Szerethetlek? | ✓

| 𝟑.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

A könyvben megjelenő verseket én találtam írtam, ezért felhasználásuk a beleegyezésem nélkül tilos!

Rácz Bodza

Kissé feszengve ültem a sárga fénybe burkolózó boxban Kinga mellett és csendben kevergettem a szívószálammal a limonádém.
A mellettem ülő lány egyik régi iskolás kalandjának a mesélésében volt, amit Ákos kíváncsian hallgatott végig, én viszont csak az utolsó pár mondat után mindkettejükből kitörő nevetésbe kapcsolódtam be, ezt is csak színlelve.

Nem kellene rosszul éreznem magam a társaságukban, mivel mindketten olyan emberek akik semmi rosszat sem tettek ellenem, és valószínűleg most is azon fáradoznak, hogy megnyíljak előttük, de ez közel sem olyan egyszerű, ahogyan ők ezt elképzelik.
Egyrészt bűntudatom van Ákos miatt, nem szabadott volna úgy a torkának ugranom mikor szóba hozta Viktort, hisz tényleg nem adott okot arra, hogy azt higgyem összejátszik Tündével. A helyzetemen pedig nem segített egy kicsit sem a tudat, hogy ezek után is ilyen kedves velem a fiú. Elhívott pizzázni, próbál velem beszélgetni és jobban belegondolva egész nap ott volt mellettem, még úgy is, hogy szinte hozzá se szóltam. Pedig a folyosókon és az osztályban is csak úgy dőlnek utána a lányok. Persze ez nem túl meglepő, Ákos a friss hús, ezt pedig nem hagyhatták ki az iskola egyedülálló "nőstényei". És Tünde sem.

A lány iránt táplált gyűlöletem ma a tetőfokára hágott. Egész nap Ákossal próbált flörtölni és minden alkalmat megragadott arra, hogy hozzáérhessen a fiúhoz. Engem pedig nem az zavar, hogy pont Ákosról beszélünk, hanem az, hogy ez a lány milyen mérhetetlenül telhetetlen. Nem elég neki, hogy Viktorral jár, akiért mindenki teljesen oda meg vissza van...neki Ákos is kell. Vajon az ilyen lányoknak ez a vérében van? Ha nem bolondít magába minden helyes srácot, -mert valljuk be, Ákos tényleg helyes-, akkor este nem tud aludni, vagy mi?

Azon pedig már rég túl vagyok, hogy szomorkodjak ezen. Az egyetlen érzelem amit Tünde iránt táplálok, az a színtiszta gyűlölet. Ahányszor az orrom alá dörgöli, hogy Viktor az övé, és, hogy milyen boldogok együtt, elszakítja egy idegszálam. Csak arra ne kerüljön sor, hogy az utolsó kis neuron is elszakadjon, mert azt ő nem fogja túlélni.

-Hahó! - lengette meg előttem a kezét Kinga. Elbambultam. - Föld hívja Bodzát! - mosolygott mikor megráztam a fejem és zavartan mosolyogva ránéztem.

-Bocsi...elkalandoztam - tűrtem a fülem mögé egy hajtincsem.

-Vettük észre - szippantotta ki az utolsó korty limonádéját Ákos a poharából.

-És kin gondolkodtál ennyire? - emelgette a szemöldökét Kinga és egész testével felém fordulva az asztalra könyökölt.

Ajkaimhoz emeltem a poharam és én is megittam a maradék italom. Nem mintha szomjas lettem volna, de ahányszor témába jött Viktor, leblokkoltam és nem tudtam hazudni,így gyorsan kezdenem kellett valamit magammal. Tündéről pedig - sajnos - Viktor jutott eszembe.

-Viktoron - jelentette ki Kinga én pedig fuldokolva visszaköptem a pohárba az utolsó korty limonádét.

Köhögve dőltem a piros bőrrel bevont széktámlának miközben Kinga és Ákos kinevették a szerencsétlenkedésem.

-Meséljetek már nekem valamit erről a gyerekről - könyökölt az asztalra Ákos.

Szerintem lassan beleolvadtam a mögöttem húzódó piros műbőrbe, annyira elpirultam a tudattól, hogy ez a két ember alig ismer pár napja, de már most simán leolvassák az arcomról a gondolataim. Ez az érzés pedig ismeretlen boldogsággal töltött el.