Szerethetlek? | ✓

| 𝟏𝟒.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Rácz Bodza

Az elszántságom még akkor sem csökkent, mikor Kingáék határozottan barátságtalan beütésű házához értem és az ajtó előtt álldogálva vártam, hogy beengedjen. Kicsit ideges voltam, de az izgatottság talán megfelelőbb jelző lenne. Vigyorogtam, mint a vadalma, mikor meghallottam a közeledő léptek sietős csoszogását, majd, ahogy kitárult az ajtó, Kinga nyakába vetettem magam. 

Nem tudom min nevettem, de hangos kacagásba kezdve estem be a Bakos rezidencia előszobájába. Kingát is meglephette a hirtelen érzelemkitörésem, mert tökéletesre formázott szemöldökei a homloka közepére ugrottak, ahogy karjaival visszaölelt, és a lendülettől hátrálni kezdett velem együtt.

-Szia, Kinga! - kiáltottam fel boldogan mikor elengedtem a megszeppent lányt és a fogasra akasztottam a kabátom, aminek ujjába gyürködtem a sapkám és a sálam. 

-Szia, Bodza - ráncolta a homlokát és gyanakodva méregetett, de ajkain vidám mosoly bújt meg. 

-Sikerült! Kitettem a pontot - álltam elé határozottan és a szavakat erősen megnyomva adtam jelentőséget a mondandómnak. 

Kinga összezavarodott tekintete mosolygásra késztetett. Csak most néztem igazán végig rajta, és igazából az egész házon. Ahogy számítottam rá, bent a világos szürke és a fehér színek uralkodtak. Minden túlzottam letisztult volt, egyszerű és elegáns. A tökéletesen egy vonalba sorakoztatott könyvek a polcokon, a szőnyeg széle és a kanapé között  szemet szúró párhuzamosság, a csillogóra sikált ablakok, a légfrissítő enyhe illata, a ragyogó márványpadló és a talpamat melegítő padlófűtés más esetben feszélyezett volna, s azt éreztette volna velem, hogy még a levegőt is rosszul veszem, de most nem. Most úgy éreztem ez a ház a hófehér vászon és pedig a lufiba töltött festék, ami bevágódik ide és maga után színes pacákat hagyva elfedi az unalmas fehérséget. Kinga színes megjelenése, lázadó külseje csak még elszántabbá tett és a szabadság egy olyan formáját éreztem, amit eddig soha. Azt hiszem, ha valaki kicsapta volna az ajtót és megkérdezi, hogy meg akarom-e váltani vele a világot, akkor szökdécselve bólintottam volna rá az ajánlatra. 

-Szerintem menjünk fel a szobámba, és ott majd elmeséled mi is ez a kicsattanó jókedv - biccentette a tőlem jobbra kanyargó lépcső felé, majd el is indult rajta, én pedig követtem.

-Olyan ez a ház, mint egy palota - jegyeztem meg a korlát arany mintáin végigvezetve ujjaim. 

-Inkább egy börtön, mint palota! - fordult hátra nevetve - nyugi, az én szobám ettől sokkal menőbb. 

És Kinga nem hazudott. A fehér ajtó mögött levendula színű falak, fekete bútorok, plakátok, bakelit lemezek, babzsákok, szőrös párnák, hatalmas hangszórók, égősorok és ledek fogadtak. A szám is tátva maradt miközben becsuktam magam mögött az ajtót. 

-Mikor költözhetek be? - kérdeztem viccelődve, és lassan lépkedve körbejártam a helyiséget. 

-Bármikor - nevetett fel Kinga miután levetődött az ágyára terített sötétlila takaróra a temérdek díszpárna közé.

-A szobád egy életérzés. De komolyan! - simítottam végig az ablak mellett felakasztott cd füzéren. 

-A szüleimnek nem éppen ez a véleményük...de azért köszi, én is imádom! - lelkendezett vidáman és megveregette maga mellett az ágyat, jelezve, hogy foglaljak helyet. 

Egy utolsó pillantást vetettem a telezsúfolt polcokra, majd törökülésben elhelyezkedtem a lány mellett, aki háton fekve összekulcsolta ujjait a hasánál és nagyokat pislogva kémlelte az arcom.