You are my life ( Szünetel)

Nem vagy szörnyeteg

El meséltem neki mindent az össze ünnepet azt , hogy hogyan ünnepeljük , hogy karácsonykor ajándékot adunk egymásnak és még egyéb apróságokat. Ő figyelmesen és csendben végig hallgatott , nem szólt és nem is kérdezett semmit egész végig. Már az istállóknál jártunk , kissé hosszú lett ez a séta, de egyáltalán nem bántam. Páran meg bámultak minket és szúrós szemekkel méregettek , de nem igazán törődtünk velük. Voltak viszont akik mosolyogva néztek rám és a szorosan mellettem lépkedő hercegre.

- Fura lények vagytok ti Midgardiak- tűnődött el a mondandóm befejeztével.

- Ezt pont te mondod? Hisz úgy akartál uralni egy bolygót , hogy nem is tudsz róla semmit.

- Hát ez be talált, de ne szokd meg , hogy mindig igazat adok neked . Egyszeri alkalom volt ez is. - emeltem rám a mutató ujját én pedig büszkén sétáltam tovább tudva , hogy ki fogtam rajta.

- Most te jössz- mondtam kissé halkan, mert féltem , hogy megint mérges lesz mert fel hoztam és el viharzik mint a múltkor. Ám meglepetésemre nem így lett. Hangosan be szívta a levegőt és bele kezdett ő is .
Mindent el mondott . Thor árnyékát , hogy jég óriásokat engedett be a koronázására azt , hogy honnan is származik és azt is , hogy miért támadta meg New Yorkot.
A történet befejeztével már egy nagy fűzfa alatt ültünk és közben néztük a tájat. Szégyelte magát de nem azt , hogy mit tett hanem azt , hogy mi ő.

- Szörnyeteg vagyok- mondta legvégül semleges hangon és le hajtotta a fejét.

- Nem vagy szörnyeteg Loki- mondtam de magam sem értem miért . Vagy azért mert meg akartam csak vigasztalni vagy mert tényleg nem látom szörnyetegnek.- Sok mindent tudnék rád mondani de azt , hogy szörnyeteg lennél azt nem.

- Baromság!- vágta rá szinte egyből és könnyes szemeit rám emelte. Teljesen ki szolgáltatott volt előttem. Kint egy elveszett kisfiú - Fogalmad sincs mi vagyok vagy , hogy mire vagyok képes.

- Ahogy neked sincs róla, hogy én mi vagyok és , hogy miket tettem . Rám is mondták már , hogy szörnyeteg vagyok és el is hittem nekik. Míg nem egyszer valami megváltozott bennem , már nem akartam , hogy szörnyetegnek lássanak így hát meg próbáltam nem úgy viselkedni.

- Ezt , hogy érted?- kérdezte értetlenül.

- El kezdtem jót cselekedni , hogy ki javítsam a hibáim , de mind végig tudtam , hogy arra amiket tettek és tetettek velem arra nincs se mentség sem bocsánat. Így hát kénytelen voltam tovább lépni és el fogadni önmagam. Jóra kezdtem el használni az erőm nem ölésre és kín okozásra hanem, hogy segítsek másokon . Idővel meg tanultam uralni magam és hatalmas teher ment le a vállamról.

- Köszönöm- csak ennyit mondott miután látta , hogy már nem tudok mit hozzá fűzni, de ez most pont elég is volt.