Unexpected Love

Part 18

Reggel hasogató fej fájásra keltem. Irtóra fájt a fejem.  Le mentem a konyhába. Bátyám és húgom az asztalnál ültek. Ki vettem egy fájdalomcsillapítót a fiokból és be vettem. Nagyon ramaty állapotban vagyok.

- Mi van? Jó volt a buli? - Kérdezte nevetve Chris.

- Hagyjál már.. - Nyögtem fel fájdalmasan. - Azt se tudom hogy kerültem haza. - Kortyoltam a kávémba.

-  A herceged hozott haza a karjaiba. - Huzogatta a szemöldökét. Majdnem ki köptem a kávét.

- Micsoda? - Ráncoltam a homlokom.

- Igen. Csodálkoztam is. Miért nem Bella hozott haza? Vagy Jack? Miért pont Shane? - Simogatta a nem létező szakállát.

- Azért mert jófej volt. - Vontam vállat.

- Nem drága húgom. - Rázta a fejét. - Hanem mert tetszel neki. - Kacsintott, mire csak be mutattam neki. Valaki csengett, és hát persze ki más nyitott ajtót, mint én. Oda sétáltam és ki nyitottam az ajtót. Az illető nyakába ugrottam.

- Szia bogaram. - Cirogatta meg a hajam anya.

- Szia anya! - Öleltem szorosan. - Mi járatban erre felé? - Engedtem be magam mellett.

- Nem nézhetem meg hol lakik a nagy lányom? - Kérdezte nevetve. De ez a nevetés más volt. Valamit titkol.

- Kérsz valamit? - Sétáltam a konyhába, ahonnan drága tesóim ki mentek köszönteni szűlőanyánkat.

- Nem kicsim. Köszönöm. - Mondta kedvesen.

- Rendben van. - Töltöttem magamnak üdítőt. - Na de most komolyan, baj van? - Kortyoltam bele az innivalómba.

- Hát.. Bajnak nem mondanám. Igazából.. Meg ismerkedtem valakivel. - Az összes üdítő ami a számban volt, a pulton landol, na jó nem mind mert valamennyi félre ment és fulldokolni kezdtem. - Kicsim. - Szaladt be anya. - Jól vagy? - Ütötte gyengéden a hátam.

- Meg.. Meg.. Meg ismerkedtél valakivel? - Egyenesedtem ki.

- Igen.

- Ki a fószer? - Jött be Chris.

- Nick-nek hívják. Nagyon kedves férfi. - Mondta mosolyogva. A mellkasom el kezdett szúrni. A gyomrom össze ugrott. - A jövő hétvégén mutatnám be nektek. Ha nem gond. - Nem kaptam levegőt.

- Tessék? - Akadtam ki. - Ezt nem gondoltad komolyan? - Kezdett el könnyezni a szemem. - Apa 8 éve halt meg. Csak nyolc éve! Neked semmit se jelentett? Te nem szeretted? Nem akarok találkozni ezzel a fickóval! Apát senki se helyettesíti. SENKI! - Kiabáltam zokogva.

- Kicsim.. - Kezdte anya sírva. - Nick nem helyettesíti apádat. Ő potólhatatlan. Tudom. De.. Nekem is jár a boldogság. Hidd el, hogy nekem is hiányzik az apátok. Szerettem őt. A férjem volt. Emellett a legjobb apa. De drágám. Nick mellett boldog lehetek. - Sírva indultam a lépcső felé.

- Én nem találkozom vele. Kész! - Mondtam és a szobámba mentem, az ajtót jól be csapva magam mögött. Le ültem az ágyamra és kezembe fogtam a fényképet. Apa mosolyog rajta. Ki hullott egy újabb könnycsepp a szememből. - Nagyon hiányzol apa. - Zokogtam. - Téged senki se helyettesít. Mindig te leszel az én apukám. Nagyon szeretlek. Minden nap gondolok rád. 8 éve gyászolok. Amióta el mentél.. Csak rád gondolok, hogy hogy milyen jó lenne ha itt lennél velem. Ha ott lettél volna az érettségimen. Ha itt lennél amikor le diplomázom. Miattad leszek orvos, azért hogy segítsek a beteg embereken. Apa. Minden nap hiányzol. - Szorítottam sírva a mellkasomhoz a képet. Ki nyílt az ajtó, és Chris jött be rajta. Oda jött és szorosan meg ölelt. - Hiányzik. - Suttogtam pár perc csend után.