tudom a bőrömön. A szívem hirtelen a torkomban dobog, az idegességtől, és a jó érzéstől, amit Ő okoz számomra. Viszont félelem is átjárja a testemet...

-Miért akarod ennyire, hogy annyiban hagyjam ezt?-Kérdezem, az ajkaink már alig pár centire vannak egymástól, s hogyha egy másik szituációban lennénk, akkor szívem szerint azonnal ráhajolnék, hogy végre megítlelhessem őt, de ezt most -bármennyire keserves is- félre kell tennem.-És hogyha te tévedsz? Hogyha újra láthatnám őket?

-Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Hidd el...-Sóhajt egyet, a vibráló jelek kissé halványabbak lesznek. Lehunyja a szemeit, mire a motívumok eltűnnek.-Csak védeni akarlak.-Motyogja, immár lágyabb hangon.

-Miért?

-Fontos vagy számomra, mint ahogy arra tegnap is céloztam.

-Oh...-A szemeim alatt érzem, ahogy az arcom egyre vörösebb lesz. Nem tudom elszakítani a tekintetemet az övétől, pedig legszívesebben lehajtanám a fejemet, hogy ne lássa, az egyre nagyobb zavaromat. -T...Te...-Nyelek egyet.-Te is fontos vagy számomra, Alastor...-Motyogom.-Nagyon...

Elmosolyodik, ezúttal nyugodtság árad belőle.-Szóval, akkor nem fogsz foglalkozni ezzel többet?

Hezitálok a válaszadással.

Amikor Nellie megjelent az álmomban, olyan érzés fogott el, amit már rég éreztem. Olyan volt, mintha újból az a szuper-híres sztár lettem volna, akiért mindenki odavan, és egy pillanat erejéig pedig az a kisgyermek is lehettem, aki vele együtt kavicsokkal dobálta be a szomszéd ablakait, s akik ezután röhögve futottak el az öreg vészjosló alakja elől, aki mindennek elhordta őket.

Ahogy a szemeibe néztem, újból lejátszódott bennem minden, az előző életemből. Hogy a legelső előadásomon mennyire féltem, és, hogy Nellie milyen odaadással próbált meg vígasztalni engem, vagy, amikor legelőször találkoztam John-al, a menedzseremmel. Vagy mikor az első koncerten után a szüleim szemébe néztem, amik könnyektől csillogtak. Az őszinte büszkeség könnyeitől.

Az a sok komment, a sok lelkesítő ember...

Nekem ezek hiányoznak. Nagyon...

A gondolataimból a Rádió Démon sóhaja szakított ki. Felnéztem, mire szembe találtam magamat, kissé csalódott tekintetével, ami miatt a szívem egy fájdalmasat dobbant.

-A-Alastor?

-Nem akarod annyiban hagyni.

Újból lehajtom a fejemet.-Nem tudom...Ezen szeretnék még gondolkodni...Tu-Tudom, nagy őrültség, de mi van akkor, ha mégis igaz? Ha tényleg létezik ez a könyv?

Nem szól egy szót sem, ami borzasztóan kezd aggasztani engem. Tudom jól, hogy mire válallkoznék akkor, hogyha meghallgatnám Vox-ot, de egyszerűen nem vehetem semmibe a tényt, hogy lehet, van kiút innen.

Viszont, eme gondolataim ellenére, a szívembe mintha kést döfnének, mikor Alastorra nézek.

Ha úgy alakulnának a dolgok, akkor...

Én képes lennék elmenni?