Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 13.

– Én nem érek rá egész nap – Shona viszont nem. Őt mindez rohadtul untatja, időpocsékolásnak érzi. Csoda, hogy ő nem akart még kilépni. Mármint, fenyegetőzött vele, de komolyabban még sosem mondta, szóval szerintem nem szándékozik itt hagyni minket, ami számomra elég furcsa, hiszen amúgy állandóan azt hangsúlyozza, mennyire az agyára tudunk menni.

Connor kellemetlenül sóhajt egyet. – Akkor menj el. Majd énekel Ingrid.

Ez mindenkit meglep. Ilyen nyíltan még senki nem közölte Shonával, mennyire nem hiányozna innen a hangján kívül egy porcikája sem. Ingrid rögtön zavart magyarázásba kezd, részben azért, hogy oldja a feszültséget a levegőben, részben pedig önvédelem céljából: – Fiúk, tudjátok, hogy nem tudok énekelni – elhúzza a száját, megigazítja szőkésbarna copfját, majd karba teszi kezeit, és folytatja. – Általánosban csak engem nem vettek be a kórusba az osztályból. Alsóban, amikor elvileg mindenkinek rohadtul gumikacsa hangja van! – mondandója befejeztével kínos nevetés hagyja el a száját. Talán még mindig nem tette túl magát ezen a szörnyű traumán.

– Igen, ismerjük a tragikus történetedet – vigyorodik el Connor, akit látszólag kicsit sem hat meg Ingrid szokatlan gátlásossága.

– Nem vicces – vágja be a dühös óvodás nézését a lány, közben mégis halványan somolyogva. Azt hiszem, bántja, hogy nem tud énekelni, és nem szereti, ha ezzel cukkolják, de valahol legbelül ő is érzi, mennyire komikusan hat a sztorija. A többiek mentségére szóljon, én még nem hallottam róla, ami azt jelenti, olyan gyakran azért nem emlegetik fel.

– Azért lásd be, hogy az – mosolyog rá Martin szélesen, mire a lány kiölti rá a nyelvét, és elfordul tőle. A szintetizátorához sétál, leguggol elé, aztán szórakozottan törölgetni kezdi az állványáról a port.

– Ki voltam közösítve – jegyzi meg utolsó puhítási próbálkozásként.

– Most pedig egy bandában zenélsz. Szerintem egész jól jöttél ki a dologból – ez Martin meglátása. És egyet kell értenem vele. Kit izgat, tud-e énekelni vagy sem? Lényeg, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és amihez viszont elsöprő tehetsége van. Ingrid nagyszerű zongorista. Sokan bármit megadnának a képességeiért.

– Egy bandában, aminek még neve sincs.

A lány ezzel Martinnak tervezett visszavágni, én azonban úgy látom, Connort sikerült leginkább megütnie vele. A fiú azonnal sértett kifejezést ölt az arcára, közben vet néhány csúnya pillantást is felé. Én csak szimplán felszisszenek. Csak nehogy megint elővegyük a régi vitáinkat a névadással kapcsolatban! A végén meggondolom magam a maradásommal kapcsolatban.

Azt hinné az ember, Giliam majd enyhít a körülményeken egy békítő megjegyzéssel, ám ehelyett így szól: – De cserébe el van átkozva.

– Ne is mondd – nyel egy nagyot Martin. – Már csak én vagyok hátra, igaz? – zavartan tekint körbe a helyiségben. A többiek sajnálkozva néznek vissza rá. Valószínűleg, bár máig nem tudom, a tüdőgyulladásom vajon az átoknak köszönhető volt-e, vagy szimplán csak egy újabb bizonyítéka volt annak, mennyire el van cseszve az egész életem. Hisz' azóta már voltak lelki összeomlásaim, tartós lázam, több ájulás-közeli élményem, rengetegszer hánytam is és sírógörcsből is jutott nekem bőven. Egyik sem kellemes, mindre ráfogható, hogy az átok az oka, ahogy az is, én vagyok az.

– Jaj, ne legyél úgy oda. Egy kartörés nem is olyan nagy dolog – Ingrid még mindig nem felejtette el, a fiú mennyire lekicsinylően beszélt kiskori negatív élményéről nemrég, így továbbra is azon van, hogy valamiképp visszavághasson neki. Ez lehetne akár egy keménykedős kijelentés is, azonban sokkal inkább gunyorosan hat, picit arra is utalva, a fiú mennyire beszari tud lenni. Lássuk be, Martin nem hős lovagnak teremtetett, aki félelem nélkül menne neki a sárkánynak, ha csak úgy lenne képes megszerezni magának a hercegnőjét.