13. rész - Szerelmem és Párizs

278 21 10
                                    


Kora reggel már a reptéren ácsorogtam, a kezemben egy bőrönd és egy kisebb táska. Természetesen JungKookra vártam, mivel ő a lustaság mintaképe, sőt a lassúság mintaképe is lehetne, ami a vásárlási szokásait illeti. Várakoztam, hogy végre leadhassam a csomagjaimat, és felszállhassunk arra a gépre, amely elvisz engem végre külföldre, mert ugyan volt útlevelem – igaz még sosem használtam –, viszont a főnököm csináltatott velem egyet, így nem kellett a papírokkal továbbá szenvednem, és elméletben volt vízumunk is, amit az igazgatónő intézett el. Csak azt nem értettem, hogy én mit keresek ebben az egészben. Az sem világos számomra, hogy vajon mi a fenét fogunk mi Párizsban csinálni, és milyen lesz a hely... Sosem voltam még külföldön, és most sem vágytam rá, főként a srác miatt, mivel tudtam, hogy nem fogbékén hagyni. Kezdtem unni magam, amikor végre felbukkant JungKook is, a kezében rengeteg nassolni valóval.
–Mi tartott ilyen sokáig? – kérdeztem tőle szemrehányóan.
–Szerinted?– vágott vissza felmutatva az édességeket.
–Túlélőkészlet?– vontam fel a szemöldököm.
–Nem hiszem, hogy lezuhannánk – jegyezte meg, majd betette a táskájába a megvásárolt dolgokat.
–De azért benne van a pakliban.
–Lehet, hogy meghalunk, de legalább romantikus lesz a halálunk. A karjaimban halhatsz meg.
–Inkább egyedül. Veled meghalni egyenesen rémálom lehet.

Szó nélkül elindultam, hogy betegyem a csomagomat a teljes átvizsgáláshoz, majd áthaladtam a kapun, és megúsztam sípolást.Nem tartottak fel, s hátra sem pillantva mentem ki, hogy felszállhassak a gépre. A kezemben volt a jegyem, és kényelmesen elhelyezkedtem az ülésemben, mely puha volt, és szinte biztosra vettem, hogy el fogok aludni. Már készültem lehunyni a szemem a pihenéshez, amikor éreztem, hogy valaki ledobja magát mellém.
–Hogy te milyen gyorsan le tudsz lépni? – nézett rám elismerően.
–Nem kellene ezen csodálkoznod – figyelmeztettem, majd igyekeztem visszatérni a nyugalomhoz.
Párpercig nyugtom volt, de aztán egy kellemes női hang felébresztett.
–Elnézést, de önöknek nem ideszól a jegyük! – Felpillantottam a légiutas-kísérőre, aki szőke volt és kék szemű, a haja felkötve is a derekáig ért, a sötétkék egyenruhája pedig épphogy csak eltakarta a térdeit, de el kellett ismernem, hogy valóban nagyon csinos lány, és nem volt több huszonötnél.
–Önöknek az első osztályra kellene menniük – jelentette be, majd elmosolyodott. Sejtettem, hogy csak azért mosolyog, mert a munkája megköveteli, minket meg a pokolra kíván, amiért megnehezítjük az életét. Dühösen meredtem JungKookra, aki felvonta a szemöldökét, majd alaposan végig mérte a lányt.
–Megbocsájt egy pillanatra – fordultam a stewardesshez.
–Természetesen. Egyébként az első osztály kabinjait a folyosó végén találják– felelte a lány, majd továbbsétált, hogy folytathassa a munkáját.
–Te képtelen vagy normálisan elintézni valamit? – fakadtam ki dühösen magamból. – JungKook, te szánalmas vagy.
–Nyugi már! – legyintett. – Elfelejtettem, hogy sikerült kiharcolnom apámtól egy jegyet az első osztályra.
–Csak egy jegyet?
–Vagyis kettőt – pontosított Kook, majd nagy mosolyra húzta az ajkait.
–Abszolút nem vagy vicces – szidtam le. Felálltam, hogy átvonulhassak a megfelelő helyre, de éreztem, hogy valaki fogva tart a csuklómnál fogva.

Villámló tekintettel meredtem a srácra, akinek az arcáról csak nem akart eltűnni az a vigyor, de most is elég erős kényszert éreztem,hogy egy hatalmas pofonnal letöröljem a képéről. Elengedett,majd ő is felállt, de olyan közel volt hozzám, hogy szinte éreztem a lélegzetét a nyakamon. A legbosszantóbb talán csak az volt a szituációban, hogy JungKook különösen élvezte, hogy ilyen közel lehet hozzám, sőt igyekezett csókot nyomni az ajkaimra, de elrántottam a fejemet. A következő pillanatban ismerős illat csapta meg az orromat, egy karakteres és fűszeres parfüm illata, mely emlékeket idézett fel bennem. Egy régi barátra emlékeztetett, mégpedig Jinre. Pár másodpercre elkalandoztam, az illat teljesen lefoglalt, és fel sem tűnt, hogy asrác mellkasára hajtottam a fejemet.
–Jól vagy? – kérdezte JungKook, majd megszorította a vállaimat.
–Persze– feleltem végül, és megráztam a fejemet, hogy visszatérjek a világba.
–Nekem nem így tűnt – jegyezte meg gúnyosan, mire én belebokszoltam a mellkasába. – Ezt meg miért kaptam?
–Mert megint elszálltál magadtól.
–Mi kötötte le annyira a figyelmedet, hogy képes voltál hozzám bújni? – faggatózott.
–Csak egy illat. A parfümöd illata.
–Tetszik?– mosolyodott el.
–A vőlegényemre emlékeztet. Neki is pont ilyen van, és mindig rabul ejt.
–Akkor legközelebb is befújom magam, hogy többször legyél a közelemben.
–Mit akarsz már... – forgattam a szemem, majd elléptem mellőle, és a kabinunk felé igyekeztem.

A Könyörtelen (Jeon JungKook FF.)- BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now