Vér És Arany

35 | csendes vizeken

Mindenki nagyon szenvedett már a gyűlés vége felé, mocorogtunk, melegünk volt, amit valószínűleg Mészáros is ugyanúgy látott, mint bármelyik ember, akinek van egyáltalán szeme. Így az utunkra bocsátott minket.

Mielőtt nevetgélve lesétáltunk volna a lépcsőn, megbeszélve, hogy ez az egész annyira nevetséges és kínos volt, hogy arra nincsenek is szavak, hátranéztem a vállam fölött, hogy mi folyik a hátsó sorokban, ahol az elit fiúk ültek. Hamar megláttam Csongort a szokásos társasága körében, majd kiszúrta a szemem, hogy Lea karmai az alkarjába mélyednek, miközben a lány valamin erőltetetten nevetett.

Kishíján kidobtam a taccsot a színészkedéstől.

Semmiségekről beszélgetve mentünk ki a gyűlésteremből, kényszerítettem magam, hogy többször ne nézzek hátra, majd a bejáratnál Pattival megálltunk az egyik, folyosóra kihelyezett tároló mellett és magunkhoz vettünk egy-egy példányt a suliújságból, miközben a többiek már elmentek a termünk felé.

- Még mindig imádom az írásodat - sóhajtott fel Patti, ahhoz a cikkhez lapozva rögtön, amit én írtam.

- Én az Anonymusunk verseit imádom - reagáltam erre és a versekre mutattam, amik az én cikkem melletti oldalon futottak végig. A közvélemény is ezeket a műveket imádta a legjobban, szóval nem volt szokatlan a nézőpontom.

- Tegnap megint kaptam jópárat emailben. A következő számba - informált a vöröske, miközben mindkettőnket meglöktek hátulról azok, akik a gyűlésről jöttek kifele és minél előbb a tantermükbe akartak érni. - Hála istennek, már nem olyan depis versek, mint eddig. Valamikor összeülünk, hogy megbeszéljük a következő számot?

- Naná - bólintottam lelkesen, majd megláttam Patti háta mögött, hogy a tizenkettedikesek is kifelé tolakodnak a folyosóra. Áron szőke fürtjeit nem volt nehéz kiszúrni a tömegben.

Így megragadtam Patti karját és gyorsan odébb rángattam, még mielőtt a fiú meglát minket. A szépségverseny óta nem válaszoltam az üzeneteire, a folyosón kerültem. A szokásos Dalma protokoll, ha valakivel nem akar kapcsolatba kerülni. És hetekig működött is. A francos nagygyűlésig. Ahol az ember nem tudta elkerülni azt az embert, akit nem akart látni. Egyszerűen képtelenség volt.

Naná, hogy túl késő volt, mert már meg is látott minket.

- Dalma! - amint meghallottam a kiáltást, megszaporáztam a lépteimet. - Dalma!

És már ott is volt mögöttem.

- Mit akarsz? - nagyot sóhajtva félig hátra fordultam, a karjaimat összefontam a mellkasom előtt, idegesen dobolva a könyökömön, láttam, hogy Patti Áron háta mögött elsunnyog mellőlünk és legnagyobb bánatomra, kettesben hagy minket.

- Nem válaszolsz az üzeneteimre - jelentette ki, és a vigyor ott volt a szája szélében. Mintha nem tett volna semmi rosszat. Pedig a haragom, amit felé mutattam, jól észrevehető volt. Nem kellett hozzá sok ész, hogy lássa, nem akarok beszélni vele.

- Miért kéne válaszolnom egy olyan megbízhatatlan, hitegető embernek, mint te? - válaszoltam élesen, foghegyről odavetve neki. Éreztem, hogy elkezd vörösödni az arcom az idegtől. Azt is éreztem, hogy a hangom kezd a torkomban ragadni. Nem voltam hozzászokva, hogy az ilyesfajta konfrontálódáshoz. Főleg nem egy fiúval.

- Miről beszélsz? - nézett rám összezavarodva. Az arca, amit annyi évig aranyosnak és gyönyörűnek láttam... most teljesen máshogy hatott rám. Nem éreztem mást, csak csalódottságot az irányába.

- Minden után, ami történt velünk tavaly, te egy percig sem törődtél vele... egy pillanatra sem fordult meg a fejedben... hogy esetleg... jelentkezni akarok.... vagy, hogy meg akarom nyerni - dadogtam, frusztráltan, de indulatosan, amitől Áron kissé hátra hőkölt. Erre aztán biztosan nem számított tőlem.