Szerethetlek? | ✓

| 𝐏𝐫𝐨𝐥ó𝐠𝐮𝐬 |

_______________

𝙷𝚎𝚛𝚎 𝚠𝚎 𝚊𝚛𝚎, 𝚋𝚘𝚛𝚗 𝚝𝚘 𝚋𝚎 𝚔𝚒𝚗𝚐𝚜
𝚆𝚎'𝚛𝚎 𝚝𝚑𝚎 𝚙𝚛𝚒𝚗𝚌𝚎𝚜 𝚘𝚏 𝚝𝚑𝚎 𝚞𝚗𝚒𝚟𝚎𝚛𝚜𝚎
𝙷𝚎𝚛𝚎 𝚠𝚎 𝚋𝚎𝚕𝚘𝚗𝚐, 𝚏𝚒𝚐𝚑𝚝𝚒𝚗𝚐 𝚝𝚘 𝚜𝚞𝚛𝚟𝚒𝚟𝚎
𝙸𝚗 𝚊 𝚠𝚘𝚛𝚕𝚍 𝚠𝚒𝚝𝚑 𝚝𝚑𝚎 𝚍𝚊𝚛𝚔𝚎𝚜𝚝 𝚙𝚘𝚠𝚎𝚛𝚜

_______________

A könyvben megjelenő verseket én írtam, ezért felhasználásuk a
beleegyezésem nélkül tilos!
_______________

Spotify playlist : instagram highlightban!
@_capitulatus_

Rácz Bodza

Különbözni, kilógni a sorból, eltérni a megszokottól. Annyi kifejezést alkottunk már erről a jelenségről. Arról, amikor valaki nem olyan, mint a többiek. Az emberek annyira görcsösen kapaszkodnak a megszokott, az elfogadott dolgokba, mintha bármilyen új dolog kipróbálásával aláírnák a beutalójukat a pokolba,de szerintem ez teljesen értelmetlen. Soha nem értettem szót a földhözragadt emberekkel. Túl...átlagosak. Unalmasak. Lehet,hogy ezért sétáltam egyedül az iskola kicsit sem hívogató kapui felé? Nem tudom, lehetséges. De nem akartam megváltozni csak azért, hogy legyen valaki akivel reggelente eljmehetek a busztól a suliig, vagy, hogy egész nap lényegtelen dolgokról beszélhessek valakivel.

Átléptem a halál kapuit, de ezt rögtön meg is bántam. A diákok rengetegét utálkozó pillantások szelték át,egyenesen rám irányulva. Mintha bármivel kiérdemeltem volna ezt a lenézést,azon kívül,hogy nem álltam be utánuk a sorba és nem alázkodtam meg senki előtt.

-Ezen a nyáron se lettél öngyilkos, brokkoli?- Nem is fordultam a gúnyos hang irányába. Nem érdemli meg, hogy egy pillanatot is rá pazaroljak az életemből.

Az iskola folyosói éhes szájként nyúltak el előttem, és minden terem csak arra várt, hogy elnyelhessen. Kacagnom kellett a gondolataimtól, de mégse tettem. Leültem egy firkákkal teli, koszos padra az irodalomteremmel szemben és bakancsom fűzőjét tanulmányoztam.
Nem néztem fel egészen addig, amíg a folyosó monoton nyüzsgésébe nem hasított bele Szalai tanárnő tűsarkainak éles kopogása.

Füleimből hanyagul kirántottam a fülhallgatóm és a kabátzsebembe tömtem. Ez az első iskolai nap, még gond nélkül elfért a zsebemben. Bár, már akkor tudtam, hogy hamarosan papír zsebkendőkkel, kósza száz forintosokkal, cukorpapírral, rágóval és puska maradványokkal lesz tele a kabátom összes nyílása.

Zöld tincseim nemtörődöm módon keretezték hófehér arcom, ahogy hajamba vezetve ujjaim beléptem a terembe. Teljesen kizártam az osztálytársaim. Nem érdekelt, hogy, hogyan telt a nyaruk. Mert vajon, hogyan telhetett? Ittak, drogoztak, buliztak, lefeküdtek minden második emberrel... Roppant izgalmas...

Nem zavartatva magam levágtam a táskám az ablak mellé, az utolsó padba. Szalait ismerve, úgyis írni fogunk, hisz teljesen mindegy, hogy ez az év első órája, a tanárnő szerint minden percet meg kell ragadnunk amit az irodalomba mélyedve tölthetünk.

-Jó reggelt,osztály! Remélem kellemesen telt a szünetük, és kipihenték magukat, mivel mindnyájunk örömére elkezdődött az új tanév! - tolta fel orrán szemüvegét hatalmas, vörös műkörmével. - Amíg beírom az órát, egy hangot sem akarok hallani! - vonallá préselte színtelen ajkait, majd sötétkék zakóját igazgatva leült az asztalához.

Unott arckifejezéssel dobtam fel lábaim a mellettem üresen álldogáló székre. Bakancsom hangosan csattant a labilis faszéken,de undorító pletykákban elmerült osztálytársaimat ez, teljesen hidegen hagyta.