Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

24.fejezet

[Két nappal korábban]

🖇️ Kirishima Szemszöge 🖇️

Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom. Álomra hajtottam fejemet, próbálva teljesen megfeledkezni a történtekről. Kizárni mindent. Holnapra halasztani a történtek megemésztését. De egyszerűen nem ment. Nem voltam képes elaludni. A könnyeim még mindig folytak, hiába csillapodott légzésem.

Nem szabadott volna ezt csinálnom. Nem szabadott volna elmondanom, főképp nem így. Ez volt a legrosszabb lehetőség amit választhattam. Mindent egyszerre rázúdítani... Elcsesztem. Kurvára elbasztam... De most már, nincs visszaút.

...

Másnap olyan tíz környékén ébredtem. Egy pillanatra megijedtem, mert elfelejtettem tegnap ébresztőt állítani. De aztán beugrottak a múlt este eseményei, és tudatosult bennem, hogy amúgy sem terveztem vagy épp tudnák bemenni. Úgy érzem bármelyik pillanatban elkaphat a sírógörcs.

Fogalmam sincs mi lesz most. De legszívesebben eltűnnék a földfelszínéről, örökre.

Összeszorul a szívem minden ilyen gondolat hatására. És nem azért mert ilyen az eszembe jut. Hanem azért mert valóban ezt akarom. Elakarok tűnni. Tényleg. Nem akarok többet szenvedni. Nincs szükségem rá. Ahogy másoknak sem rám...

Ajkaimba marva nyomtam el a feltörő könnyeim. Utálom ha ilyenek fele kalandoznak a gondolataim. Mégis...

Magányra van szükségem.

Bármennyire is elakarom tusolni ezt az egészet, nem fog menni.

Le kell ezt magamban tisztáznom...

...

Haza jöttem. Bár nehéz volt - főleg bőröndöstől - de megoldottam. És most a plafont bámulom üveges és kisírt szemekkel, miközben szemeim előtt az ő arc képe lebeg. A legfontosabb személyé. Kinek csak úgy a fejéhez vágtam az érzelmeim.

Őszintén, nem akarom hallani a visszautasítását. Látni az undort a szemébe. Azt a lenéző égetően vörös szempárt... Elég volt. Nem akarok előtte ismét összetörni.

Mégis mit gondolhat most rólam?

Egy sírós baba, az undorító vonzalmával iránta. Aki megakarja rontani. Aki azt akarja, hogy bűntudata legyen, azért mert nem az aki, és ezzel engem bánt.

Mintha ennyire érdekelné a dolog...

De félek az igazságtól. Inkább hitegetem magam. Mert nem akarom magamnak bevallani. Elfogadni a valós tényt.

Reménykedek benne, hogy legalább barátok lehetünk, vagy legalább... Nem aláz meg senki előtt. Nem kürtöli világgá ezt az egészet. Bár már úgy is mindegy... Hadd utáljon mindenki. Kezdem megszokni a folytonos magányosságot. Mindenkinek van valakije akivel boldog lehet, akire támaszkodhat.

Valójában...  

Kaminari...

- Kaminari... - ejtettem ki hangosan nevét, halk zokogásba kezdve.

Szükségem van a segítségére. A biztatására. Hogy azt mondja minden rendben lesz.

Ennek reményében vettem kezembe a telefonom, ismét homályos tekintettel keresve nevét.