ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴄsᴜɴʏᴀ ᴀʀᴄ

|=| csúnya arc |=| vol.3

Erős túlzás lett volna azt kijelenteni, hogy Taehyung rettegett a találkozástól, de egyben borzasztóan fel volt villanyozva is, amiatt, hogy újra barátai lehetnek? Persze mindez nem biztos, egy talán esetleg. Nem mindenki reagál a legjobban az arcára, hiszen sokan még életükben nem láttak ehhez hasonlót. Úgy nézett ki, mintha egy elmebeteg lenne, hiszen aki ránézett rögvest arra gondolhatott, hogy ezt ő tette magával. Kapott már kemény szavakat a fejéhez, már meglökdösték az utcán, pedig egy szót sem szólt. Igazából Taehyung semmit nem csinált azon kívül, hogy a létezése, a külseje hátulütőjét hordta súlyként a vállán.

— Jól nézel ki — mondta neki Minseok, de Taehyung ettől csak gyengébbnek érezte magát. Remegett a keze, még el sem indultak, de már izzadt, és erősen gondolkozott azon, hogyan takarhatná el az arcát, de nem tudta eltakarni. A vágások mindenhol ott voltak. A homlokán, az állán, kétoldalt a legfeltűnőbb helyen. Ott voltak nagyon közel a szeméhez. Hol kisebb, hol nagyobb formában. Valamelyik már halvány hegként, valamelyik erős vonalként álcázta az alatta rejlő szépséget.

— Induljunk, miattam fogsz késni — hagyta figyelmen kívül Minseok előző kijelentését, és szinte kirohant az ajtón, és végre friss levegőt akart. Tudta melyik klubba mennek, hiszen régebben - még amikor gimis volt - sokat járt oda a barátaival, és szerette azt a helyet. Sok jó emléket szerzett ott. Pont ezért volt kellemetlen a visszatérés, nem akarta, hogy az alkohol miatt a sok szép emlékek inkább keserűen kússzanak fel a tudatába, és tönkretegyék az egyetlen esélyét, hogy újra barátai legyenek.

Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok. - mondta el magában háromszor a hamis szavakat, és ettől úgy érezte, hogy csak még ezerszer jobban kiakad.

-

Az, hogy végig kellett menni egy forgalmas utcán már nem hozta úgy igazán zavarba. A kutató tekinteteknek súlya van, de ezt meg lehet szokni évek múltán. Ráadásul akikkel itt összefut, csak egy idegent látnak benne, ahogyan ő is bennük. Ez már nem tud neki fájdalmat okozni, amíg csak bámulják, valamennyire el tud feledkezni arról, hogy milyen undorító és torz látvány lehet kívülről. Régen is bámulták, de akkor nem azért, mert féltek vagy iszonyodtak tőle, hanem azért, mert szépnek és jó értelemben különlegesnek tartották. Mostanra a különleges szó átváltozott különössé, ami egy enyhén változtatta meg az eredeti jelentését, de Taehyungnak épp elég volt, hogy érezze mennyire negatív irányba történt a változás.

— Oh, nézd Tae! Ott van Jimin, már látom őt! — mondta lelkesen Minseok, és Taehyung alaposan megfigyelte a mellette sétálót. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne, vagy szégyellné Taehyungot, ami nagyon jól esett a fiúnak. Ebből kellett erőt merítenie ahhoz, hogy egyáltalán meg merjen szólalni a többiek előtt.

— Melyik Jimin? — kérdezte hirtelen, hiszen rengeteg fiatal állt a klub előtt, és többen is voltak egyedül, akik mind a barátaikra várhattak. Minseok előremutatott, és Taehyung észrevette a szőke hajú fiút, aki egyenesen feléjük tartott. Mosolygott, de nem olyan mosoly volt az, mint amit Taehyung használt már egy ideje. Őszinte és ragyogó volt, olyan kedves.

—Sziasztok! — kiáltotta már előre a kicsivel több mint 170 cm magas fiú, és Taehyung egyre jobban látta kirajzolódni a szimpatikus arcot, ami a fiúhoz tartozott. Remélte, hogy nem rontja el már az első embernél, így csak megtorpant és próbált mélyeket lélegezni, mielőtt szembe kell néznie a szőkével. Minseok gond nélkül ölelte át a tőle jóval alacsonyabb fiút, és így Taehyungnak éppen maradt egy kis ideje abbahagyni a kétségbeesett levegővételeket, amiket csinált.

— Te vagy Taehyung, ugye? — kérdezte Jimin csak hogy oldja az észrevehető feszültséget kettőjük között. — nagyon örülök, hogy végre találkozunk! — mosolygott fel az ismeretlenre, és végre ránézett a fiú arcára. Jimin teste összerándult, és megmerevedett egy pillanatra. Nem tudta eldönteni mi lenne a normális reakció erre a látványra. Próbált a halványbarna hajra koncentrálni, és nem nézni egyfolytában a szörnyű hegeket, vágásokat, amiket látott maga előtt. Nem akart olyan ember lenni, aki a külseje alapján ítél, de nem tehetett róla, hogy sokkolta a fiú arca. Minseok mesélt neki a fiúról, de nem hitte volna, hogy tényleg ennyire brutális élőben. Szörnyen sajnálta a fiút, és valamiért ez a sajnálat erősítette meg abban, hogy odalépjen hozzá és feloldja a feszültséget. Szorosan átölelte.

— É-én is örülök — mondta Taehyung feszélyezve, és próbálta optimistán látni a dolgokat. Jimin egy rendes fiúnak tűnt, és nem akarta őt még ennél is jobban zavarba hozni, így hamar elfordította az arcát, és próbált nem a szőkére nézni az est hátralevő részében. Jimin már így is megtette, ami tőle telt, nem akarta, hogy még többet rá keljen néznie.

— Menjünk be, az a két barom előrement. Remélem nem csinálnak semmi hülyeséget, tudod milyen Hoseok, ha iszik.

— Pontosan tudom — válaszolt Minseok és Jiminnel karöltve ment a klub felé. Taehyung mögöttük jött, és próbált mindenre nézni, csak az emberekre nem. Minseok eközben arra gondolt, hogyha kell tart egy hatalmas verekedést, csak ne okozzon senki fájdalmat a szülinaposnak.