Zavaros szálak

VI. Fejezet

Ludwig zavartan lapozott előre az érintetlen lapok között. Sehol sem talált új bekezdést, akármennyire is akarta hogy legyen.

"East? Ennyi volt." Nézett fel bátyjára aki akárcsak öccse, feszülten figyelte az oldalakat.

"Látom." Komoran válaszolt az albínó. Nyugtalanul szobájában a köröket, míg a legeltökéltebb fejjel amit Ludwig valaha látott rajta szembe nem fordult vele.

"El kell mennünk Varsóba. Tudjuk hol volt a főnökük, a ház ahol utoljára voltak, plusz a lengyel naplója rejtekhelyét is." Öccse fáradtan sóhajtott és levette szemüvegét. Már jól tudta hogy ha a bátyja ilyen fej mellet jelent ki valamit, az akkor úgy is lesz, akármi történjék.

"Rendben. Akkor menj el a jegyekért, addig én összecsomagolok és felhívom Vargasékat." Gilbert helyeslően bólintott.

"Mondd meg nekik hogy késünk egy pár hetet. És Roddyot is hívd fel!" East fura nevetésével már ki is csörtetett a nappaliba és a kabátját vette.

"Rendben. De ha Vargasék kérdezik hogy miért akkor mit mondjak?" Vetette fel a szőke, mire az albínó megtorpant. Egy pillanatra ismét visszatért a nyomasztó csend, majd Gilbert odafordult öccse felé.

"Mond meg nekik az igazat."

"De--"

"Figyelj drága öcsém. Már a háború közepe óta a legközelebbi barátaink. Mikor ismertük meg őket? Három, négy éve? Elválaszthatatlanok vagyunk tőlük, az isten szerelmére! Ha nem is érdekli őket egy idegen nő sorsa, legalább tudják már meg hogy mi a fenéért utaztunk annyit." Dorgálta meg Gilbert. Nem mintha Ludwig nem így gondolta volna, a bátyjának igaza volt. Elvégre a barátok nem titkolóznak, és a legkevésbé sem hazudnak.

"Csak személyesen jobb lenne elmondani." Vágott vissza a fiatalabb. Ez jól megkapta Gilbertet, ismét összeráncolta a homlokát.

"Ez egy remek ötlet.... Tudod mit? Legyen úgy! Megkeressük azt a némbert és bemutatjuk a fiúknak. Bár biztos hogy rögtön elárasztanák a legmázosabb bókokkal." Nevetett fel az elképzelésen Gilbert. Ez Ludwignak is mosolyt csalt az arcára, a kép ahogy amint meglátják egyből rávetik magukat és a végén összevesznek rajta hogy ki flörtöljön vele, eközben Eliza csak ott ülne közöttük és nem tudná hogy mi a fene folyik ott mellette.

"Ha most hallotta volna hogy milyen néven illeted, máris a nyakadon lenne."

"Heh, pont úgy mint régen! Emlékszel amikor úgy beijesztettem hogy magára öntötte a kávét Roddy előtt? Még azt a ficsúrt is leöntötte!" Nevetett harsányan Gilbert. Ludwig igenis emlékezett rá, már hogy felejthetné el! Az, be kell vallania, tényleg megérte Eliza fejéért.

"És utána úgy üldözött hogy még három óra futás és bujkálás után sem adta fel." Hát igen. A fiatal Eliza igen kitartó és makacs volt- nem mintha most sem lenne az - csak akkor még nem tudta mikor kell feladni. Még a színtiszta lehetetlennek is fejjel előre rohant neki.

"Életem legjobb bújócskája volt! És a végén te is játszani akartál úgyhogy Liz kénytelen volt lenyugodni."

"Az tényleg jó volt. Apa kertjében és az erdőben, milyen fiatalok voltunk még akkor."

"Igen... régen.." Csak egy lemondó, nosztalgikus sóhaj kellett hozzá hogy Ludwig is visszatérjen a jelenbe abból a vad bújócska-fogócskából. Ahol még együtt voltak.

"Na de fel a fejjel! Vigyázz Varsó, itt jövünk!" East a szokásos 'kesesese~' nevetésével száguldott ki a lakásból, még az ajtót is elfelejtette becsukni maga után. A sapkája meg leesett és észre sem vette. Ludwig rosszallóan rázta meg a fejét, de mosolyogva vette fel a fekete sapkát. A bátyja már csak ilyen. És ő így szereti.