Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 2.

Prissy

Szeretném azt hinni, hogy nem vagyok olyan lány, de minden alkalommal, mikor elhagyni tervezem a kollégiumot, bebizonyosodik, mennyire félreismerem magamat. Talán azért, mert ritkán fordul elő ilyesmi, talán, mert genetikailag belém van kódolva, talán, mert szeretnék jól mutatni a barátom mellett – valamiért mégis nagyon foglalkoztat az öltözékem, pedig általában kábé öt percet szánok rá reggelente. Hiába, vannak késztetések, melyeket nem lehet legyűrni. Ezért hever már egy kisebb fekete kupac ruha az ágyamon, és ezért próbálom magamra immáron a negyedik felsőt, amely River szerint kevésbé csinos, mint az előző volt, de egyértelműen jobban illik hozzám, mint az első kettő. Komolyan nem értem magam. Tényleg nem tudom, miért teszem ezt. Mintha valami hatalmas eseményről lenne szó. Mintha Giliamnek feltűnne, ha nem melegítőalsóban hagynám el az épületet. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthetem, a fiút teljesen hidegen hagyja, mit öltök magamra, amíg az nem különösebben kifogásolható. Valószínűleg tisztában van vele, mennyire nincs beleszólása a ruházkodásomba, de az is hozzájátszik, hogy nem is igazán foglalkoztatja a dolog.

Sebaj, azért szeretnék szép lenni. Az iskola falai közt már elterjedt rólam egy általános elképzelés, de odakint nem ismernek, még látásból sem, így akárhogy feltűntethetem magam, akár sokkal csinosabban is, mint amilyen szoktam lenni. Mivel kettőnk közül mégiscsak River a nagyobb szakértő, végül amellett a felső mellett döntök, melyet ő javasolt. Ujjatlan darab, csipkés vállakkal. Kicsit bő, ami elég szerencsés, ha az ember kajálásra készül benne. Főleg, ha a hasa a térfogata kétszeresére képes növekedni egy kisebb pizza elfogyasztása után.

Lövellek egy idétlen mosolyt sötétlila sminkben virító tükörképem felé, majd megköszönöm River segítségét, és elindulok felkeresni Giliamet. A szobájuk ajtaja csukva van, azonban nem merek bekopogni, mert a legutóbbi esti találkozásunk óta kicsit tartok tőle, mi lesz, ha egyszer tényleg megijesztem Connort, ő meg beletöri a tűt a hasába. Nagy az esély rá, hogy mindketten bent vannak, így inkább csak megállapodok a fal mellett, nekivetem a hátam, és türelmes várakozásba kezdek. Nincs miért sietni, igazán ráérünk. Csak ne nézze el az időt! Nem sokszor fordul elő ilyesmi, de mikor igen, akkor viszont elé súlyos helyzet lép fel. Ha egyszer megtörténik, onnantól csak nagyon nehezen tud nem ahhoz alkalmazkodni. Ebből is látszik, hogy mélyen belül legalább olyan szórakozott, mint én. Talán néha még rendezettebbnek is tűnök nála, ám mindez csakis azért lehetséges, mert annyira rágörcsölök mindenre, amennyire már nem is egészséges.

Nagy várakozásomban a folyosón megjelenő diákokat kezdem szemlélgetni. Ez a csendes megfigyelés elég közel áll hozzám, már nem is szokásom, inkább függőségem. Valamiért jóleső érzéssel tölt el végigtanulmányozni a különböző emberi jelenségeket – persze csak míg ki nem szúrják, mit csinálok. Onnantól elég kínos a helyzet. Jön a hajtincs-csavargatás, a bakancsbámulás és a tűzpiros arc. A zavarban-lévő-Prissy-kezdőcsomag elengedhetetlen tartozékai.

A legtöbb arc számomra viszonylag semmitmondó. Ismerem őket, mert évfolyamtársak, de nem igazán nyűgöz le a látványuk, mert mind olyan egyformák, és nem nagyon tudok min elmélkedni velük kapcsolatban. A párhuzamos osztályból egyedül talán csak Martin az, akivel két szónál többet váltottam az itt töltött másfél év során, és Veronica, a bioszos társam. Őket viszont nem látom sehol. Az előbbi valószínűleg próbál, az utóbbi pedig épp bearanyozza valaki életét. Csodálatos ember, de tényleg.

Ekkor esik le, hogy Connor megtalálási valószínűsége a szobájukban meglehetősen kicsi, ha próbájuk van a zeneteremben a bandával – márpedig az van, szóval ügyesen elfecséreltem öt percet az életemből itt az ajtó mellett ácsorogva. Sóhajtok egyet, aztán végre rászánom magam, és bekopogok. Odabentről tompított, pozitív visszajelzés érkezik, így viszonylag felbátorodottan nyitok be a magányosan készülődő Giliamhez, akinél ez természetesen csak annyit jelent, hogy lepucolja a bakancsát és magára ölti a bőrdzsekijét. Derűs mosollyal köszöntöm, amelyet rögtön viszonoz is.