Szerethetlek? | ✓

| 𝟐.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Szabó Ákos

A szokásos lendülettel löktem be a kis kávézó ajtaját reggel fél hétkor. Lénárd még szinte félálomban intett egyet a kassza mögül én pedig rávigyorogtam mielőtt leültem vele szemben egy bárszékre.

-Szép, jó reggelt - dobtam le magam mellé az iskolatáskám.

-Csá - dörzsölte meg fáradt szemeit. - Szokásos?

Bólintással jeleztem neki, hogy a mai napot is úgy tervezem indítani, ahogyan egész nyáron és ősszel is tettem. Amióta visszaköltöztem Franciaországból - június vége óta - majdnem kivétel nélkül Lénárdnál kezdem a napjaim. Szegény fiúnak vagy én vagyok az első, vagy az utolsó vendége, attól függően, hogy reggeli vagy esti műszakban dolgozik.

- Tegnap reggel nem találtak itt. Ezért lehet reklamációt benyújtani? - könyököltem fel a fényesre törölgetett pultra.

-Helyettesítettem Danit és délután voltam bent... Szerinted miért vagyok most ilyen hulla? Délutános műszak után esti! Komolyan mondom kínzás itt dolgozni! - vágta le elém a kávém és a szendvicsem Lénárd és morcosan leült a kassza előtti székre.

Csak nehezen tudtam visszatartani a nevetésem, hisz sajnáltam szegényt, de annyira viccesen festett ahogy abban a teljesen lányos kötényben pukkad, mint egy óvodás. Hogy ne láthassa meg az ajkaimra kúszó mosolyt kávém fölé hajoltam és megkevertem a forró italt.

-Ne vigyorogj! Faszom ki van ebből a helyből! Ne rúgasd ki magad a suliból, mert nem jó buli napi tizenkét órákat robotolni azért, hogy valamennyire eltartsd magad... - morgott az orra alatt miközben valamilyen telefonos játékba mélyedt bele.

-Már annyiszor felajánlottam neked, hogy adok kölcsön ameddig nem találsz magadnak valami jobb állást, vagy amíg lediplomázol valamiből! - kortyoltam bele a gőzölgő koffeinbe.

-Én pedig már annyiszor mondtam neked, hogy nem kérek a pénzedből! - Sóhajtott fel és kezeit az ölébe ejtette. - Haver, jó fej vagy, hogy ezt felkínálod, de magamnak csináltam a szart, majd valahogy kimászok belőle...

Megcsóváltam a fejem a makacsságára, de nem szóltam semmit. Kiismertem már annyira, hogy tudjam; hiába győzködöm, amíg az éhenhalás nem fogja fenyegetni, nem fogja elfogadni a pénzem. Pedig szívesen adnék neki, legalább nem én költeném a szüleim mocskos pénzét. Persze ezzel az indokkal Lénárd is tisztában van.

-Amúgy a délutáni műszak annyira nem is volt rossz - nézett fel rám percekkel később, miután kiszolgált egy munkába siető nőt és a körülbelül három éves kislányát. Kíváncsiságom jeléül felvont szemöldökkel ettem tovább a szendvicsem - A vihar miatt bejött valami csaj, akit még soha nem láttam erre.

Megforgattam a szemeim, hisz Lénárdnak csak akkor vannak ilyen "Nem annyira rossz" műszakjai, mikor találkozik egy csajjal, akivel flörtölhet.

-Amúgy te jutottál eszembe róla - vonta meg a vállát és kezébe vett egy poharat, hogy eltörölje. Hallgatással jeleztem, hogy bővebben is kifejthetné, hogy miért emlékeztette az a lány rám. - Olyan fura kisugárzása volt, mint neked.

-Nem fura a kisugárzásom, csak egyedi - ráztam le ujjaimról a morzsákat, majd táskámat az ölembe véve előkutattam a pénztárcámat.